„Sokszínű Bioműanyag” és Insomnia a Budapesti Metropolitan Egyetem Attól függ… című kiállításán
A Design Week Sepsiszentgyörgy felkérésére 2023-ban első alkalommal állított ki a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara.
Az ide látogató érdeklődők egy, a hallgatókból álló kurátori csapat által létrehozott kiállítással és beszélgetéssel egybekötött vetítéssel találkozhattak. A Budapesti Metropolitan Egyetem Attól függ… című kiállítása betekintést nyújtott az egyetem különböző szakjain átívelő oktatásába is. A bemutatott alkotásokat – az elméleti megközelítésen túl – Darvasi László 2010-ben megjelent Teregetés című novellájának részlete fűzte egységbe. A kiállítás koncepcióját a “Teregetés” hívószavára Design- és művészmenedzsment szakos hallgatók állították össze, amely szinte az egyetem teljes művészeti portfólióját bemutatja. A teregetés, a kipakolás az alkotóművészet sajátja, amely szól egyrészt az alkotások megmutatásáról, de éppen úgy meséli el a lélek “kipakolását” is. Ezek az erős érzelmek, gondolatok köszönnek vissza a Családi album alkotásban is.
A kiállítás grafikai és projektmenedzsmenti feladatait a Concept Agency látta el. A kiállítás arculatában oktatónk, Boskovitz Oscar Troppauer nevű betűterve látható.
***
Concept Agency by Budapesti Metropolitan Egyetem
A Concept Agency 2022 tavaszán kezdte meg munkáját a Budapesti Metropolitan Egyetem kreatívipari ügynökségeként. Létrehozásakor egy olyan platform megalkotása volt célunk, amelyben partnereink elképzeléseit egyetemünk hallgatói és oktatói segítségével valósítjuk meg. Lehetőséget teremtünk arra, hogy fiatal alkotó hallgatóink már az egyetemi évek alatt valós szakmai kihívásokkal találkozzanak, ezért szakmai együttműködéseink alapján partnereinkkel már egyetemi kurzusaik keretében is dolgoznak. Az egyetem saját rendezvényein túl mindig izgalmas kihívásként vállaljuk partnereink művészeti programjainak megvalósítását. Így rendeztünk már kiállítást Abu Dhabiban, összművészeti estet Jezsuita kolostorban Veszprémben és nagyszabású divatbemutatót a Magyar Nemzeti Galériában. Rendszeres résztvevői vagyunk a különféle hazai és nemzetközi divat- és design heteknek, és zenei és kulturális fesztiváloknak.
További információk: https://conceptagency.hu/
Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
