Mesterszakos Heritage Management hallgatóink előadása a veszprémi Pannonia Egyetem nemzetközi konferenciáján
A 2020. tavaszi félév Heritage Management tantárgyának 4 mesterszakos hallgatója közös előadást készített Dr. Bassa Lia szakmai vezetésével, a METU Turizmus és Marketing Intézet óraadó oktatója.
A veszprémi Pannonia Egyetem "Tourism as a Driver or Barrier for Quality of Life" című konferenciáját az eredetileg tervezett májusi időpont helyett, 2020. szeptember 9-11 között került sor, online formában.
A kutatás az örökségmenedzsment területén belül különböző fesztiválokkal foglalkozott nemzetközi példák alapján. Az épített, természeti és szellemi kulturális örökségek bemutatásán keresztül dolgozták fel a témát a csapattagok, emellett helyi turizmus- és örökségmenedzsment, valamint fenntarthatósági problémákat fogalmaztak meg, valamint gazdasági, környezetvédelmi kérdéseket elemeztek nemzetközi és magyar hallgatóink.
Inge Chan Hong Kongból egy vallási ünnepről, Amal Das egy tengerparti, kézműves sárkányfesztiválról, Sai Kiran egy palota körüli sokszínű kulturális fesztiválról tudott beszámolni Indiából, valamint Aleva Noémi Magyarországról hozta az idén elmaradt zenei, kulturális, soknemzetű Sziget fesztivál példáját.
Kutatásuk eredményeit bemutató előadásuk címe: „How Local Communities become Hosts?”, azaz „Hogyan válik egy helyi közösség vendéglátóvá?” Az előadást követő beszélgetés során a nemzetközi konferencia résztvevői megállapították, hogy a felvetett téma rendkívül aktuális, elméleti megalapozottsága pedig széleskörűen alkalmazható. Az összefoglaló prezentáció itt elérhető.
A konferencia részletes programja itt elérhető.
Hírek

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között
Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …
MIÉRT SAJOG A LELKÜNK? Előadássorozat
Egzisztencia, társas lét és terápia a késő mo …
