Tudj meg többet Szakirányú Továbbképzéseinkről! GYIK

Ezek jellemzik másoddiplomás képzéseinket:

  • az adott szakterületek legnevesebb szakemberei, top vezetők alkotják az oktatói gárdát
  • a kiscsoportos jelleg biztosítja az oktatás gyakorlatiasságát, a mentorálással kiegészített oktatási módszerek pedig lehetővé teszik hallgatóink differenciált fejlesztését
  • képzéseink többsége az országban is egyedülálló, hiszen a legújabb, a határtudományokból kialakuló új szakterületek ismereteinek, technikáinak, módszertanainak elsajátítására van lehetősége a METU posztgraduális képzésein
  • a képzéseink munka mellett is végezhetőek, mert az oktatás szombati napokon és szaktól függően pénteken délután folyik
  • a szakok többsége 2-3 féléves, vagyis a munka melletti tanulás időtartama tervezhető, elviselhető terhet jelent

A szakirányú továbbképzéseink olyan, a meglévőnél magasabb szintű felsőfokú végzettséget nem biztosító képzések, amelyre alap- vagy mesterképzés után, egyetemi vagy főiskolai szintű végzettséget biztosító oklevéllel lehet jelentkezni.

Szakközgazdász szakirányú továbbképzések 

taggle vége

Szakirányú továbbképzés az alábbi területeken érhetőek el hallgatóink számára: Tovább a területekhez


A képzésről

A szakirányú továbbképzés is diplomát/ másoddiplomát adó képzés?

  • A szakirányú továbbképzéseinkre alap-, vagy mesterfokozat, illetve egyetemi vagy főiskolai szintű végzettséget biztosító oklevéllel lehet jelentkezni, és általában a már meglévő diplomára épülő, mélyebb szaktudást biztosító szakirányú képzettség szerezhető.
  • A szakirányú továbbképzésben szerzett oklevél nem emeli a korábbi végzettség szintjét, a szakirányú továbbképzésnek önálló végzettségi szintje nincs.
  • Ez egy posztgraduális képzés, amely a diplomával rendelkezők számára kínál fejlődési továbbtanulási lehetőséget. Épít a jelentkezők eddigi szakmai tapasztalataira, és reagál a munkaerőpiac elvárásaira.
taggle vége

Képzés előfeltételei

Jelentkezhetek abban az esetben, ha már leállamvizsgáztam, de nyelvvizsga hiányában még nem kaptam meg a diplomámat?

  • Sajnos ebben az esetben a vonatkozó jogszabályok (NFTV. 40.§ (5)) értelmében nem adhatsz be jelentkezést, mivel a jelentkezés feltétele a meglévő diploma, oklevél.
  • NFTV. 40. § (5): Szakirányú továbbképzésre az vehető fel, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett fokozattal és szakképzettséggel rendelkezik. Szakirányú továbbképzés esetében felvételi előfeltételként meghatározott munkakör betöltése, meghatározott időtartamú szakmai gyakorlat, további szakképzettség megléte is kiköthető.

Felsőfokú OKJ végzettségem van, jelentkezhetek szakirányú továbbképzésre?

  • Sajnos ebben az esetben a vonatkozó jogszabályok (NFTV. 40.§ (5) ) értelmében nem adhatsz be jelentkezést, mivel a jelentkezés feltétele a meglévő diploma, oklevél.

Mi a teendőm, ha diplomámat külföldön szereztem?

Külföldi diploma esetén annak hivatalos vagy hiteles  fordítására is szükség lesz, melyből megállapítható iskolai végzettséged és szakképzettséged. Hivatalos fordítást fordítási tanúsítvánnyal rendelkező fordítók készítenek, és látják el a dokumentumot pecsétjükkel.

  • Hiteles fordítást kizárólag az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.) állíthat ki.
  • A fordítást eredetiben legkésőbb a beiratkozáskor szükséges bemutatni.
  • Az eredeti diploma másolatát a felvételi adatlapon kell majd feltöltened, annak igazolásaként, hogy rendelkezel a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettséggel.
taggle vége

Jelentkezés menete

Hogyan tudok jelentkezni?

Jelentkezési szándékodat az online jelentkezési lap kitöltésével jelzed felénk, melynek elérhetőségét az egyes szakirányok leírása mellett is megtalálsz.

A szakirányú továbbképzések jelentkezési határideje:
A tavaszi félévre (keresztfélév) történő jelentkezés esetén: adott év február 10.
Az őszi félévre történő jelentkezés esetén: adott év szeptember 10.

Mi a jelentkezés menete?

  1. Online jelentkezési lap kitöltése; 
  2. Diplomamásolat előkészítése; 
    • szaktól függően szükséges CV és nyelvvizsga bizonyítvány előkészítése;
  3. Felvételi eljárási díj befizetése, munkáltatói finanszírozás esetén céges szándéknyilatkozatkitöltésére is szükség van;
  4. Felvételi adatlap kitöltése, dokumentumok feltöltése.

Az online jelentkezési lap (1.) kitöltésére automatikus válasz emailt kapsz, amely tartalmazza a jelentkezés véglegesítésének folyamatát, valamint a felvételi adatlap felületét (4.) is innen éred el.

Az adatlapon adod meg személyes adataidat, feltöltöd a diplomamásolatodat (2.) – egyes képzéseink esettében CV (2.1.), és nyelvvizsga (2.1.) bizonyítvány csatolására is szükség van –, feltöltöd a felvételi eljárási díj befizetésének igazolását (3.) vagy a céges szándéknyilatkozatot (3.) 

Fontos tudni, hogy jelentkezésed csak akkor lesz végleges, ha a felvételi adatlapotteljes körűen kitöltöd és feltöltöd a szükséges dokumentumokat (2., 3.) a felületre.

Fontos határidők

Általános jelentkezés esetén (őszi):
Early bird jelentkezési határidő: 07.31
Jelentkezési határidő: 09.06

Keresztféléves jelentkezés esetén (tavaszi):
Early bird jelentkezési határidő: 12.31
Jelentkezési határidő: 02.10

taggle vége

Felvételi eljárási díj

Mit jelent a felvételi eljárási díj?

A felvételi eljárási díj adott felvételi időszakra vonatkozik, amellyel a jelentkezési szándékod is megerősíted (véglegesíted). 

Meddig lehet befizetni?

A meghirdetett jelentkezési határidőig kérjük befizetni. 

Hogyan kerül jóváírásra?

Az első féléves tandíj második részletéből kerül jóváírásra mindazoknak, akik az adott felvételi időszakban beiratkoznak és a félévet aktív státusszal kezdik meg. Minden más esetben a tandíjba nem számítódik be és az eljárási díjról számla kerül kiállításra. 

Felhívjuk a figyelmed arra, hogy amennyiben adott félévben induló szakirányra jelentkeztél és a jelentkezéstől elállsz, úgy a felvételi eljárási díjat nem áll módunkban visszafizetni. Ebben az esetben – az adott félév beiratkozási időszakának végén kerül a számla kiállításra.

Amennyiben a szakirány adott félévben nem indul, úgy a felvételi eljárási díjat visszautaljuk. Ebben az esetben számla kiállítására nem kerül sor. 

A felvételi eljárási díj következő felvételi időszakra nem vihető át!

Hogyan lehet befizetni a felvételi eljárási díjat?

Magánszemélyként történő finanszírozás esetén az alábbi befizetési módok közül választhatsz:

  1. Banki átutalással, az 50 000 Ft-os felvételi eljárási díjat a Budapesti Metropolitan Egyetem, Takarékbank Zrt. 18203332-06007572-40010189 számú számlájára utald át, a megjegyzés rovatban tüntesd fel a saját nevedet és a szak nevét, amelyre jelentkeztél.
  2. Simple Pay felületen is befizetheted a felvételi eljárási díjat, amelyet az alábbi linken érhetsz el:
    https://secure.simplepay.hu/payment/pay/XEl0S2XMPPm9eJRo5kYZWO0Tuz6JdgMR0SJZH5e3MTeuiCZHAO
    Kérünk, hogy a számlázási adatoknál a valós elérhetőségeket (név, email, telefonszám) tüntesd fel – a könnyű beazonosítás érdekében (más adatok megadására nincs lehetőség!) Felhívjuk figyelmedet, hogy Egyetemünk számlát kizárólag a felületen megadott névre tud kiállítani!
    Milyen problémák merülhetnek fel SimplePay bankkártyás fizetésnél?

Mindkét esetben a befizetés igazolását a felvételi adatlapon (4.) kell felcsatolni, a diplomamásolat mellett. 


Munkáltatói finanszírozás esetén az alábbiakra legyél figyelemmel: 

 munkáltatói nyilatkozat letöltése ITT

  • Ha a költségtérítést a munkáltatód fizeti, akkor egy cégszerű aláírással ellátott szándéknyilatkozatot kérünk arról, hogy a cég vállalja a képzés költségeit.
    A felvételi adatlaphoz csatolt nyilatkozat alapján az 50.000 Ft felvételi eljárási díjról kiállítjuk a díjbekérőt, amelyet a jelentkezőnek megküldünk. 

Felvételi feltételeknek való megfelelés

További teendőidről, a felvételi feltételeknek való megfelelésről, a képzés indulásáról és a felvétel tényéről (a Belsőépítészeti szakirány esetében a szóbeli felvételi idejéről), a felvételi adatlap beérkezése után e-mailben tájékoztatunk, legkésőbb a jelentkezési határidőt követő 5 munkanapon belül.

A képzés indulásáról szóló tájékoztatás

Az indulásról szóló döntést a felvehető hallgatók száma alapján hozzuk meg. Amennyiben a szakirány nem indul, a felvételi eljárási díjat visszautaljuk. Ebben az esetben számla kiállítására nem kerül sor. 

Felhívjuk a figyelmed arra, hogy amennyiben adott félévben induló szakirányra jelentkeztél és a jelentkezéstől elállsz, úgy a felvételi eljárási díjat nem áll módunkban visszafizetni. Ebben az esetben – az adott félév beiratkozási időszakának végén kerül a számla kiállításra. 

taggle vége

Fizetéssel kapcsolatos kérdések

Mit kell tudni a fizetési feltételekről?

  • Az online jelentkezés önmagában nem elegendő, a Budapesti Metropolitan Egyetem  azoknak a jelentkezésével számol, akik az oktatás kezdete előtt, legkésőbb a jelentkezési határidőig igazolták a felvételi feltételeknek való megfelelést és befizették a felvételi eljárási díjat. 

A szakirányú továbbképzés önköltséges, állami támogatás nem vehető igénybe.

  • A képzés finanszírozható magánszemélyként (önerőből), de munkáltatód is támogathatja tanulmányaidat. (Felhívjuk figyelmet arra, hogy a költségtérítésről a céges számlát csak a beiratkozást követően tudjuk kiállítani!)

Lehetséges-e részletben fizetni a költségtérítést?

  • A költségtérítés befizetésének teljesítése a hallgató választása szerinti két részletben is történhet.
    Az 1. szemeszter költségtérítési összegének a felét a felvételt követően, legkésőbb a beiratkozásig kell beérkeztetni. A második részlet legkésőbb az adott féléves vizsgajelentkezésig szükséges teljesíteni.
  • A felsőbb szemeszterek költségtérítése is fizethető két részletben. Ebben az esetben az első részletet – amely a költségtérítés összegének legalább a fele – a bejelentkezési időszak végéig, a második részletet a vizsgára történő jelentkezésig kell teljesíteni.
  • A felvételi eljárási díj és az esetleges kedvezmény összege minden esetben a második részletből kerül levonásra.

Diákhitelből lehet fizetni a költségtérítés díját?

  • Igen, van lehetőség a díjat diákhitelből fedezni https://www.metropolitan.hu/diakhitel
  • A felvételi eljárási díjat abban az esetben is be kell fizetni, ha a képzést diákhitelből szeretné fedezni. Ebben az esetben a hitel összegénél a felvételi eljárási díjjal csökkentett összeget kell figyelembe venni az első félév esetében.
  • A Diákhitellel kapcsolatosan a Diákhitel GYIK-ot ajánljuk figyelmedbe, valamint a Hallgatói Információs Központ munkatársait is keresheted, elérhetőségük ITT

Lehet-e kedvezményt igénybe venni?

  • Különböző kedvezményekkel várjuk új és korábban nálunk végzett jelentkezőinket.
    • EARLY BIRD kedvezmény: 5% kedvezmény a félév tandíjából az aktív félévekre vonatkozóan, a képzés meghirdetett időtartamára. Az Early Bird kedvezmény csak a teljes idős képzés elvégzése esetén vehető igénybe!
    • NYÍLT NAP kedvezmény: 5% kedvezmény a képzés első félévének tandíjából. A nyílt nap résztvevőinek járó kedvezmény, akik a nyílt nap után 2 napon belül véglegesítik jelentkezésüket.
    • METU Forever kedvezmény: a METU minden korábbi hallgatója minden alap-, mester- és szakirányú továbbképzésünk első tandíjából 50.000 Ft kedvezményt kap. A kedvezmény igénybevételének további részletei: https://www.metropolitan.hu/zarovizsga-utan
  • Az aktuális kedvezményekről és azok részleteiről az általunk szervezett eseményeken, a honlapunkon, illetve a hírlevelünkből tájékozódhatsz, melyre az alábbi linken keresztül tudsz feliratkozni:
    METU Szakirányú Továbbképzések Hírlevél
  • Felhívjuk a figyelmed, hogy a képzés teljes ideje alatt csak egyféle kedvezmény vehető igénybe, a kedvezményre való jogosultságot a jelentkezéskor jelezni, a beiratkozáskor igazolni szükséges.
  • Részletfizetés esetén egy adott félévre vonatkozó kedvezmény minden esetben a 2. részletből kerül jóváírásra.

Kérhető-e adókedvezmény a költségtérítésből?

  • Nem, a jelenlegi jogszabályok magánszemély részére ezt nem teszik lehetővé.
taggle vége

Oktatással kapcsolatos kérdések

Hány szakirányú továbbképzési szakra lehet jelentkezni?

  • Nincs korlát, bármennyi képzésre be lehet adni a jelentkezést.
  • Egyszerre azonban csak egy szakot tudsz végezni, tekintettel arra, hogy a különböző szakok oktatási időpontjai 90%-ban átfedik egymást.
  • Fontos tudnod, hogy jelentkezésed akkor válik véglegessé bármelyik szakon, ha a felvételi adatlapot egy adott szak vonatkozásában kitöltötted, a szükséges dokumentumokat oda feltöltötted. 

Mely napokon van az oktatás?

  • Az oktatás hallgatóink igényeihez igazodóan levelező rendszerű, az oktatási időszakban szombatonként (08:40-16:30 között), esetenként pénteken (16:30 – 20:10) zajlik.
  • Egyes szakirányú továbbképzéseknél ettől eltérhet az oktatási nap, erről az adott képzés oldalán olvashatsz.
  • A vizsgák vizsgaidőszakban, lehetőség szerint munkanapokon 15:50-től, illetőleg szombaton 8:00 órától kerülnek meghirdetésre. 

Mennyit lehet hiányozni az órákról (szakirányú továbbképzés)?

  • Egy-egy tárgy vonatkozásában az órák legfeljebb 50%-ról lehet hiányozni.

Hogyan működik a tantárgyelismerés?

  • Tantárgyelismerésre abban az esetben kerülhet sor, ha a szakvezető a szak képzési programjában meghatározottak szerint a más intézményben teljesített – kreditet eredményező – ismeretanyag elsajátítása alapján elismeri a teljesített tantárgy elvégzését az érintett hallgató részére. Ebben az esetben a korábban megszerzett érdemjegy átvitelére is sor kerül.
  • A más felsőoktatási intézményben teljesített tantárgy, legalább 75%-os ismeretanyag egyezése esetén – melyet kizárólag hivatalos tantárgyi tematika és leckekönyv másolat alapján,–, annyi kredittel ismerhető el a hallgató számára, ahány kreditet a szak tantervében a helyettesített tantárgy(ak)hoz rendeltek.
  • A tantárgyelismerési kérelmet a beiratkozást követően lehet benyújtani, annak elbírálásáig a  kérelemben érintett tantárgyak foglalkozásait látogatni kell, illetve a folyamatban lévő tanulmányi kötelezettségek teljesítésére is kötelezett a hallgató. A tantárgyelismerési kérelem elbírálásánál öt (5) évnél nem régebbi teljesítést tudjuk figyelembe venni.
  • Az elektronikus kérelemhez csatolandó dokumentumok az indexmásolat és a hivatalos részletes tantárgyi tematika.

Hány fős csoportok vannak?

  • A kiscsoportos jelleg biztosítja az oktatás gyakorlatiasságát, ennek értelmében az átlagos csoportlétszám 15 fő.
taggle vége

Kapcsolat és támogatás

Hogyan segíti Az Egyetem a szakirányú továbbképzésben résztvevők tanulmányait?

Diákigazolvány igényelhető-e?

További kérdéseim esetén hová fordulhatok?

Amennyiben még nem vagy hallgatónk:

Szakirányú Továbbképzési Központ

  • ·Telefonon (hétfő-péntek: 08:30-16:00)
    (06 1) 398 6812; (06 1) 398 6815 vagy 06 20 519 9720
  • E-mailben
    szakirany@metropolitan.hu

  • ·Személyesen (hétfő-péntek: 09:00-16:00):
    1141 Budapest, Egressy ú 178 G,  406-os iroda


Amennyibenbeiratkozott hallgatónk vagy:

Hallgatói Információs Központ