My Lyme / Ikrem
Végzett hallgatónk, Hasenfratz Ora fotókiállítása
Ora Fotográfia alapszakunkon végzett, többek között előadója volt az első TEDxMETU-nak, és elnyerte a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is.
A TEDxMETU keretében bemutatott fotósorozata is látható a ljubljanai Balassi Intézetben. A május 30-án nyílt tárlatot szeptember 7-ig lehet megtekinteni. A személyes témákat – a betegséget és a testvérével kialakított különleges kapcsolatot – feldolgozó anyag egyfajta bátor kitárulkozást mutat be.
„My Lyme” című sorozata saját betegségének történetét dokumentálja, a folyamatosan váltakozó fizikai és lelki állapotok vizuális naplója, ahol minden egyes színnek és formának jelentősége van. A felszínen kórházi szobákat, gyógyszeres pirulákat, emberi testrészeket, önarcképeket láthatunk, de ha a képek mélyére nézünk, a remény / küzdés / fáradtság / beletörődés / szembenézés / újrakezdés érzelmi tengelyének lenyomatait. Annak megfelelően, hogy épp előrehaladás vagy visszalépés figyelhető meg a betegség legyőzésének folyamatában. (…) Az „Ikrem” című sorozata sem vállal kevesebbet, mint saját érzelmeinek a feltérképezését, és elfogadását. A fotósorozat a személyes fotó eszközével vezet be minket az ikerség világába. A szoros szimbiózis - a külvilág számára sokszor varázslatos, kedves vagy épp mulatságos - ábrázolása helyett az elválás, a másikról való leválás fájdalmas és szomorú, ám szükségszerű állapotával találkozhatunk.”
Barta Edit, kurátor
Helyszín: Balassi Intézet Ljubljana- Balassijev Inštitut, Barvarska Steza 8, 1000 Ljubljana
Facebook esemény
Korábbi cikkünk Orával.
Hírek

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

BC4LS - Fenntarthatósági Design Verseny
Update: Kihirdették a BC4LS Fenntarthatósági Design P& …

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között
Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …
