Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility A METU hallgatói a XXXII. OTDK-n | Budapesti Metropolitan Egyetem

A METU hallgatói a XXXII. OTDK-n

Főiskolánk 2015 tavaszán támogatást nyert a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett „XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő részvételének támogatására” című pályázati felhívás keretében. A program során az intézményi TDK konferenciákon értékelt és ez alapján a XXXII. OTDK-ra benevezett tehetséges fiatalok részvételét támogattuk. Egyetemünket összesen 39 diák képviselte 3 különböző szekcióban, ahol kimagasló eredményt értek el, 8 első, 4 második és 1 harmadik, valamint egy különdíjat szereztek. Továbbá egyik hallgatónkat Pro Arte Aranyéremmel tüntették ki.

Részletes bemutatás munkaterv szerint:

2014. november 19., Intézményi TDK, METU

Hallgatóink számára a 2014. november 19-én két intézményi TDK-t rendeztünk, amely keretében összesen 9 szekción belül mutatták be kutatási eredményeiket hallgatóink. A Kommunikációs és Művészeti Kari konferencián 4 szekcióban 26 pályaművet, míg a Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kari konferencián 5 szekcióban 27 pályamű került bemutatásra, melyből összesen 39 dolgozatot javasoltak a bizottságok bemutatásra az OTDK konferencián.

A programban részt vevő kollegáink a TDK műhelyek keretében egyéni valamint a kiscsoportos tehetségműhely foglalkozások közepette készítették fel a hallgatókat az OTDK versenyre.


XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia

Társadalomtudományi Szekció, 2015 március 30 és április 1., Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

A XXXII. OTDK Konferencia Társadalomtudományi Szekcióját a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karon rendezték 2015 március 30 és április 1. között, ahol 6 hallgatónk mutatta be kutatási eredményét. A hallgatók közül László Lilla első helyezést ért el.

Művészeti és Művészettudományi Szekció, 2015. április 8-10. Budapesti Metropolitan Egyetem

Művészeti és Művészettudományi Szekció saját főiskolán rendezte együttműködésben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel 2015. április 8-10. között. Iskolánkat 22 hallgató képviselte, akik 7 első, 4 második és 1 harmadik, valamint egy különdíjat szereztek. Továbbá Puskás Marcell hallgatónkat Pro Arte Aranyéremmel tüntették ki.

Közgazdaságtudományi Szekció, 2015. április 9-11., Budapesti Gazdasági Főiskola

A Közgazdaságtudományi Szekciót Budapesti Gazdasági Főiskolán rendezték 2015. április 9-11 között, ahol 11 hallgató képviselte Egyetemünket.

Eredmények

A projekt során a tervezetett indikátorokat teljesítettük, a hallgatóink kimagasló eredményeket értek el.

A támogatásnak köszönhetően lehetőségünk volt hallgatóinkat támogatni a XXXII. OTDK-n való részvételre. A továbbjutott hallgatókat TDK műhelyek keretében készítettük fel a versenyre. A műhelymunkának is köszönhetően hallgatóink a XXXII. OTDK-n kimagasló eredményeket értek el: 8 első, 4 második és 1 harmadik, valamint egy különdíjat szereztek.

A céljaink között szerepelt, és ezt hallgatói visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy teljesült, hogy hallgatóink ne csak méltón képviseljék egyetemünket, hanem hogy számos élménnyel, tapasztalattal, új inspirációval érkezzenek haza a versenyről.

Szívből gratulálunk minden résztvevőnek.

https://www.youtube.com/watch?v=eP4jKN2_4Sg

Képek forrása:
Budapesti Gazdasági Főiskola
Budapesti Metropolitan Egyetem
Károli Gáspár Református Egyetem