Az Intézet elsődleges feladata a kommunikáció- és médiatudományi képzések (alap- és mester, valamint angol nyelvű képzés) szakmai ellátása és koordinációja. Oktatóink kitűnő szakemberek: sokuk mögött több évtizedes szakmai, kutatói pálya áll, kollégáink rendelkeznek a megfelelő tudományos minősítésekkel, valamint hazai és külföldön megjelent publikációkkal.
Tevékenységünk fontos részét képezi az oktatás és a kutatás mellett a szakmai kapcsolat kialakítása kommunikációs tevékenységet végző cégekkel, szervezetekkel. Számos olyan szakember tanít nálunk, aki a kommunikációs szakma különböző területeit nemcsak elméletben ismeri, hanem a gyakorlatban is műveli. A gyakorlati képzést segítő jól felszerelt TV- és rádióstúdió is a hallgatóink rendelkezésére áll, külföldi tanulásukat pedig kiterjedt nemzetközi kapcsolatainkkal tudjuk biztosítani.
Legfontosabb területünk a kortárs média világának és a kontextusnak, a szélesebb társadalmi-kulturális környezetnek a vizsgálata – ez vonatkozik oktatási palettánkra, valamint kutatási témáinkra is. Kiemelkedően erősnek gondoljuk az újságíró-képzésünket (a nyomtatott, az elektronikus és az online média területén is), ennek magas színvonaláról az Intézeten belül működő Újságírás Központ gondoskodik. Sokoldalú megközelítésünket pedig a művészeti képzésekkel (fotográfia, mozgóképkultúra, televíziós műsorkészítő) való együttműködés is biztosítja. A legújabb tendenciákra figyelve a közösségi média területei is megjelennek a képzésben és a kutatásban.
Intézetvezető neve, elérhetősége:
Dr. Murai András PhD
E-mail: amurai@metropolitan.hu
Kapcsolódó képzéseink:
Tantárgyi tematikák
Angol nyelvű órák tematikái
- Anthropology of Communication MN-ATHRCO-04-EA 2022-23-1 (3056).pdf
- Cognitive Approach of Communication MN-COGACO-04-EA 2022-23-1 (3302).pdf
- Communication I. BN-COMMU1-03-EA 2022-23-1 (3416).pdf
- Communication III. BN-COMMU3-03-EA 2022-23-1 (2586).pdf
- Creative Communication I. BN-CRECO1-03-GY 2022-23-1 (2670).pdf
- Creative Communication III. BN-CRECO3-03-GY 2022-23-1 (2665).pdf
- Cross-cultural Communication BN-CRCUCO-04-GY 2022-23-1 (2898).pdf
- Effect Mechanisms of Interpersonal Communication BN-EFMICO-03-EA 2022-23-1 (3304).pdf
- Epistemological Foundations of Communication MN-EPFOCO-04-EA 2022-23-1 (3456).pdf
- Infographics BN-INFGRA-04-GY 2022-23-1 (2856).pdf
- International Media BN-INTMDE-04-EA 2022-23-1 (3277).pdf
- International Media MN-INTMED-05-GY 2022-23-1 (2600).pdf
- International Political and Organizational Communication MN-INPORC-07-KG 2022-23-1 (2956).pdf
- Introduction to International Relations BN-INTPRS-04-EA 2022-23-1 (2652).pdf
- Media and Cultural Studies MN-MDCULS-04-GY 2022-23-1 (3278).pdf
- Media Genres I. BN-MEDIG1-04-GY 2022-23-1 (3431).pdf
- Media Genres II. BN-MEDIG2-03-GY 2022-23-1 (2511).pdf
- Media Market and Media Law BN-MEMALA-04-EA 2022-23-1 (2916).pdf
- Media Project I. (Integrated Media) BN-MINMA1-04-GY 2022-23-1 (2987).pdf
- Media Project I. (International Communication) BN-MEPRC1-04-GY 2022-23-1 (2988).pdf
- Media Project II. (Integrated Media) BN-MINMA2-03-GY 2022-23-1 (2989).pdf
- Multimedia Applications I. BN-MUMAP1-06-GY 2022-23-1 (2882).pdf
- Network Communication I. BN-NEWCO1-03-EA 2022-23-1 (2564).pdf
- News Editing BN-NEWSED-03-GY 2022-23-1 (2562).pdf
- Non-verbal Communication MN-NONVCO-04-GY 2022-23-1 (2521).pdf
- One Man Crew BN-ONMACR-04-GY 2022-23-1 (3390).pdf
- Online Media Studies (online) ON-ONMEST-04-GY 2022-23-1 (2780).pdf
- Online Media Studies BN-ONMEST-04-GY 2022-23-1 (2779).pdf
- Podcast BN-PODCAS-04-GY 2022-23-1 (2787).pdf
- Press Analysis (online) ON-PREANA-03-GY 2022-23-1 (3053).pdf
- Press Analysis BN-PREANA-03-GY 2022-23-1 (3054).pdf
- Radio Studies BN-RADSTU-03-GY 2022-23-1 (2788).pdf
- Representation Theories MN-REPRTH-04-EA 2022-23-1 (3488).pdf
- Social Media Campaigns (online) ON-SCMCAM-04-GY 2022-23-1 (3418).pdf
- Social Media Campaigns BN-SCMCAM-04-GY 2022-23-1 (3417).pdf
- Sports Journalism BN-SPOJOU-03-GY 2022-23-1 (2517).pdf
- Television Studies BN-TELSTD-03-GY 2022-23-1 (2563).pdf
- Theories of Identity and Otherness MN-THIDOR-04-EA 2022-23-1 (2894).pdf
- Writing Articles BN-WRIART-04-GY 2022-23-1 (3473).pdf
Magyar nyelvű órák tematikái
- A kommunikáció antropológiája ML-KOMANT-05-EA 2022-23-1 (2594).pdf
- A kommunikáció antropológiája MN-KOMANT-04-EA 2022-23-1 (2683).pdf
- A kommunikáció ismeretelméleti alapjai ML-KOMISL-04-EA 2022-23-1 (2917).pdf
- A kommunikáció ismeretelméleti alapjai MN-KOMISAL-04-EA 2022-23-1 (3459).pdf
- A kommunikáció kognitív megközelítése ML-KOMKOG-05-EA 2022-23-1 (2633).pdf
- A kommunikáció kognitív megközelítése MN-KOMKOG-04-EA 2022-23-1 (2704).pdf
- A médiaműfajok története és elmélete ML-MEMTOE-05-EA 2022-23-1 (2986).pdf
- A nem verbális kommunikáció ML-NVERKO-03-GY 2022-23-1 (2645).pdf
- A nem verbális kommunikáció MN-NVERKO-04-GY 2022-23-1 (2671).pdf
- A személyközi kommunikáció hatásmechanizmusai ML-SZEKOH-04-EA 2022-23-1 (2632).pdf
- A személyközi kommunikáció hatásmechanizmusai MN-SZEKOH-04-EA 2022-23-1 (2918).pdf
- Adatvizualizáció BN-ADVIZ-04-GY 2022-23-1 (2900).pdf
- Cikkírás BN-CIKKIR-04-GY 2022-23-1 (2509).pdf
- Digitális média tartalomelőállítás ML-DMTAEL-07-KG 2022-23-1 (2985).pdf
- Egyszemélyes stáb BN-EGYSTA-04-GY 2022-23-1 (3389).pdf
- Hálózati kommunikáció I. BL-HALKM1-03-EA 2022-23-1 (2546).pdf
- Hálózati kommunikáció I. BN-HALKM1-03-EA 2022-23-1 (2529).pdf
- Hálózati kommunikáció I. ML-HALKM1-03-EA 2022-23-1 (2548).pdf
- Hírszerkesztés BN-HIRSZE-03-GY 2022-23-1 (2644).pdf
- Identitás- és másságelméletek ML-IDMAEL-05-EA 2022-23-1 (2889).pdf
- Kommunikációs ismeretek I. BL-KOMIS1-03-EA 2022-23-1 (2690).pdf
- Kommunikációs ismeretek I. BN-KOMIS1-03-EA 2022-23-1 (2689).pdf
- Kommunikációs ismeretek III. BL-KOMIS3-03-EA 2022-23-1 (2587).pdf
- Kommunikációs ismeretek III. BN-KOMIS3-03-EA 2022-23-1 (2588).pdf
- Közösségi média kampány BL-KOMKAP-04-GY 2022-23-1 (3009).pdf
- Közösségi média kampány BN-KOMKAP-04-GY 2022-23-1 (2861).pdf
- Kreatív kommunikáció I. BL-KREKO1-03-GY 2022-23-1 (2662).pdf
- Kreatív kommunikáció I. BN-KREKO1-03-GY 2022-23-1 (2650).pdf
- Kreatív kommunikáció III. BL-KREKO3-03-GY 2022-23-1 (2664).pdf
- Kreatív kommunikáció III. BN-KREKO3-03-GY 2022-23-1 (2646).pdf
- Média- és kultúrakutatás ML-MEDKUK-03-GY 2022-23-1 (2685).pdf
- Médiakonvergencia és digitalizáció ML-MEKODG-05-EA 2022-23-1 (2583).pdf
- Médiaműfajok I. BL-MEDMF1-04-GY 2022-23-1 (2930).pdf
- Médiaműfajok I. BN-MEDMF1-04-GY 2022-23-1 (2643).pdf
- Médiaműfajok II. BN-MEDMF2-03-GY 2022-23-1 (2599).pdf
- Médiapiac és médiajog BL-MEPIJO-04-EA 2022-23-1 (2596).pdf
- Médiapiac és médiajog BN-MEPIJO-04-EA 2022-23-1 (2597).pdf
- Médiaprojekt I. (Integrált média) BL-MPINM1-04-GY 2022-23-1 (2990).pdf
- Médiaprojekt I. (Integrált média) BN-MPINM1-04-GY 2022-23-1 (2991).pdf
- Médiaprojekt II. (Integrált média) BN-MPINM2-03-GY 2022-23-1 (2992).pdf
- Mondjam vagy mutassam - A mindennapok válságainak és konfliktusainak kezelése BN-MOMUVK-03-GY 2022-23-1 (2925).pdf
- Multimédia és webdesign ML-MUMEWD-05-GY 2022-23-1 (3423).pdf
- Multimédiás eszközhasználat I. BL-MULES1-06-GY 2022-23-1 (2551).pdf
- Multimédiás eszközhasználat I. BN-MUMEH1-06-GY 2022-23-1 (2549).pdf
- Multimédiás eszközhasználat I. ML-MULES1-06-GY 2022-23-1 (2570).pdf
- Online médiaismeret ML-ONLMEI-04-GY 2022-23-1 (2786).pdf
- Online médiaismeretek BL-ONLMEI-04-GY 2022-23-1 (2782).pdf
- Online médiaismeretek BN-ONMEDI-04-GY 2022-23-1 (2783).pdf
- Rádiós ismeretek BN-RADISM-03-GY 2022-23-1 (2810).pdf
- Rádiózás - podcast BN-RADPOD-04-GY 2022-23-1 (2790).pdf
- Rádiózás - podcast MN-RADPOD-04-GY 2022-23-1 (2791).pdf
- Reprezentációelméletek ML-REPREL-05-EA 2022-23-1 (3492).pdf
- Sportújságírás BN-SPUJIR-03-GY 2022-23-1 (2514).pdf
- Sportújságírás MN-SPUJIR-03-GY 2022-23-1 (2516).pdf
- Televíziós ismeretek BL-TELISM-03-GY 2022-23-1 (2776).pdf
- Televíziós ismeretek BN-TELISM-03-GY 2022-23-1 (2772).pdf