METU ART Diploma díj 2018
2018. augusztus 17-én került sor a 2018-ban végzettek ünnepélyes diplomaosztójára a Stefánia Palotában. Az eseményen a frissen megszerzett diplomák mellett, immáron harmadik alkalommal az ART Diploma díjazottjai is átvették elismerésüket.
2016-ban a művészeti mesterképzéseken diplomázó, legjobb eredményt elért hallgatók tanulmányi, szakmai, közösségi munkája elismerésére ART Diploma díjat alapított egyetemünk. Az ART diploma díj odaítélésénél fontos szempont a hallgató szakmai teljesítménye az oktatásban, és részvétele a különböző külső szakmai pályázatokon, fórumokon, mellyel az egyetem jó hírnevét erősíti. A díj odaítéléséről szakmai javaslatra a művészeti rektorhelyettes és az általános rektorhelyettes döntött.
A METU Art Diploma 2018-as díjazottjai:
Hornok Barbara (Divat- és textiltervezés mesterszak), Somkutas Bianka Gizella (Belsőépítész környezettervező művész mesterszak), Németh Bettina Zsófia (Belsőépítész környezettervező művész mesterszak).
2018. évi METU Art Diploma díjazottakról bővebben:
HORNOK BARBARA
Barbara Divat- és textiltervezés mesterszakunkon végzett. Tanulmányait ipari termék- és formatervezőként kezdte, és nagy utat járt be azóta: dolgozott már magyar férfiruházati cégnél, portfóliójával bejutott a londoni Central Saint Martins Advanced Fashion Design nyári kurzusára. Tervezőként leginkább a sportruházat, funkcionális textíliák használata és az ökodesign foglalkoztatja. Jelenleg szabadúszóként különböző ruházati cégekkel dolgozik együtt, és tervező asszisztens egy magyar luxus divatházban.
’In feminae fortitudo’ elnevezésű diplomamunkáját az első hegymászó nők inspirálták, akik mertek az akkori társadalmi és szociális elvárásokkal szembefordulni, és újradefiniálták azt a fogalmat, hogy mit is jelent Nőnek lenni. Kollekciójában, melynek neve a bennük rejlő kitartásra és állhatatosságra utal, nagyvonalú, kreatív megoldásokat alkalmaz, kivitelezései igényesek és aprólékosak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a napokban ezzel a munkájával meghódította a neves olasz divatlapot, a Vogue Italia-t. Egyetemi évei során rendszeresen vett részt divatbemutatókon, a nyílt napokon előadóként, ezzel is képviselve a METU-n folyó magas szintű szakmai munkát. Eredményei jól mutatják, hogy mérnök alapokon, kreativitással és szorgalommal magas színvonalú művész diplomát lehet alkotni.
Interjúnk Barbarával
SOMKUTAS BIANKA GIZELLA
Bianka Környezetkultúra alapszakunk után idén Belsőépítész környezettervező művész mesterszakunkon végzett. Kiemelkedő színvonalú diplomamunkájában a kétbodonyi erdei iskola tanösvényét és oktatási programját fejlesztette. Tervezői hozzáállását éppúgy jellemzi a közösség és társadalom számára hasznos alkotásra való törekvés, mint a személyes inspirációban való elmélyedés.
Aktív egyetemi évei során részt vett a MédiaWave Nemzetközi Filmfesztivál „Életút” című installáció elkészítésében, a Magyar Építész Kamara Construma standjának kivitelezésében. Portfóliója alapján meghívást kapott Mood for Wood lengyelországi nemzetközi építésztáborba. A Salag City Beach csoporttal együtt valósult meg az általuk tervezett, és a mai napig használatban lévő strandbútor együttesük. Évfolyamtársaival dolgoztak az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület Nyugati pályaudvar rehabilitációjára kiírt ötletpályázatán, valamint a B24 Galéria udvara rehabilitációs tervének elkészítésére kiírt pályázatban. Gyakornokként többek között a Cood Showroom-ban is dolgozott.
Interjúnk Biankával
NÉMETH BETTINA ZSÓFIA
Bettina Környezetkultúra alapszakunk után idén Belsőépítész környezettervező művész mesterszakunkon diplomázott. A Kiskunhalasi Csipkemúzeum átalakításában az aprólékos struktúrák és a könnyed, légies elemek jelennek meg: a csipke lenyűgöző szerkezete inspirálta a lebegő kiállítóteret.
Kartonszék bútora szerepelt például a Design Hét Budapest 2017 Feedback/Visszacsatolás kiállításán, tervezett a Főkert által kiírt Bútorozd be a városodat! pályázatra kültéri ülőbútort. Ő is részt vett Nyugati téri ötletpályázaton, melynek keretében a Nyugati tér és az Eiffel-csarnok területén hoztak létre egy olyan művészeti és kulturális központot, amely a csarnok területét a város szövetébe integrálja. Csoporttársával együtt a Szépművészeti Múzeum számára tervezett applikációt, és körbejárható kiállítási útvonalakat, melyek közelebb hozzák a kiállított műtárgyakat a látogatókhoz, így a múzeumi megismerés folyamata élményszerűvé válik. 2016-ban létrehozta az építészet inspirálta ékszermárkáját, az Amettinat. Tárgyaival többek között a WonderLAB kiállításán is találkozhattunk.
Interjúnk Bettinával
Hírek

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzet …

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön& …

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát …

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky Györg …

MNB Kiválósági Fesztivál
A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Ki …

A jövő a felelős és regeneratív turizmusé
A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rende …

METU a Budapest Design Week-en
Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programm …

A 100-nál több országból hallgatót fogadó Budapesti Metropolitan Egyetem, a 100-nál több országból látogatót fogadó SZIGET Fesztiválon!
A 2023-as SZIGET Fesztivál EU Meeting Point programjában a METU két oktatója, Ra …
