Reformerek - METU Diploma 2019
Az Új Művészet szeptemberi számában Reformerek - METU Diploma 2019 címmel olvasható Eged Dalma összefoglalója a Vizuális Kommunikáció Tanszék két diplomakiállításáról.
A Fotográfia alapszakos végzősök idén a Godot Kortárs Művészeti Intézetben mutatták be munkáikat. 2019-ben először diplomázott 6 külföldi hallgató a divatfotográfia specializáción, valamint szintén először voltak láthatóak a három éve indult levelező képzésünk alkotói fotográfia specializációjának végzősei is. A kiállításon összesen 29 hallgató különböző technikával kivitelezett munkái jelentek meg: videó munkák, multimédia, installáció, valamint vegyestechnikával létrehozott művek épp úgy, mint klasszikus fotográfiák.
Az A38 Hajón megrendezett kiállításon Tervezőgrafika alap- és mesterszakunk magyar és angol nyelvű képzéseinek végzősei mutatkoznak be. Idén a két szakon és a két képzési nyelven összesen hatvanhárman védhették meg diplomamunkájukat. A kiállításon ennek megfelelően a feldolgozott témák sokszínűsége nem is kérdéses: betűtervektől az illusztrált könyveken és pop-up kiadványokon át több arculat, plakátterv, csomagolás is látható volt az A38 Hajón. (A kiállítás létrejöttét az NKA Iparművészeti Kollégiuma támogatta.)
Keressétek az Új Művészet szeptemberi számát és olvassátok el a cikket!
Hírek

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzet …

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön& …

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát …

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky Györg …

MNB Kiválósági Fesztivál
A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Ki …

A jövő a felelős és regeneratív turizmusé
A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rende …

METU a Budapest Design Week-en
Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programm …

A 100-nál több országból hallgatót fogadó Budapesti Metropolitan Egyetem, a 100-nál több országból látogatót fogadó SZIGET Fesztiválon!
A 2023-as SZIGET Fesztivál EU Meeting Point programjában a METU két oktatója, Ra …
