MÉK Diplomadíj

A Magyar Építész Kamara (MÉK) Belsőépítész Tagozata 2017-ben is odaítélte Diplomadíjait az év legjobb diplomázóinak. Az ünnepségen a díjat Dr. Hajnóczi Péter a MÉK elnöke és a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Krizsán András DLA adta át. Két hallgatónk, Aleksic Júlia és Kaczián Tibor Belsőépítész Környezettervező művész mesterszakunkon végzett belsőépítészek is a díjazottak között.

Aleksic Júlia diplomamunkájaként a Meder utcában, a Danubiusz Hajógyár volt épületében hozott létre egy olyan biogazdaságot, amely egészségesebb és környezeti terhelést is minimalizáló hatása révén tiszta lapanyagaival egy éttermet is kiszolgál. Az így létrehozott organikus kertészet a szükséges energiát is maga állítja elő a hulladék “anaerob” lebontásából származó hővel. A diploma feladat által feltárt és megvalósított terv dicséretre méltó módon mutatja be a jövő növénytermesztési lehetőségeit, és a belső tereiben is átgondoltan megformált étterem kialakítását. A diplomamunka a MÉK Belsőépítész Tagozatának 2017 évi diplomadíjában részesült.

Kaczián Tibor a Népfürdő utcában egy használaton kívüli hőerőmű épületet hasznosított, hangstúdió és az ahhoz tartozó kiegészítő terekkel, loftlakással. A munka belsőépítészeti feldolgozása és abban kifejtett megoldásai miatt a MÉK Belsőépítész Tagozatának szakmai dicséretében részesül.


Gratulálunk frissdiplomásainknak!

 

2017. 10. 03.

Hírek

Üzlet
EOQ tanúsítványt kapott az Információbiztonsági menedzser szakirányú továbbképzés

Az átadásra a májusi nyílt napon került sor

eoqtanusitvany

EOQ tanúsítványt kapott az Információbiztonsági menedzser szakirányú továbbképzés

Az átadásra a májusi nyílt napon került sor …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Nyílt nap a METU szakirányú továbbképzésein és felnőttképzésein

Nézd meg, mi történt a nyílt napon

sztk_nyiltnap

Nyílt nap a METU szakirányú továbbképzésein és felnőttképzésein

Nézd meg, mi történt a nyílt napon …

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
A lebegő világ képe - az ukijo-e hatás pályázat

Oktatónk, Gábor Imre második díjat nyert

A lebegő világ képe - az ukijo-e hatás pályázat

A lebegő világ képe - az ukijo-e hatás pályázat

Oktatónk, Gábor Imre második díjat nyert …

Művészet
Művészet
Letörölt rajzok 3.0

Csáki László kiállítása Kecskeméten

Letörölt rajzok 3.0

Letörölt rajzok 3.0

Csáki László kiállítása Kecskeméten …

Művészet
Üzlet
Egy METU-s hallgató is részt vett az Európai Számviteli Héten

Széles Zsuzsanna és hallgatója képviselték egyetemünket a Görögországban tartott rendezvényen.

europai_szamviteli_het

Egy METU-s hallgató is részt vett az Európai Számviteli Héten

Széles Zsuzsanna és hallgatója képviselték egyetemünket a Görögországban tartott …

Üzlet
Művészet
Építészeti és designtörténeti tanulmányút

A Művészeti és Kreatívipar Kar szakmai programja

vitra tanulmányút hírcsempe

Építészeti és designtörténeti tanulmányút

A Művészeti és Kreatívipar Kar szakmai programja …

Művészet
Üzlet
A METU két hallgatója részt vett az “International Business Week” rendezvényen Brüsszelben

Két nemzetközi hallgató képviselte a METU-t.

international business week

A METU két hallgatója részt vett az “International Business Week” rendezvényen Brüsszelben

Két nemzetközi hallgató képviselte a METU-t. …

Üzlet
Művészet
Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr

oktatóink a kiállítók között

Holdmúzeum 1969

Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr

oktatóink a kiállítók között …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...