Millenáris x METU együttműködés művész hallgatóink bevonásával
2022. január 12-én együttműködési megállapodást kötött a Millenáris Nonprofit Kft. és a Budapesti Metropolitan Egyetem, melynek keretein belül az egyetem hallgatói a Millenáris által kiírt projektek megvalósításában vehetnek részt.
A megállapodás remek lehetőséget nyújt a METU művész hallgatói számára, hogy valódi tervezési feladatokon dolgozva szerezzenek értékes szakmai tapasztalatot. A közös munkára akár kurzusok keretében, akár oktatáson kívüli projektként vagy szakmai gyakorlatként is sor kerülhet, az érintett terület oktatóinak mentorálása mellett.
A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Millenáris együttműködése a két fél társadalmi küldetésének közös pontjaira építve született meg.
A METU oktatásának fókuszában az életrevaló tudás átadása, a valós szakmai területek megismerése és a gyakorlati tapasztalat szerzése áll. Az Egyetem munkájukban és életükben kiteljesedni képes alkotók közösségét építi - a Millenáris pedig, a főváros kiemelt presztízsű, tudományos, kulturális és közösségi tereként, nagy jelentőséget tulajdonít a művészeti felsőoktatásban részt vevő fiatalok szakmai látásmódjának megismerésének, és szélesítésében való közreműködésnek.
A hosszútávú együttműködés kezdetét jelentő szerződést 2022. január 12-én Dankó Virág, a Millenáris ügyvezető igazgatója és Prof. Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora írta alá.
![]() | ![]() |
A fotókat készítette: Kaszás Tamás
Kattints ide és ismerd meg a METU művészeti képzéseit!
2022. 02. 02.Hírek

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Ri …

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban
Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Design for the common good
A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája an …

Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével
Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismerte …

Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem
Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak m …

A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével
Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyet …

Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban
Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyet …

A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra
Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot n …
