Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility MOLNÁR MÁRTA / BELSŐÉPÍTÉSZ KÖRNYEZETTERVEZŐ MŰVÉSZ MESTERSZAK | Budapesti Metropolitan Egyetem

MOLNÁR MÁRTA / BELSŐÉPÍTÉSZ KÖRNYEZETTERVEZŐ MŰVÉSZ MESTERSZAK

„Ami igazán sokat jelentett az itt töltött évek alatt, hogy megismerhettünk professzionális tervezőket, kapcsolatokat tudtunk építeni, ami a későbbiekben nélkülözhetetlen a szakmai siker eléréséhez.”


Márta Környezetkultúra alapszakunkonmajd idén Belsőépítész Környezettervező művész mesterszakon végzett. Tagja volt a Budapesti Metropolitan Lab Liget Projekt #01 csapatának, ahol a Liget területére koncentrálva kellett a köztéri helyzetekről, jelenségekről megfogalmazniuk a véleményüket és azt a beton, mint közvetítő anyag segítségével tárgyiasítaniuk.
 


Miért ezzel a területtel foglalkozol?

Régóta foglakoztatott a térszervezés és -tervezés, ezért is választottam ezt a területet.

Miért ezt a szakot választottad?
Az egyetemi éveim előtt színházi látványtervezést tanultam. Azonban mindig is a belsőépítészet érdekelt komolyan, ezért is jelentkeztem az akkor még BKF Környezetkultúra szakára.

Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra?
Mint ahogy említettem, az alapképzést itt a METU-n végeztem Környezetkultúra szakon.




Mi inspirál?

A természet, egyértelműen. Szeretem a természetes formákat és anyagokat. Igyekszem ezt szem előtt tartva tervezni és minden tervemnél ezt felhasználni, belecsempészni.

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Az egyik egy mini lakóház tervezése volt még az alapszakon. Izgalmas és szerintem aktuális kérdés volt egy 16 négyzetméteres ház megtervezése, összkomfortosan. Ezek a mini lakóterek sok lehetőséget rejtenek magukban és tervezői szemmel is igazi kihívást jelentenek.
 


A mesterszakon rengeteg olyan feladat volt, amelyek a szívemhez nőttek. Köztértervezés, Siketek és nagyothallók székházának teljes átalakítása. Nehezen tudnék választani.



Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomatervem egy kutya tréning központ megtervezése volt Budapesten. Külföldhöz képest hazánk a kutyatartás kérdésében még mindig gyerekcipőben jár. Nekem is van kutyám és tudom milyen csodálatos és értékes az állat ember kapcsolata. Ezért is szerettem volna egy olyan közösségi helyszínt kialakítani, ha még csak terv szintjén is, ahol gazdik és jövendőbeli gazdik ismerkedhetnek meg a megfelelő állattartással és közösségi események szervezésére is remek helyszínül szolgálhat.



Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt? 
Ami igazán sokat jelentett az itt töltött évek alatt, hogy megismerhettünk professzionális tervezőket, kapcsolatokat tudtunk építeni, ami a későbbiekben nélkülözhetetlen a szakmai siker eléréséhez.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Lehetőségeket biztosít a szakma megismerésére és kapcsolatok építésére. Jó hangulat és remek csapat várja majd őket.

Hogy érzed magad a friss(másod)diplomásként? 
Boldog vagyok. Izgatottan várom az előttem álló lehetőségeket.

Milyen élmény volt a diplomavédésed? 
A diplomaterv készítése alatt megkaptuk azt a támogatást az oktatóktól, ami kellett ahhoz, hogy a védés alatt magabiztosan tudjuk prezentálni a tervünket. Számomra jó emlék maradt a védés.

Milyen terveid vannak a jövőre?
Szeretném minél több területen kipróbálni magam, feszegetni a határaimat és próbára tenni a képességeimet. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget kell még tanulnom, amire remélem lesz lehetőségem a jövőbeni munkáim során.