Ő is nálunk tanít: Csordás Zoltán

„Sose lehet tudni, melyik irányból gázol el a múzsa traktorja.”

Csordás Zoltán tervezőgrafikusként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika szakán. Aranyrajzszög díjas, Tervezőgrafika alap- és mesterszakunk oktatója, nemzetközi hallgatóink egyik szakmai mentora, a MATT alapító tagja, az Utcahossz projekt egyik kiagyalója, megszámlálhatatlan arculat tervezője. Csordi. 



Mi mindennel foglalkozol? 
A szakmámmal kapcsolatosan három dologgal foglalkozom: szabadúszó grafikusként dolgozom, tanítok itt a METU-n és a MOME doktori iskolájának a hallgatója vagyok. 

A grafika mely ága, felhasználási formája, vagy stílusa áll hozzád legközelebb?
Javarészt vizuális arculatokkal kapcsolatos munkáim vannak, főleg ez érdekel, de nagyon szeretek plakátokat is tervezni. Az arculatok és emblémák mellett talán éppen plakátból van a legtöbb a munkáim között. Tervezek könyveket is, ami egészen más kihívás. Szakácskönyvet és mesekönyveket késztettem eddig. Mesekönyvből éppen most is tervezek egyet. Ezzel egy időben egy másik könyvet is készül, ami az emberi csoportokon belüli együttműködésről szól. Reményeim szerint nem csak tartalmában, de formájában is különleges lesz. 

Ezeken kívül webdesign, alkalmazás design, tv-műsor főcím, kiállítás arculat, amit még megemlítenék. Azt hiszem, az elmúlt 30 évben kevés területe maradt ki a tervezőgrafikának, amihez ne lett volna valamilyen közöm, de a legelsőként felsoroltak állnak hozzám a legközelebb. A stílusok azonban nem foglalkoztatnak, legalábbis nem elsősorban. Az érdekel, hogy a munka a tőlem telhető legjobb legyen, elérje a célját és erős gondolat legyen benne. A gondolat a legfontosabb, utána jöhet a többi.

Mi az, ami Téged a legjobban vonzott ebben a területben?
A tervezőgrafikában azt szeretem, hogy sokakhoz eljut, ezáltal jóval több embernek át tudom adni azt, amit a vizualitásról gondolok. Az arculattervezésben pedig az a jó, hogy az alapoktól lehet felépíteni egy összetett rendszert. És kár lenne tagadnom, nagyon szeretek emblémákkal bíbelődni. Erről a családom tudna bővebben mesélni.

Az alkalmazott vagy az autonóm műfaj áll hozzád közelebb?
Mindkettőt szeretem, az alkalmazott műfajt csinálni, az autonómot pedig nézni. Ez két nagyon különböző dolog.

Amikor alkotsz, honnan jönnek az impulzusok? Hogy indulsz el?
A munkát kutatással kezdem és igyekszem a lehető legtöbb információt begyűjteni, hogy aztán szabadon rendezgethessem őket a fejemben. Ritkán rajzolok. Gondolkodás közben inkább csak szavakat firkálok, jegyzeteket készítek. Ha rajzolni kezdek, akkor annak már van valami konkrét gondolati alapja és célja. Ezen kívül viszont bárhonnan jöhet impulzus. Egyszer egy lekopott zuhanyrózsa adta a legjobb ötletet, máskor egy kettévágott sziget terve. Sose lehet tudni, melyik irányból gázol el a múzsa traktorja.

Mesélj kicsit arról a gondolat- és alkotói folyamatról, ahogy az alkotásaid készülnek! Mi volt a kedvenc munkád? Miért?
Leülök, információkat rendezgetek, gondolkozom. Néha leírok egy szót az előttem lévő papírra. Iszom egy teát. Kívülről semmi érdekes nincs benne, belülről viszont elég rémisztő tud lenni a kezdeti káosz. Ilyenkor rendre kiderítem magamról, hogy eddig csak szerencsém volt, de most majd biztosan kiderül, hogy tehetségtelen műkedvelő vagyok. Általában este és éjjel zajlik ez a folyamat, napközben nincs idő a lelki összeomlásokra.

Sok kedvenc munkám van, ezek között olyan is, ami nem valósult meg. Nem emelnék ki egyet sem, de talán azokat kicsit jobban szeretem, amiknek valamilyen társadalmi hasznuk is van. Vagy legalábbis azzal a céllal készítettem őket, hogy legyen.

Mi volt a legutóbbi munkád? És min dolgozol most?
Legutóbbi munkám egy már korábban elkészült arculattal kapcsolatos. Nemesfa burkolatoknak készítettem katalógust.  Most pedig egy kultúrával kapcsolatos arculatot tervezek és azokon a könyveken dolgozom, amiket az előbb említettem, plusz egy-egy festmény restaurátor honlapjának újratervezése is éppen folyamatban van. Jah, és egy vízilabdás gyerekeknek szóló, egyedi oktató anyag is a napokban lett kész. 

Mikor döntöttél úgy, hogy a művészi pálya mellett oktatni is szeretnél?
Nekem nincs művészi pályám, a tervezőgrafikát nem tartom művészetnek. Szerintem mi művesek vagyunk. A kiindulási pont és a végpont sem azonos a mai értelemben vett művészi munkával, bár kétségtelen, hogy a közben bejárt út mutathat hasonlóságokat. Érzékeny, alkotó ember vagyok, de ez az én fogalmaim szerint még nem művészet.

Az oktatást nagyon fontosnak tartom. Fontos, hogy ha valaki tud valamit, azt ossza meg a többiekkel. Tulajdonképpen ez ugyanaz a kiindulási pont, amiért a tervezőgrafikát választottam: eljuttatni másokhoz azt, amit tudok, gondolok. Az intézményes keretek közötti oktatás nem az én ötletem volt. Nem kerestem lehetőséget, mindig úgy esett, hogy felajánlották, én pedig elfogadtam. Amikor pedig abbahagytam, kisvártatva megint felajánlották és én megint elfogadtam. 

Szeretek tanítani, bár amit művelek, azt mégsem tanításnak nevezném, inkább csak tapasztalatok megosztásának. Ráadásul én is nagyon sokat kapok a diákoktól, úgyhogy ez inkább egy folyamatos beszélgetés, amiből mindenki épül. Legalábbis ez a cél. 

A tanítás és a tanulás is erősen átalakulóban van. A régi módszerek egyre kevesebbszer célravezetőek, az újak pedig még nem kiforrottak. Az biztos, hogy a kommunikációnk is változóban, ezért a tervezőgrafikának, mint egyfajta kommunikációnak is változnia kell. Nem csak a problémamegoldással, de problémafelvetéssel is foglalkoznunk kell. 

Mi a legfontosabb számodra a tanításban? 
Erre a fenti mondatok válaszolnak, de röviden: az oda-vissza kommunikáció.

Mi az, ami miatt szereted átadni a tudásodat az újabb nemzedéknek? 
Ez egy cserekereskedelem. Én adom az enyémet és ők adják az övékét. Mindenki jól jár.

Mi a legizgalmasabb és mi a legnehezebb ebben az oktatói szerepben számodra?
A legizgalmasabb a sokféleség, hogy ugyanarra a problémára hányféle válasz születhet, vagy éppen, hogy hányféle problémát lehet felvetni egy munkával kapcsolatban. A METU-n ez különösen igaz, hiszen különböző kultúrákból érkeznek hallgatók. Egyben ez a legnehezebb feladat is, a megértés és az ehhez idomuló tanácsadás, segítés. Ezt én tényleg nagyon szeretem.

Miben más ma a szakmád, mint amikor Te tanultál? Változott? Melyek azok az alapelvek, amelyek szerinted állandóak a területeden és nem hat rájuk az idő?
Sokat változott a szakma és az arra való felkészülés is. A web sok mindent megváltoztatott. A kommunikáció a korábbi médiumokhoz képest egyirányúból kétirányú lett. Bárki lehet vevő, de adó is. Minden elérhető másodpercek alatt, az információ szabadon áramlik. Azonban ez sokszor probléma is, mert egy kevésbé képzett agy és szem, még nem tudja eldönteni, hogy mi az értékes és mi a talmi. Ráadásul olyan gyorsan jönnek az információk, hogy ez minket tanárokat is folyamatos, és intenzív figyelemre késztet. Röviden, sokkal nagyobb a pörgés. Ebben az erős áramlásban nehéz fix pontokat találni, amelyekbe kapaszkodni lehet. Alig vannak szabályok, amelyek bármikor, bármilyen munkánál érvényesek lehetnek, és ne lehetne egyrészről-másrészről vitázni velük. Divatok jönnek és mennek, de a minőség és a gondolat az független a divattól, úgyhogy inkább ezt próbálom meg átadni a hallgatóknak.

Kiknek ajánlanád ezt a szakot? Milyen indíttatás az, ami miatt szerinted mindenképp kukkantson be ebbe a világba?
Annak ajánlom, aki szeret vizuálisan gondolkodni és érez magában indíttatást, hogy ezt meg is mutassa.

Mit mondanál azoknak, akik most kacsingatnak a grafika felé? Ha egyetemre készülnek, akkor hogyan tehetik ezt a leghatékonyabban?
Nehéz ügy. Rettentő nagy a vizuális zaj, de mégis azt mondom, hogy nézzenek, amennyit csak bírnak és próbálják értelmezni és elrendezni magukban a látottakat. A tetszik/nem tetszik kevés. Ha a gondolataikat rendbe rakják, akkor a munkáik is sokkal jobbak lesznek.


www.csordi.hu
www.behance.net/csordi