Közlemények, rektori utasítások

Aktuális tájékoztatás a Budapesti Metropolitan Egyetem közössége számára

2020. március 27.


Tisztelt Hallgatók!

Tájékoztatjuk, hogy 2020. március 30-31. közötti időszakban is folytatjuk a távoktatást, követve a tanév rendjét.

Erre figyelemmel kérjük, hogy a továbbiakban is az órarendi időpontok alapján tervezze a kurzusokon történő online részvételét.

Bízva abban, hogy jelen döntésünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy időben befejezze tanulmányait, tisztelettel,

Dr. Bachmann Bálint 


2020.03.12.

Magyarország Kormánya 2020. március 12-én rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett ki, amelynek értelmében az egyetemek kizárólag távoktatásban folytathatják tevékenységüket. 

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói – a fenti intézkedések értelmében – az intézmény kampuszait nem látogathatják, a márciusra tervezett valamennyi rendezvény, sportfoglalkozás elmarad. 

Az Egyetem vezetése számára kiemelt cél hallgatóinak és dolgozóinak biztonsága és egészsége. Továbbra sincsen tudomásunk koronavírusos megbetegedésről a METU-n.

Emellett fontosnak tartjuk az intézmény folyamatos működésének biztosítását. A jelenlegi helyzetben célunk az is, hogy a hallgatók a megkezdett félévüket eredményesen be tudják fejezni: gyakorlati jegyeket és vizsgaosztályzatokat szerezhessenek úgy, hogy a teljesítéshez szükséges ismereteket elsajátítják.


Ennek érdekében a METU vezetése a mai napon az alábbi intézkedéseket hozta, ezekről hallgatóit és dolgozóit is tájékoztatta:

  • Az oktatás már holnaptól (2020. március 13. péntek) távoktatás formájában folytatódik, a jelenleg érvényes tanrend, illetve órarend alapján a határidők sem változnak.
  • A távoktatás idején az órák meghirdetett időpontja változatlan, elsődleges és mindenki által alkalmazandó felülete a CooSpace. 
  • A távórák az eredetileg meghirdetett időpontokban, az adott tantárgy színterén indulnak el, ahol az oktató ad tájékoztatást a képzés további menetéről. 
  • A távoktatás résztvevői többféle online megoldást vehetnek igénybe, az oktatás átszervezéséhez a METU Módszertani Intézete által kidolgozott útmutatás nyújt segítséget.

A METU-n zajló művészeti felvételi előkészítők szintén távoktatásban, online formában folytatódnak. Az előkészítő résztvevőit az intézmény tájékoztatja a részletekről.

Az Egyetem vezetése által korábban bevezetett óvintézkedések továbbra is élnek, ezek betartását az intézmény a rendkívüli veszélyhelyzet idején is kiemelten fontosnak tartja. Munkatársait már korábban felszólította arra, hogy a vírus gócpontjainak számító területekre egyáltalán ne utazzanak, ne fogadjanak onnan vendégeket, s egyéb külföldi utazásokra is csak feltétlenül szükséges esetben kerüljön sor. Az egyetemi közösség védelme érdekében az intézmény hallgatóit is nyomatékosan arra kéri, szabadidejükben se utazzanak ilyen területre.


Minden hallgatónk és munkatársunk együttműködését köszönjük!
A METU vezetősége

2020.03.11 

***RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM KÖZÖSSÉGE SZÁMÁRA***


A Magyarország Kormánya által a mai napon kihirdetett veszélyhelyzet miatt az Egyetemünkön március 12-ére (csütörtök) oktatási szünetet rendelek el. Ezt követően a képzés távoktatási formában folytatódik.

Egyetemünk számára kiemelten fontos hallgatóinak és dolgozóinak biztonsága és egészsége, s mindezzel együtt az intézmény folyamatos működésének biztosítása.
A további intézkedésekről hallgatóinkat és minden munkatársunkat hamarosan részletesen tájékoztatjuk az Egyetem hivatalos csatornáin.

Dr. Bachmann Bálint
a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora
2020.03.11

2020.03.06 

Kedves Hallgatónk!

A koronavírus magyarországi megjelenése kapcsán szeretnénk ismét megerősíteni, hogy egyetemünk fokozott figyelemmel kíséri a hazai járványügyi helyzetet, a hatóságok útmutatásait betartva, megteszi a szükséges intézkedéseket.

Mivel a METU hallgatói között is lehetnek a vírus által érintett területekről érkezők, vagy olyanok, akik érintkeztek ilyen területekről érkező személlyel, a megelőzést és az információ áramlást kiemelten kezeljük. Ennek érdekében a Budapesti Metropolitan Egyetem létrehozott egy Operatív Csoportot.

Mi a teendő, ha érintett területen járt, vagy érintkezett ilyen személlyel az elmúlt 14 napban?
Saját és a METU teljes közössége érdekében arra kérjük, hogy maradjon távol a campusoktól, és a 2 hetes lappangási idő letelte után, kizárólag tünetmentes állapotban jelenjenek meg az egyetemen. Ez idő alatt fontos lakóhelyén, közösségi terektől távol tartózkodnia, kollégiumi elhelyezés esetén pedig haladéktalanul jeleznie ezt a kollégium vezetőjének.
Köszönjük azoknak az értintett hallgatóinknak, akik a fenti óvintézkedést már megtették, és ezzel hozzájárultak saját maguk és környezetük egészségének megóvásához!

Hogyan szükséges jelezni az érintettséget és a távolmaradási igényt?
Kérjük, írásban vegye fel a kapcsolatot a Hallgatói Információs Központ munkatársaival, így a távolmaradás igazolt távollétnek minősül a 2 hetes időtartamra.
Távolmaradás bejelentése: https://www.metropolitan.hu/hallgatoi-kerdes-urlap
További kérdés, kérés esetén hívható egyetemi telefonszám: +36 1 273 2467

Hogyan tud tanulmányaiban előre haladni, amennyiben távol kell maradnia az egyetemtől?
Ebben az esetben a CooSpace-en elhelyezett tananyagok és oktatóink is támogatják érintett hallgatóinkat abban, hogy a távolmaradás ne okozzon lemaradást a tanulmányokban. Hallgatóink a CooSpace-en keresztül tudnak ezügyben egyeztetni oktatóinkkal.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?
A megbetegedés kellő körültekintéssel előzhető meg,a leghatásosabban gyakori kézmosással, a higiénés szabályok betartásával tudunk védekezni. További, hasznos tudnivalók:
https://www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus/526-tudnivalok-roviden

Mit tegyen, ha tüneteket vél felfedezni magán, felmerül a fertőzés gyanúja?
Az új koronavírus okozta fertőzésre jellemző kezdeti tünetek (láz, köhögés, légzési nehezítettség) bármelyikének jelentkezése esetén, magyar hallgatóink azonnal, telefonon keressék meg háziorvosukat és orvosuk javaslatát kövessék!

Hol követhetők az új koronavírussal kapcsolatos hírek?
A hivatalos hazai információkat az alábbi weboldalak biztosítják:
https://koronavirus.gov.hu/
https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztatok

A Nemzeti Népegészségügyi Központ, Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának ingyenesen hívható tanácsadó telefonszámai:
0680 277 455
0680 277 456

Mit tegyen, ha a közeljövőben külföldi utazást tervezne?
Arra kérjük hallgatóinkat, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel, az elkövetkező időszakban ne utazzanak fertőzött területekre! A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint jelenleg ezek a területek, országok tekinthetők a koronavírus gócpontjainak: Kína, Szingapúr, Hongkong, Japán, Dél-Korea, Irán, Olaszország: Lombardia, Emilia-Romagna, Piedmont, Venetó. 

Amennyiben a közeljövőben külföldre utazik, úgy a konzuli szolgálat és a WHO aktuális tájékoztatását is érdemes tanulmányozni: 
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus
https://www.who.int/emergencies/diseases/novel-coronavirus-2019

Vigyázzunk magunkra és egymásra!
Budapest, 2020. március 6.
Üdvözlettel:
Hallgatói Információs Központ

2020.02.28 

Tisztelt Hallgatóink!

Noha Magyarországon mindezidáig egyetlen fertőző esetet sem észleltek, a Vuhan koronavírus (2019 nCoV) által okozott megbetegedés az elmúlt napokban több európai országban is felütötte a fejét. 

A METU hallgatói között is lehetnek az érintett területekről érkezők, ezért a megelőzés érdekében kérjük azon hallgatóinkat, akik a közelmúltban az érintett területeken jártak vagy érintkeztek ilyen területen járt személlyel, hogy a 2 hetes (otthon vagy a szállásán eltöltött) lappangási idő eltelte után, kizárólag tünetmentes állapotban jelenjenek meg a METU campusain. 

A fenti esetekben a METU igazolt távollétként kezeli az órákról való hiányzást mind a magyar, mind a külföldi hallgatók esetében. 

A Coospace-en elhelyezett tananyagok és oktatóink is támogatják majd Önt a tanulásban, hogy ez idő alatt is haladhasson tanulmányaival.

Távolmaradása esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Hallgatói Információs Központunk munkatársaival! További kérdés, kérés esetén is hozzánk fordulhat. 

https://www.metropolitan.hu/hallgatoi-kerdes-urlap

Mit tehet Ön a megelőzés érdekében?

A megbetegedés kellő körültekintéssel előzhető meg, a leghatásosabban gyakori kézmosással, a higiénés szabályok betartásával tudunk védekezni.

Hol követheti nyomon az új koronavírussal kapcsolatos híreket?

A hivatalos hazai információkat a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztosítja: https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztatok

Amennyiben a közeljövőben külföldre utazik, úgy a konzuli szolgálat és a WHO aktuális tájékoztatását is érdemes olvasni: 

https://konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus

https://www.who.int/emergencies/diseases/novel-coronavirus-2019

A Nemzeti Népegészségügyi Központ, Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának ingyenesen hívható tanácsadó telefonszáma: 0680 277 455, 0680 277 456

Mit tegyen, ha tüneteket vél felfedezni magán / felmerül a gyanúja?

Aki önmagán influenzaszerű tüneteket (magas láz, köhögés, légzési nehézség) tapasztal, valamint járt a közelmúltban az érintett területeken vagy érintkezett ott járt személlyel, telefonon keresse meg háziorvosát, vagy a fenti ingyenes számok egyikét. 

Egyetemünk nyomon követi az eseményeket és a hivatalos közleményeket, így szükség esetén további lépéseket teszünk. Mindenben együttműködünk a hatóságokkal, járványügyi intézkedések tekintetében a Nemzeti Népegészségügyi Központ iránymutatásait követjük.

Budapest, 2020. február 27.
Üdvözlettel:
Hallgatói Információs Központ


***

További információ a METU intézkedéseiről:

A megelőzés érdekében, ahogyan eddig, ezt követően is megtesszük a szükséges intézkedéseket az aktuális hatósági ajánlásoknak megfelelően. A METU intézkedéscsomag eddigi elemei:

  1. Januárban napi többszöri fertőtlenítő takarítást vezettünk be a gyakran érintetett felületeken (kilincsek, kapcsolók, korlátok, lift nyomógombok), minden campuson.
  2. Bővítettük a higiénés megelőzést szolgáló eszközeinket:
  3. A mosdókban használt hagyományos szappant lecseréltük speciális vírus és baktériumölő szappanra.
  4. 15 db szenzoros kézfertőtlenítő adagolót helyezünk ki a 4 campus közösségi tereibe.
  5. További alkoholos kézfertőtlenítőket helyeztünk el és már használhatók a campusokon:
  6. Rózsa campus: az A005 és A006 irodákban, valamint a portán,
  7. Rottenbiller campus: a portán, 
  8. Nagy Lajos campus: az F001 és F100 irodákban (Hallgatói Információs Központ), az oktatásszervezési irodában (F313), valamint a körépület és a főépület portáján, 
  9. Egressy campus: a Nemzetközi Igazgatóságon, az Admission és az Erasmus irodákban, a HR-igazgatóságon, valamint a portán.
  10. Tájékoztató plakátokat helyeztünk ki a helyes kézmosás módjáról.
  11. Valamennyi hallgatónkat tájékoztatjuk a koronavírussal és a megelőző intézkedésekkel kapcsolatban. 
  12. A nemzetközi hallgatókat is érintő rendezvényeket (pl. Welcome day) elhalasztottuk.

2020.01.31 

Kedves Hallgatóink!

A koronavírus által terjesztett betegség kapcsán szeretnénk tájékoztatást adni a METU intézkedéseiről, illetve a megelőzés lépéseiről.

Magyarországon egyetlen megbetegedést sem észleltek, és itt egyelőre egyáltalán nem kell tartani az influenzaszerű tünetekkel járó betegség megjelenésétől. Mivel azonban a METU külföldi hallgatói között lehetnek az érintett területről érkezők, ezért kiemelten kezeljük a megelőzést.

Egyeztetés céljából felvettük a kapcsolatot az állami szervekkel, egészségügyi szolgáltató partnerünkkel, egyetemekkel, illetve partner kollégiumainkkal. 

Tünetek:

Az ezidáig észlelt megbetegedések alapján a betegség főbb tünetei a láz és légzési nehezítettség, emellett a betegek egy részénél tüdőgyulladás alakult ki, illetve bélrendszeri tünetekkel járhat. Megjelenésének lappangási ideje az eddigi ismeretek alapján akár 2 hét.

A vírus a lappangási idő alatt is fertőzhet, jellemzően cseppfertőzéssel légúton, valamint szájon át terjed.

A megelőzés érdekében az alábbi intézkedéseket tettük:

  • Az érintett országból érkező hallgatókat arra kérjük, hogy Magyarországra érkezésüket követően kizárólag tünetmentes állapotban, a 2 hetes lappangási idő letelte után jelenjenek meg a METU campusain. 
  • Kórházi szintű fertőtlenítő takarítást vezettünk be naponta többször a gyakran érintett felületeken (kilincsek, kapcsolók, lift nyomógombok) minden campuson.
  • Tájékoztató plakátokat helyeztünk ki a helyes kézmosás módjáról a mosdókba, 

illetve hallgatóink érdekében kollégáinkat is arra kérjük, használjanak kézfertőtlenítőt, szükség esetén maszkot.

Mit tehet Ön a megelőzés érdekében?

A megbetegedés kellő körültekintéssel előzhető meg, a leghatásosabban gyakori kézmosással, a higiénés szabályok betartásával tudunk védekezni:

  1. Mosson kezet gyakran és alaposan szappannal vagy alkohol-tartalmú kézmosóval. Tüsszentés és köhögés esetén használjon zsebkendőt, használat után dobja ki a zsebkendőt és alaposan mosson kezet.
  2. Lázas megbetegedés esetén keresse fel orvosát, és amennyiben mostanában járt külföldön (különösen a vírussal érintett országokban), tájékoztassa erről.
  3. Ha utazást tervez, javasolt az élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacokat elkerülni olyan területen, ahol az új koronavírus már megjelent.
  4. Mellőzze a nyers vagy ismeretlen eredetű hús- és tejtermékek fogyasztását.
  5. Kerülje a fertőzött személyekkel való érintkezést.

Hol követheti nyomon az új koronavírussal kapcsolatos híreket?

Javasoljuk, hogy a hivatalos tájékoztatási forrásokat és megbízható hírportálok híreit kövesse. 

A hivatalos hazai információkat a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztosítja: https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztatok

Amennyiben a közeljövőben külföldre utazik, úgy a konzuli szolgálat és a WHO aktuális tájékoztatását is érdemes nyomon követnie: 

https://konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus

https://www.who.int/emergencies/diseases/novel-coronavirus-2019

Egyetemünk nyomon követi az eseményeket és a hivatalos közleményeket, hogy szükség esetén további lépéseket tegyünk.

További kérdése, kérése esetén forduljon bizalommal a Hallgatói Információs Központ munkatársaihoz az alábbi elérhetőségen!

https://www.metropolitan.hu/hallgatoi-kerdes-urlap

Budapest, 2020. január 31.
Üdvözlettel:
Hallgatói Információs Központ