Poszterra - V4 nemzetközi plakátkiállítás
Elérkezett a Visegrádi Együttműködés megalakulásának 30. évfordulója, ennek alkalmából hívta életre PoszTerra című nemzetközi plakátkiállítását a Magyar Művészeti Akadémia. A tárlat a V4 legkiemelkedőbb plakátművészeinek alkotásait mutatja be, ahol 3-3 magyar, lengyel, cseh és szlovák művész munkáin keresztül tekinthetünk be a nemzeti sajátosságokba és történetekbe.
A kiállításon a művészek diákjainak sorából kiválasztott ifjú plakáttervezők alkotásai is szerepelnek – köztük több METU-s alkotóval, emellett a lengyel külügyminisztérium és a Lengyel Grafikusok Szövetsége által meghirdetett plakátpályázat három első díjasának műve is helyet kapott.
Az PoszTerra című kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium közvetítésével első állomása, a Pesti Vigadó lesz. Majd vándorútjára indul és a tervek szerint a visegrádi országok fővárosaiban, valamint további V4-es helyszíneken is bemutatásra kerül az 2021. folyamán.
A kiállítás kurátora Ducki Krzysztof – a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója.
Szervező: MMA Titkársága – Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Osztálya
Kiállítás időpontja: 2021. február 11. és április 18. között
Helyszín: Vígadó Galéria
Katalógus, grafika: Tóth Tamás
Kiállító mesterek:
- HORKAY István
- KERESZTES Dóra
- OROSZ István, Karel MÍŠEK
- Pavel NOGA
- Jan RAILICH Jr.
- Lech MAJEWSKI
- Władysław PLUTA
- Agnieszka ZIEMISZEWSKA
- Andrej HAŠČÁK
- Dušan JUNEK
- Vladislav ROSTOKA
Kiállító magyar diákok:
- BARTUSZ Vivien | PTE
- BOR Anna | PTE
- E. ZSEMBERI-SZÍGYÁRTÓ Miklós | METU alumni
- ICSA Vivien | METU
- KOVÁCS Veronika | METU
- KÖVES Rebeka | PTE
- LACZKÓ Réka | MKE
- MÁRIÁN Gábor | METU alumni
- NÁDI Boglárka | SOE
- NÉMEDI-VARGA Réka | METU alumni
- PAP Beatrix | METU alumni
- SZABÓ Kristóf | METU alumni
- SZLAMA Norbert | METU alumni
- SZ. TÓTH Bence | MKE
- VAD Bence | METU
- VÁCZY Zsófia | MOME
- VÁNDOR Rita | MOME
- ZALAI Dalma | PTE
Hírek
![analogcsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/analogcsempe.jpg)
Analóg hagyománytól a TikTokig: METUFOTO a Művészetek Völgyében
A 2024-es Művészetek Völgye Fesztiválon június 22-26. között a METUFOTO számos i …
![üdvametuncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/udvametuncsemp.png)
Rektori köszöntő
Szívből gratulálok a sikeres felvételihez, mától Ön is a METU értékes közösségén …
![METUALUMNIMOBCSEMP](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/metualumnimobcsemp.png)
A METU Alumni Club közössége átlépte a 10,000 regisztrációt! Köszönjük!
Örömünkre szolgál bejelenteni a hírt, hogy a 2023 n …
![3ddiplomacsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/3ddiplomacsempe.jpg)
3D technológiát és kreatív divatot ötvöz a METU frissdiplomásának díjnyertes startupja
A Média design szakos hallgató által alapított Mixony már elnyerte a Fashion Awa …
![pagksélgmléasmgéla112](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/pagkselgmleasmgela112.png)
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt …
![rekoncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)