Mediawave Fesztivál 2013

A csapat legnagyobb lélegzetvételű munkája egy videó-installáció, amelynek témája – ahogyan a fesztivál hívószava – a Nő volt. A filmben női alakok sziluettjei suhannak végig, korokat áthidalva, így az őskortól egészen napjainkig végigkísérhetjük az adott időszakok nőideáljait. A munka első teendői között szerepelt a megfelelő modellek kiválasztása, majd ezt követően a csapat Kézműves szakos hallgatója, Horváth Renáta lepedőkből és kartonpapírból készítette el a hölgyek ruháit és kiegészítőit, amik a sziluettes videókban jelentek meg. A forgatás meghatározó részét négy Kameraman szakos hallgató végezte: Bocz Bálint, Kasztner Barna, Nemes Sándor, Papp Máté a főiskola stúdiójában. A mozgóképes alapanyagra ezután Gratzál Bence (Média design), Makai Dóra (Elektronikus ábrázolás) és Szabó Ildikó (Képi ábrázolás) skiccel dolgozott rá, hogy a felvételek még korhűbbé váljanak, és megjelenítsék a korszakok jellemző attribútumait és helyszíneit.

 


 

A videó-installáción kívül többen jelentkeztek saját munkával: Nemes Sándor Kameraman szakos hallgatónk fotósorozatát, illetve Csengeri Viktorina Design- és művészetelmélet szakos hallgatónk fotómontázsát állították ki. Szabó Ildikó és Horváth Renáta (Képi ábrázolás és Kézműves szakos hallgatók) egy közös workshoppal készültek.

 


A nyolc fős csapat egy igen gazdag, színes és összetett projekttel jelentkezett a Mediawave fesztiválon, ahol több nézőponton keresztül dolgozták fel a hét főtémáját.

2013. 05. 09.

Hírek

Művészet
Simon Balázs a Young Guns 17 listáján

METU alumni a világ legígéretesebb 30 alatti kreatívjai között

Simon Balázs a Young Guns 17 listáján_new02

Simon Balázs a Young Guns 17 listáján

METU alumni a világ legígéretesebb 30 alatti kreatívjai között …

Művészet
Turizmus
Országmárkázásról és tanításról is mesélt Papp-Váry Árpád a Kreatív Magazinnak

Országmárkázás címmel jelent meg a közelmúltban Papp-Váry Árpád szakkönyve, erről is beszél a Kreatív interjújában.

orszagmarkazas

Országmárkázásról és tanításról is mesélt Papp-Váry Árpád a Kreatív Magazinnak

Országmárkázás címmel jelent meg a közelmúltban Papp-Váry Árpád szakkönyve, errő …

Turizmus
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Izgalmasan telt a hétvégénk: így készültek a nagyköveti kampányfotók

Nagyon intenzív, de élményekkel teli egész hétvégés fotózáson vannak túl a METU nagykövetei.

nagyköveti kampanyfoto

Izgalmasan telt a hétvégénk: így készültek a nagyköveti kampányfotók

Nagyon intenzív, de élményekkel teli egész hétvégés fotózáson vannak túl a METU …

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Üzlet
A jövő HR-esei Onboarding Nappal indították a tanévet

Az újonnan felvett hallgatók rögtön az első nap belekóstolhattak leendő szakmájuk gyakorlati részébe.

hr_onboarding

A jövő HR-esei Onboarding Nappal indították a tanévet

Az újonnan felvett hallgatók rögtön az első nap belekóstolhattak leendő szakmáju …

Üzlet
Művészet
Metu_Master_Dipl_2019

Tervezőgrafika mesterszakosaink a Magyar Grafikában

Metu_Master_Dipl_2019

Metu_Master_Dipl_2019

Tervezőgrafika mesterszakosaink a Magyar Grafikában …

Művészet
Művészet
Textiles workshop

Japán kékfestő, varrott shibori és kosárfonó technikákat tanultak textileseink

Textiles workshop

Textiles workshop

Japán kékfestő, varrott shibori és kosárfonó technikákat tanultak textileseink …

Művészet
Művészet
Ars Sacra Filmfesztivál 2019

hallgatónk filmje is a programban

Ars Sacra Filmfesztivál 2019

Ars Sacra Filmfesztivál 2019

hallgatónk filmje is a programban …

Művészet
Művészet
Dargay Attila-díj 2019

két METU-s is a négy nominált között

Dargay Attila-díj 2019

Dargay Attila-díj 2019

két METU-s is a négy nominált között …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...