METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
Lantos Júlia, a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakon végzett hallgatójának „Oliver az óriás” című vizsgafilmje a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon különdíjat nyert.
A film főszereplője Oliver, egy bolygó óriása, aki abban a hitben él a kis emberkék között, hogy ő a világ ura, míg egy nap megjelenik egy hatalmas árnyék, amely fordulatot hoz a sorsában. A film, amely az M&M Film Stúdióval koprodukcióban készült, legutóbb április 26-27-én volt látható a METUSCOPE filmszemle keretében a Corvin moziban.
“Még csak most ismerkedem a fesztiváloztatás illetve fesztiválozás műfajával, számomra teljesen új ez a része az alkotásnak. Az a része, hogy elismerik, megdicsérik, jutalmazzák a munkád..... nehéz hozzászokni. A METU nélkül semmiféleképpen nem készülhetett volna el ez a film. Folyamatos támogatást kaptam az egyetemi évek alatt, így az nemcsak egy tanulási folyamat volt, hanem egy karrierépítés is.” - jegyezte meg Lantos Júlia.
A fesztivál fődíját Buda Flóra Anna „27” című filmje nyerte, amelyben szintén dolgoztak METU-n végzett hallgatók.
„Hallgatóink díjai, sikerei nemcsak a munkánk elismerése, hanem az alkotók elkötelezettségének és tehetségének is a bizonyítéka. A vizsgafilmekre mi nem valaminek a lezárásaként, hanem épp ellenkezőleg, egy nagy utazás kezdeteként tekintünk. Szívből gratulálunk minden alkotónak.” – nyilatkozta Kiss Melinda, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció és Média design tanszékének vezetője.
2024. 05. 06.Hírek
A METU Ünnepélyesen Köszöntötte Nemzetközi Hallgatóit
Szeptember 26-án a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) különl …
Minden, amit a keresztféléves felvételiről, képzésekről tudni kell
Hogyan zajlik a keresztféléves jelentkezés? …
Új szempontból vizsgálja az építőipart a KSH
Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Budape …
A METU kiadásában megjelent Új Munkaügyi Szemle idei 3. száma a HR szakma jövőbeli kihívásaira való felkészülést helyezi fókuszba
„A hazai munkaerőpiac turbulens változáson megy keresztü …
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása
Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU
A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …
Újrahasznosítás és környezettudatosság a textiliparban
Workshop a Kutatók Éjszakáján a METU-nA textilipar a …