Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Zsigmond Vilmos Filmfesztivál | Budapesti Metropolitan Egyetem

Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

Hallgatóink a versenyprogramban


Május 13-án kihirdették a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál eredményeit:

  • Legjobb kísérleti film díját nyerte Chilton Flóra végzett hallgatónk A levél című alkotása.
  • Legjobb kísérleti film – Különdíját ítélte a zsűri Dimeth Balázs Ferenc  A hős útja című filmjének.
  • Szeged Város Díját kapta Pataki Szandra WireLess című animációs filmje.

Kemény Eszter fotója a díjazottakról.

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

További díjak és képek a díjátadóról
 

  

Szegeden, Zsigmond Vilmos szülővárosában május 10-13. között rendezik meg a neves operatőrről elnevezett nemzetközi filmfesztivált. A rendezvény elsődleges célja, hogy a figyelmet az operatőrök tevékenységére irányítsa.

A fesztiválra 300-nál több nevezés érkezett a világ minden tájáról, melyekből az előzsűri öt kategóriában összesen 33 filmet válogatott versenybe.
 

Hallgatók filmjei a versenyprogramban:

  • A hős útja (rendező-operatőr: Dimeth Balázs Ferenc, kísérleti film, 2014)
  • Az az egy gyerek (rendező: Makkos Zsófi, Molnár Péter Miklós, operatőr: Molnár Péter Miklós, kisjátékfilm, 2015)
  • Parafrázis (rendező: Kemény Eszter, operatőr: Chilton Flóra, kisjátékfilm, 2014)
  • Percipio (rendező-operatőr: Füzesi Tamás kísérleti film, 2016)
  • Tabula Rasa (rendező: Csoma Sándor, operatőr: Tóth Levente, kisjátékfilm, 2015)
  • WireLess (rendező: Pataki Szandra, operatőr: Nemes Sándor, animáció, 2016)

 

Bendó Zsuzsanna Rendes lányok című kisjátékfilmjét az információs az programban láthatják a nézők.

 

A versenyprogramot több olyan rendezvény is kíséri, amelyeken Zsigmond Vilmos pályáját elevenítik fel.

 

Május 12. (péntek): Kerekasztal beszélgetés A tékozló apa forgatásáról, mely Zsigmond Vilmos egyetlen nagyjátékfilmes rendezése. A film vágója oktatónk, Miklós Mari HSE Balázs Béla-díjas vágó, Mozgóképkultúra és médiaismeret, Televíziós műsorkészítő alapszakunk, valamint Mozgóképművész mesterszakunk oktatója.

 

 

Május 13. (szombat): Kerekasztal-beszélgetés a filmes oktatásról a METU részvételével.

A beszélgetéseket Báron György DLA Balázs Béla- és Táncsics Mihály-díjas filmesztéta, szerkesztő, több mozgóképes szakunk oktatója vezeti.

2017. 05. 10.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Művészet
METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award in the Graphis New Talent 2024 díjat.

habonycsemp

METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...