szabó zsófia

FOTOGRÁFIA 1 – 1. díj

Zsófia Fotográfia alapszakunk hallgatója.


PÁLYAMUNKÁJA: Két és fél dimenzió

A projekt elkészítése során a kép és a fotográfia határait vizsgálta a szavak konkrét és átvitt értelmében. Kísérleteinek célja, hogy megtalálja azt a pontot, amelytől már képként értelmezhetetlenné válik egy fotó. A megvalósítás alapját egy korai digitális fényképezőgép adta. Érdekessége, hogy élőképén gyors mozgások esetén akár másodperces késések és (kromatikus aberráció-szerű) színszétválás jelenik meg. Ehhez egy szerkezetet épített és a fényképezőgép kijelzőjén keresztül rögzített mozgóképet. A képhibát felhasználva három dimenziós érzetű képeket hozott létre azzal, hogy felfedezte, hogy a hiba színei megegyeznek az anaglif szemüveg szűrőlencséinek színeivel. Ennek a technikának a felhasználásával készült fotósorozat az épített makettről, amelyek egy fiktív dimenziót mutat be. A speciális szemüveg erősíti azt a gesztust, hogy ez a világ egy szabad szemmel nem látható, másik dimenzióból származó látvány.

Témavezető: Pettendi Szabó Péter

Mit jelent számodra az OMDK-n elért eredmény?
Lehetőséget biztosított, hogy szakmai közönség véleményét hallhassam a munkámmal, a gondolataimmal kapcsolatban. Ez nagy motivációt adott a további munkában. Mindig örömmel tölt el, amikor megtapasztalom, hogy amivel foglalkozom, az másokat is érdekel.

Miért pont ezzel a projekteddel pályáztál? 
Jelenleg két fő témám a halál és az űr, ami mindkettőben közös: a vég. Az egyik véges, a másik végtelen. Minden projektemnek fontos része az elméleti munka. Két és fél dimenzió sorozatommal kapcsolatban olyan kérdések érdekeltek, mint az űr és a fotográfia kapcsolata, a technikai képek okozta dilemma és a hiba, mint jelenség.

Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Igazából a fotográfia, mint médium érdekel. Úgy fogalmaznék inkább a képek foglalkoztatnak és a kommunikáció. Nem tartom szerencsésnek, hogy mindent bekategorizálunk.
Bár főként maketteket építek, munkámhoz gyakran használok szöveget és hangot, de mindig  arra törekszem, hogy médiumválasztásom indokolt legyen.

Miért ezt a szakot választottad? 

Mert itt tanít mindenki, aki számomra szakmai szempontból meghatározó és hasonló gondolkodású. Nagyszerű emberek körében van lehetőségem tanulni egy remek csapatban.

Mi inspirál?
Igyekszem felkészült lenni és a hétköznapokban rendszeresen látogatok kortárs képzőművészeti galériákat. Úgy gondolom, hogy mindenkinek építenie kell a fejében egy képadatbázist, amihez vissza tud nyúlni, és ami saját világának alapját is képezi. Inkább ebből az agyi raktárból építkezem és egy projekt kezdetekor inkább szövegekből inspirálódom, mint képekből. A NASA és az ESA által közzétett képeket viszont minden nap megnézem.

Mivel szeretnél foglalkozni a jövőben?
Szívesen olvasok médiumelméletről illetve a klasszikus regényeket újra, elméleti szempontból. Legutóbb Thomas Mann Varázshegyében akadtam egy olyan leírásra, ami megegyezik a későbbi Susan Sontag-féle emlékprotézis fogalommal. Szeretnék többet foglalkozni ilyen jellegű kutatómunkával, újabban egyre több önálló szöveget írok. Egy olyan tudás megalapozásán dolgozom, ami elegendő ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat publikálhassam.

Melyek a kedvenc egyetemi munkáid és miért? 

Kedvenceim mindig azok a feladatok, amelyekkel épp foglalkozom, most például egy experimentális zajzene projekten dolgozunk néhány csoporttársammal. Fotográfia szakon talán kevésbé megszokott, hogy a hallgatók fiktív hangszereken zenélnek. Ha már meglévőt kellene választani, akkor a városantropológia feladatot nagyon élveztem. Ehhez kölcsönvettem néhány elkerítő oszlopot. Azt tervezem, hogy egyszer ünnepélyes keretek között visszaadom a fővárosnak, amiket széthordtam.

Ez a Majd megcsináljuk projekt.
A fővárosban rengeteg otthagyott munkaterület és üres tér van, amit piros-fehér, olykor sárga szalaggal kerítenek el. Ez a szalag azzal a mágikus erővel bír, hogy távol tart minden járókelőt az adott területtől. Akkor is, ha az elkerítés indokolatlan vagy üres tér van izolálva, megnehezítve ezzel a gyalogos és egyéb forgalmat. Ezt a jelenséget gyűjtöttem, majd erre reflektálva elkészítettem a saját elkerítéseimet, amik fölöslegesek és zavaróak, vizsgálva a járókelők reakcióit, hogy interakcióba lépnek-e a szalaggal.