Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Mitől működik egy animációs film? | Budapesti Metropolitan Egyetem

Mitől működik egy animációs film?

Első blikkre azt gondolhatnánk, hogy a filmesek és az animációsok szakmája szinte ugyanaz, hiszen mindkét hivatás képviselői mozgóképet készítenek, a részletek azonban egy meglepően széles szakadékra világítanak rá. 

METU Művész leszek! podcast 6. epizódjában Horesnyi Mátéval beszélgettünk, aki a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció alap- és mesterképzésének alumnusa. 


A METU Művész leszek! Podcast vendége, Horesnyi Máté


Horesnyi Máté a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció alapszakán szerezte meg diplomáját 2018-ban, majd visszatért a mester szak hallgatójaként is. Animációs filmrendezőként jegyzett alkotásai számos helyen megjelentek, “A kisebbik rossz” című munkája megjárta a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált is.  


  

Zsófi és én is filmesek vagyunk, adta is hát magát a kérdés, hogy vajon miért nem látunk átjárást az animációs, és az élőszereplős filmek készítői közt. Máté úgy válaszolt, mint aki már sokszor megkapta ezt a kérdést: 

„Egy animációs filmben az nem jó, ha az élőfilm felé gondolkodsz, annak semmi értelme, akkor miért nem csinálod meg élőfilmben? Akkor jó egy animációs rövidfilm, ha van egy saját világod, egy saját történetmesélési módod, és ezt el is tudod mesélni.” 

Persze nem mindenki néz animációs rövidfilmeket. Ennek a formátumnak a filmfesztiválok jelentik a legfőbb megjelenési lehetőséget.  

„Ez (az animációs rövidfilm) a legszabadabb műfaj. Ennek megvan az átka és megvan a legszebb oldala is. Hét és tizenhat perc között meg tudsz csinálni valami olyan látványvilágot, ami lehet, hogy a jó értelemben örökre megmarad a nézőben. Nagyon jól lehet mesélni rövidfilmben, ezért olyan izgalmas.” 



Részlet Horesnyi Máté METU Animáció BA képzésén készített, Jacques ámokfutása című diplomamunkájából. 

Az élőszereplős és az animációs filmek feldolgozásukban természetesen nagyon különbözőek, de végső soron mégiscsak ugyanazokhoz a fundamentális emberi helyzetekhez nyúlnak vissza: meg nem értettség, szerelem, szakítás, stb… vajon létezik olyan téma, amiről csak animációt lehet készíteni? 

„Amin most dolgozom, az alapvetően egy hiperrealista, ’90-es évekbeli magyar rendőrsztori. Mégis, ahogy gondolkodtunk rajta, arra jutottunk, hogy ez csak animáció lehet. Maga az író imád részletekbe belenyúlni: milyen a zsebrádió, milyen valakinek a kése, szóval nagyon belemegy a részletekbe, néha el is kallódik, és nem is fejezi be úgy a történetet, ahogy kellene. De arra a következtetésre jutsz végül, hogy ez sokkal izgalmasabb lenne rajzolt animációban, vagy képregényben, mint élőfilmben.” 

A művészeti képzéseket sokan nem azonnal a gimi után kezdik, de Máté ebben célirányos volt, fel is vették a METU animáció alapszakra. 

„Itt nagyon jó tanárok vannak, és nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. Például én korábban még sosem láttam 3D programot, és itt már rögtön az első évben kipróbálhattuk. Ez nagyon tetszett nekem, hogy amihez nekem nincs közöm, azt is olyan szépen bevezették.” 

Egy lényeges különbség a filmesek és az animációsok között, hogy míg a filmesek mindig csapatban dolgoznak, addig az animációsok – ha úgy döntenek – egyedül is alkothatnak, igaz, vér és verejték árán. 

„Néha nagyon jó egyedül dolgozni. Én a filmjeimet mindig magam tervezem, rajzolom, én csinálom a layoutokat, hátteret, karaktert, mindent. De néha muszáj animátorokat bevonni. Vagy a hang… néha jobb elengedni és átadni valakinek.” 

 

A beszélgetés nagyrészében azt boncolgattuk, hogy mi kell ahhoz, hogy egy kreatív alkotó egyedi, és önazonos műveket tehessen le az asztalra. Ha kíváncsi vagy Máté munkamódszerére, hallgasd meg a teljes adást a Spotify-on, Apple podcast-en, vagy Google podcast-ten! 

 

Ha pedig más pályakezdő alkotókra is kíváncsi vagy, a felsorolt platformok valamelyikén iratkozz fel a Művész leszek! podcast csatornára! 


Ismerd meg a METU művészeti képzéseit! 


2022. 10. 14.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
Üzlet
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti szakmai kapcsolatot együttműködési megállapodással erősítette meg a két intézmény...

girocsemp

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a GIRO Zrt.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a GIRO Zrt. közötti …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...