Szőke Lili / Képi ábrázolás alapszak

„…sok új irányzattal és technikával ismerkedhettem meg, amik mind hozzájárultak ahhoz, hogy rátaláljak a személyes alkotási módomra.”

Lili Képi ábrázolás alapszakunkon diplomázott. Számára az alkotás olyan, mint a levegő: minden percben szüksége van rá. Festményein, rajzain keresztül értéket szeretne közvetíteni, gondolatokat, amelyeket szavakkal nehezebb megfogalmazni.

 


Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Kiskorom óta nagy érdeklődést mutattam minden kézműves foglalkozás iránt, megtanultam agyagozni, gyöngyöt fűzni, fonni és még sok minden mást. Az évek alatt ezek a tevékenységek lemorzsolódtak, de a festészet végig megmaradt. Úgy érzem, hogy ebben találtam meg legjobban az önkifejezésemet. 


Miért ezt a szakot választottad?
Szakválasztás során tisztában voltam azzal, hogy a művészeti pálya nagy kihívásokat és boldogulási nehézségeket állít az ember elé, ezért egy olyan szakot szerettem volna választani, ami művészeti tudás mellett piacképes végzettséget is ad.


Mi inspirál?
Mindig bennem van az alkotni vágyás, valami különlegeset csinálni egy üres vászonból és pár tubus festékből. Így külön inspirációra sosem volt szükségem. 


Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Egyik legkedvesebb munkám a „saját karakter tervezése” című sorozat volt képregény órára. Szerintem ez egy nagyon izgalmas ugyanakkor nehéz feladat, elengedhetetlen hozzá az ember önreflexiója és az önirónia is. Számomra jó érzés mindig, mikor visszanézem az elkészült karaktereket, mert mindig felfedezek bennük egy újabb darabot magamból. 


   

Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Diplomamunkám során egy 11 képből álló festménysorozatot készítettem, olajjal közepes méretű vásznakra, néhol vegyes technikával. A képek során elsődleges célom volt a faji sokszínűség szépségét és változatosságát ábrázolni. Elsősorban a hétköznapi világunkban megbújó egyediségek ábrázolása érdekelt. Olyan értékek megjelenítése melyeket nehéz szavakkal kifejezni.


   

   


Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Az egyetem számomra elsősorban szemléletformálást adott. A 3 év alatt nagyon sok új irányzattal és technikával ismerkedhettem meg, amik mind hozzájárultak ahhoz, hogy rátaláljak a személyes alkotási módomra.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
A METU-n szerintem nagyon fontos az önálló és kreatív munkavégzés és a problémamegoldás. Itt már nem fogják úgy az ember kezét, mint a gimnáziumban, nem a lexikális tudásra, hanem inkább a készség- és képességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt. Minden diáknak engedik, hogy kísérletezzen, fedezze fel az eszközöket, a technikákat és saját magát, mert csak így képes valódi műalkotás keletkezni. Olyan, hogy „rossz munka” így pedig nem születhet.

Hogy érzed magad frissdiplomásként?
Nagyon örülök, hogy túl vagyok „minden megpróbáltatáson”, de ugyanakkor azt is pontosan látom, hogy van még merre fejlődni.

Milyen élmény volt a diplomavédésed?

Nagyon jó érzés volt a bizottság előtt állni, hosszú út vezetett odáig, de úgy érzem minden szempontból eredményes és sikeres volt. Sok tanáromnak nagyon hálás vagyok a támogatásukért. 

Milyen terveid vannak a jövőre?
Életem egyik legnagyobb élménye és eredménye volt, hogy egy galéria kiállítási lehetőséget ajánlott fel diplomamunkám bemutatására. Ez úgyszólván egy visszacsatolás volt számomra, hogy jó úton járok és tovább kell haladnom. Ezért a jövőben is célom a folyamatos alkotás és fejlődés. Remélem, hogy minél több lehetőségem lesz megmutatni a munkáimat.