PHASES
Száraz Kata végzett fotográfusunk munkája a Washington Post-ban
A vírus terjedése nem állítja meg a kreativitás terjedését
Április elején a BOOM Image Studio és a Manfrotto cégek professzionális és amatőr fotósok számára nemzetközi felhívást tettek közzé: a koronavírus világjárvány globális vizuális történeteit akarták látni. Az Inner Outlook pályázatot azzal a céllal hívták életre, hogy megmutassák a válság idején példátlanul virágzó kreativitást. Több mint 800 jelentkezés érkezett, több mint 25 országból, Amerikától kezdve Európán át Ázsiáig és Afrikáig.
Federico Mattia Dolci, a BOOM vezérigazgatója és társalapítója a versenyről szóló sajtóközleményben így nyilatkozott:
„Ez nem pusztán egy projekt. Ez egy a határokon és korlátokon átívelő kötelesség, a fotózás iránti nagy szeretetünket hivatott ünnepelni. Manapság fotósok ezrei világszerte ugyanabban a helyzetben vannak, megkértük hát őket, hogy csatlakozzanak hozzánk a remény és a kreativitás csodálatos üzenetében. ”
Kilenc zsűritag harminc nyertes képet választott ki. Száraz Katalin fotográfus az akkor frissen induló Fotográfia képzésünkön elsőként diplomázott hallgatóink egyike, az ő munkája is benne volt a pályázat végső szelekciójában. Az egyik zsűritag Chloe Coleman, a Washington Post képszerkesztője Kata munkáját is kiválasztotta a pályázatot bemutató, összefoglaló cikkéhez.
„A kép egy sorozat része, amin most dolgozom, a járvány kezdete óta. Ezt az időszakot Párizsban töltöm, így a szigorú kijárási korlátozások és a vírus lényegesen erősebb jelenléte miatt az elmúlt két és fél hónapban alig hagytam el a lakást. Ebben a sorozatban a különböző fázisokat és érzelmeket dolgozom fel, amiket megélek ebben az időszakban.” - mesélt Kata a munkájáról.
„Mióta tartanak a kijárási korlátozások, próbálom megbízható forrásokból követni a híreket, hogy tisztában legyek a körülöttem zajló eseményekkel. Bár jelen helyzetben nagyon fontosnak tartom, hogy naprakész és jól informált legyek, az első pár hét után úgy éreztem, telítődtem: elegem lett az információ áradatból, és egyre kevésbé követtem a médiát.
Elkezdtem visszahúzódni a „saját kis világomba” legyen az akár a múlt vagy a projektjeim - bármi, csak ne kelljen szembenéznem a tényekkel. Azzal, hogy jelenleg fogalmam sincs, mikor látogathatom meg újra a családomat Magyarországon biztonsággal, hogy félelemmel tölt el mivé lesz a demokrácia a hazámban vészhelyzet idején, és hogy a járvány előre nem látható következményekkel jár majd az életünkre és a jövőnkre nézve. Csak hogy párat említsek, amik engem is érintenek.
Végül egy nosztalgikus pillanatban úgy döntöttem, hogy a legjobb „menekülést” választom, amit a négy fal között megtehetek: építek magamnak egy bunkit. A sors iróniája, hogy amikor az állványomat felállítottam a „zugom” dokumentálására, a barátom a szobába sietett, hogy meghallgassa Emmanuel Macron francia elnök új bejelentését a kijárási korlátozás meghosszabbításáról.
Lehetetlen teljesen elmenekülni a valóságunk elől." 2020. április, Párizs, Száraz Katalin
A teljes sorozat ITT látható, a művész jelenleg is dolgozik rajta, és ad hozzá újabb képeket.
Gratulálunk Katának a megjelenéshez!
2020. 05. 28.Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
