SZALAI MÁRK / FILMOPERATŐR MŰVÉSZ MESTERSZAK

„Mindenki ki akarja fejezni önmagát. A fantáziáját, a megfigyeléseit a világról, az érzéseit, valamit mindig meg akar mutatni másoknak, amiket szavakkal nem lehet elmondani, csak képekkel, érzetekkel és hangokkal. Valahol ezért filmezik mindenki.”
 

Márk Kameraman alapszakunkon, majd idén Filmoperatőr művész mesterszakunkon diplomázott. Filmjével szerepelt a 43. Magyar Filmszemlén és tagja volt az 51. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon Kristály Glóbuszt nyert, Hajdu Szabolcs rendezte Ernelláék Farkasáknál című film operatőr csapatának.




Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Gyerekkori kapcsolatom van a filmezéssel, de csak, mint szórakozási forma. Kezdetben vicces hangjátékokat gyártottunk a rádiójátékok mintájára, később bugyuta képregényeket rajzolgattam, végül ráakadtam a kamerára. Gimnáziumban egy diákfilmfesztivál után lehetőségünk volt beszélgetni a zsűri egyik tagjával, Pálfi Gyurival, akinek a filmjei nagy hatással voltak rám.

Miért ezt a szakot választottad?
Az alapszak elvégzése után, eljutott a fülembe, hogy Ragályi Elemér fogja vezetni az filmoperatőr mesterképzést, így gondolkodás nélkül felvételiztem.

Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra?
A Kaposvári Egyetem mozgókép szakán egy évig tanultam, ahol mindenbe belekóstolhattam egy kicsit. Ömlesztve tanultunk vágást, rendezést, operatőri munkát, sőt még animációs kurzusunk is volt. Az első év után rájöttem, hogy engem az operatőri terület érdekel leginkább. Így kerültem a Budapesti Metropolitan Egyetemre, ahol először a Kameraman alapszakot végeztem el.

Mi inspirál?
Mindenki ki akarja fejezni önmagát. A fantáziáját, a megfigyeléseit a világról, az érzéseit, valamit mindig meg akar mutatni másoknak, amiket szavakkal nem lehet elmondani, csak képekkel, érzetekkel és hangokkal. Valahol ezért filmezik mindenki.

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Alapszakon az egyik vizsgafeladatunk az volt, hogy egy általunk kedvelt filmes stílusjegyeit bemutatva készítsünk rövidfilmet. Chris Cunninghamre esett a választásom, aki főként experimentális videoklipeket, és reklámfilmeket készít, nagyon erős képi világgal. Rengeteget lehet tanulni abból, ahogy az ember elkezdi boncolgatni a példaképeinek stílus elemeit, és az is rendkívül tanulságos, hogy hogyan lehet ezeket megvalósítani kis stábbal, low budget keretek között.
 




Hajdu Szabolcs rendezői kurzusán hétről hétre készítettünk rövid 1-2 perces filmeket. Az egyik ilyen heti feladat alkalmával egy bűnügyi helyszínelést kellett bemutatnunk, a legkevésbé konvencionális módon, úgy ahogy eddig még nem láttuk. Gottfried Hellnwein hiperrealista festő nagy kedvencem, az ő stílusát háziasítottam ezzel a jelenettel.
 


A Szuper című alapszakos diplomamunkámat azért emelném ki, mert régi vágyam volt egy kelet-európai szuperhős megteremtése. Nem ismertük még a határainkat, ezért minden félelem nélkül ugrottunk fejest ebbe a hatalmas projektbe. Először használtunk vfx-et nagyobb mennyiségben, ki kellett találnunk, hogy fog a hős repülni, lebegni, hogyan fogja a levegőbe emelni az acél gerendát. Nulláról kellett megteremtenünk a hős mítoszát, a képregény stílusú animációkat, ebben rendkívül tehetséges és lelkes grafikusok, animátorok segítettek nekünk.
 


Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomamunkám az Otthon című rövidfilm volt, amit Kőrösi Máté rendező barátommal készítettünk. A gyermek, mint téma leginkább Mátétól jött, tőlem pedig a fantasztikum, az Otthonban hangsúlyosan jelenik meg mindez. Az Otthon azt a gyermeki élményt helyezi a középpontjába, amikor életünkben először szembesülünk egy olyan álom-ébrenlét és valóság-fantasztikum határán álló valósággal, amit képtelenek vagyunk megosztani a külvilággal. Volt egy olyan időszak a gyermekkoromban, mikor nagyon rossz alvó voltam, konkrétan alva jártam. Egy éjszaka álmomban felébredtem és ráláttam az ajtóra, ahol két hosszú sziluett figura állt, akiket én a szüleimként azonosítottam. Próbáltam őket megszólítani, de egyszerűen a testem nem reagált. Sem megmozdulni, sem megszólalni nem tudtam, és ebben a furcsa paralízises állapotban nagyon magamra voltam hagyva, emiatt nagyon nehéz is volt másnap a szüleimnek elmesélni. Egyszerre voltak közel hozzám, és egyszerre voltak félelmetesek azok az árnyékos figurák.






Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Szabó Gábor remek szakvezetőnk volt és egy páratlan tanári gárdát köszönhettünk neki. Kevés itthoni filmszakos hallgató mondhatja el, hogy olyan emberektől tanulhatott, mint Nagy András, Thernesz Vilmos, Ragályi Elemér, Herbai Máté, Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Pálfi György. Nagy lehetőség volt, hogy a Sparks és az Origo műtermeiben dolgozhattunk, megismerhettük azokat a technikai eszközöket, amelyekkel később az iskolán kívül is dolgozni fogunk.

Hogy érzed magad a friss(másod)diplomásként?
A záróvizsgámat egy évvel halasztottam, hogy minél jobb állapotban tudjuk a filmünket bemutatni a vetítésen. Ez idő alatt sok érdekes projektben vehettem részt, így már nem annyira szokatlan az egyetem utáni világ. Amit sajnálok, hogy az iskola után egyre kevesebb lehetőség van a tét nélküli kísérletezgetésekre, de továbbra is törekszem arra, hogy a megismert alkotótársakkal tető alá tudjuk hozni a saját, személyesebb projektjeinket is.

Milyen élmény volt a diplomavédésed?
A diplomavédés ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem.  Ez volt az első alkalom, amikor kiadtuk  a kezünk közül azt a munkát, amin egy éven keresztül dolgoztunk, nap mint nap bámulva, képkockáról- képkockára ismerve. Ebben a helyzetben csak a hibákat látja az ember, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. Ezért is volt váratlan a bizottságtól a pozitív fogadtatás.