Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility MOTÍVUM | Budapesti Metropolitan Egyetem

MOTÍVUM

„MOTÍVUM – Minőségi oktatási, tanulási környezet az integrált, versenyképes universitas megteremtésével a Budapesti Metropolitan Egyetemen”

2010 nyarán vette kezdetét, a MOTÍVUM projekt, melynek célja a komplex hallgatói szolgáltatásfejlesztés, tehetséggondozás és intézményirányítás fejlesztése. Egyetemünk közel 212 millió forint uniós támogatással valósította meg a pályázatot.


A MOTÍVUM projekt eredményeként az alábbi fejlesztések megvalósulására került sor: 

  • Az Egressy úton kialakításra került egy tankonyha, ahol elsősorban a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók számára gyakorlatorientált foglalkozások zajlanak, folyamatosan.
  • Beszerzésre került a Hallgatói Információs Iroda működését segítő ügyfélhívó rendszer
  • A VALID projekt keretében elkezdett diplomás pályakövetést kiterjesztettük a felsőfokú szakképzésben résztvevő, illetve a szakirányú továbbképzés hallgatóira is.
  • Az egyetemen olyan vezetői információs rendszert alakítunk ki, mely működésünket teszi hatékonyabbá és gyorsabbá. 
  • A projekt része volt egy jelentős munkaerő-piaci kutatás is, mely a hallgatóink elhelyezkedési esélyeivel, feltételeivel foglalkozik. 

Projekt címe: „MOTÍVUM – Minőségi oktatási, tanulási környezet az integrált, versenyképes universitas megteremtésével a Budapesti Metropolitan Egyetemen”

Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/2/KMR-2010-0004 pályázat

Kedvezményezett neve: Budapesti Metropolitan Egyetem, 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9.

Támogatás összege: 211 731 031 Ft

Projekt futamideje: 2010.06.01-2012.05.31.