Uruguay Cartel Poster Festival 2020

Május 29-31. között kerül megrendezésre a 2020-as Uruguay Cartel Poster Festival, amely két kategóriában várta a plakátokat az idei évben. A Centro Cultural Bastión de Carmen ad helyet a tárlatnak Colonia del Sacramentoban, amelyen 60 kiválasztott nemzetközi plakát mellett 20 uruguay-i hallgatói munkát láthatják majd a látogatók. A nemzetközi plakátverseny hívószava: Social Degrade, míg a hazai diákoktól Capitalism vs. nature tematikában várták a pályázati anyagokat.

A nemzetközi pályázók közül a 60-as válogatásba több METU-s alkotó munkája is bekerült: Zsemberi-Szígyártó Miklós, Antal-Bartalis Lilla, Turóczy Anna Tervezőgrafika mesterszakunkon végzett, Horváth Júlia és Mózes Mihály jelenlegi Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk.

A nemzetközi zsűri tagja volt oktatónk, Gál Krisztián is.


  

Az Uruguay Cartel által meghirdetett és szervezett esemény célja az uruguay-i és világ bármely tájáról érkező plakátok egy téma köré csoportosított bemutatása, és ezeknek az alkotásoknak, valamint magának a plakát műfajának az ünneplése.

A plakátok évszázadok óta kommunikációs eszközként szolgálnak: erőteljes keretet nyújthatnak a politikai témákhoz, adott esetben a háborús propagandához és mindenféle nyilvános információ terjesztéséhez. Emellett hétköznapjainkban a kereskedelmi áruk és szolgáltatások értékesítéséhez is mindennaposan használt felületeink. A funkcionális létezésen kívül azonban van még egy rétege ennek a felülettípusnak: vászonul szolgál tervezők millióinak szerte a világon. 

2020. 02. 17.

Hírek

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
IX. Oktatók napja

Ha lemaradtál, itt még megnézheted!

ix-oktatok-napja-202004

IX. Oktatók napja

Ha lemaradtál, itt még megnézheted! …

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
OPLA. Karantén

online plakátkiállítás a Szimplában

OPLA. Karantén hircsempe

OPLA. Karantén

online plakátkiállítás a Szimplában …

Művészet
Művészet
Művészeti Diákköri Konferencia – 2020. tavaszi helyi forduló

Ne felejts el jelentkezni!

tdk-mdk-2020-04-02-hir

Művészeti Diákköri Konferencia – 2020. tavaszi helyi forduló

Ne felejts el jelentkezni! …

Művészet
Művészet
Textiltervezési projekt az Admirer Kft.-vel

Divat- és textiltervezés mesterszakosaink izgalmas feladatot kaptak

Textiltervezési projekt az Admirer Kft.-vel hírcsempe

Textiltervezési projekt az Admirer Kft.-vel

Divat- és textiltervezés mesterszakosaink izgalmas feladatot kaptak …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Idén tavasszal is lesz TDK!

Ne felejts el jelentkezni!

tdk-2020-04-02-hir

Idén tavasszal is lesz TDK!

Ne felejts el jelentkezni! …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzlet
Megjelent a METU-s oktató-hallgató szerzőpáros új könyve

Dér Csaba Dezső – Márkus Renáta: Új utak a kulturális marketingben

dercsabadezso_2020_03_27

Megjelent a METU-s oktató-hallgató szerzőpáros új könyve

Dér Csaba Dezső – Márkus Renáta: Új utak a kulturális marketingben …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
Libri könyvtrailerek 2020

Animáció mesterszakosaink munkái

Libri könyvtrailerek 2020 csempe

Libri könyvtrailerek 2020

Animáció mesterszakosaink munkái …

Művészet
Művészet
Petri György versadaptációk 2020

ismét animációkat készítettek hallgatóink

Petri György versadaptációk 2020 hírcsempe

Petri György versadaptációk 2020

ismét animációkat készítettek hallgatóink …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...