Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility I. FACT Nemzetközi Diákfilmfesztivál | Budapesti Metropolitan Egyetem

I. FACT Nemzetközi Diákfilmfesztivál


Csoma Sándor Mozgóképművész mesterszakon végzett volt hallgatónk a Legjobb rendező díját nyerte el a Casting című alkotásával az I. FACT Nemzetköz Diákfilmfesztiválon.

„Egy rendező a filmkészítés minden területét uralja: a történetmesélést, a színészek megválasztását és a színészvezetést, a hangot és a vágást – és ezeken keresztül: a ritmust. Ebben a filmben pedig mindez megvan.” (Forrás: FACT Fesztivál 2020)


Gratulálunk!





Idén negyedik alkalommal rendezik meg a FACT (Film ARTS Cinema Theatre) nemzetközi fesztivált, ahol a film és a színház világa együtt mutatkozik be. Az idei, 2020-as fesztiválon megrendezik az I. FACT Nemzetközi Diákfilmfesztivált is, a két napos programban az európai felsőoktatási intézmények hallgatóinak legfrissebb alkotásai és a hazai egyetemeken készült mozgóképek egyaránt szerepelnek. Két versenyblokkban három filmmel is helyet kaptak volt hallgatóink.

Füzes Dániel Mozgóképművész mesterszakunkon diplomázott 2018-ban, diplomamunkája, a Szokásjog / The Buzz című alkotása február 7-én, pénteken, az I. versenyblokkban lesz látható. Közvetlenül utána, a II. versenyblokkban kapott helyett két volt hallgatónkhoz köthető film is: Csoma Sándor Mozgóképművész mesterszakon végzett hallgatónk Casting című rövidfilmjét vetítik, valamint Regős Ádám Mátéffy Bendegúz korábbi Kameraman alapszakunkon végzett hallgatónkkal közös alkotása, a Kék óra – mely Bendegúz diplomamunkája volt –, is versenybe száll.

 


Dániel filmjét számos díjjal ismerték már el, legutóbb a palermói Sport Film Fesztivál több kategóriában is díjra jelölte versenyprogramjában, ahonnan a legjobb fikciós film díját hozhatta el. December elején a török Uşak Kanatlı Denizatı Kısa Film Festival programjába került be, valamint a Dunedin International Film Fesztivál programjában is láthatták a résztvevők, de a nemzetközi szakma már novemberben is elismerte munkáját: a 14. alkalommal megrendezett Cyprus International Film Festival - Golden Aphrodite CYIFF „GOT TALENT” díját vehették át a film készítői a Nicosiában tartott átadó ünnepségen.


A Szokásjog korábban a Malter Filmfesztivál „FM90 Campus Rádió" különdíját kapta meg, de szeptemberben a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fiatal hazai alkotók részére kiírt CineNewWave díját is elnyerte. Nem olyan rég a The International Film school Festival of Tetouan (FIDEC), Marokkó Tetuán városában szervezett nemzetközi diákfilmfesztivál versenyprogramjába is bekerült Dániel filmje, és szintén idén a 6. Savaria Filmszemlén a Kisjátékfilm kategóriában III. helyezést ért el, a Slow Film Fesztiválon pedig a Különdíjat hozta el. A filmet bemutattunk a Cinemascope3-on is. Nagy Márk, a film főszereplője két díjat nyert Füzes Dániel filmjében nyújtott alakításáért, 2019-es Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a Legjobb Magyar Színész díját ítélte neki a zsűri, valamint a 64. Országos Függetlenfilm Fesztivál Legjobb Férfi Főszereplő díját is elhozhatta.

Mátéffy Bendegúz operatőri munkáját dicséri a Kék óra, mely a diplomamunkája volt Kameraman alapszakunkon. A vele készített korábbi interjúnkban mesél a film történetéről, a rendezővel való közös munkáról és arról, hogy igen fontos és aktuális társadalmi problémákra világít rá klisék nélkül.


Csoma Sándor Casting című alkotásának legutóbb a Magyar Újságírók Szövetsége, valamint a Magyar Filmművészek Szövetsége a Legjobb kisfilm díját ítélte oda.


Az I. FACT Nemzetközi Diákfilmfesztivál vetítéseire február 7-8-án, 18:00-22:00 között, a Premier Kultcaféban kerül sor, a február 9-i eredményhirdetés helyszíne a Padlás.

Zsűri: Doru NITESCU (filmrendező, a SEECS – South-Eastern Europe Cinema Schools elnöke), VINCZE Teréz (filmkritikus), KOVÁCS István (filmrendező).

Facebook esemény

2020. 02. 05.

Hírek

categories.hallgatoink

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzetközi Koordinációs Iroda, hogy a METU minél több hallgatója és munkatársa értesüljön változatos mobilitási lehetőségeinkről.

erahír

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzet …

categories.hallgatoink
Művészet

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön arculatuk megújításához grafikai pályázatot hirdetett...

sajtihírcsempike

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön& …

Művészet
Művészet
Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát

design

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát …

Művészet
Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky György tölti be a rektori pozíciót.

kinevezés_

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky Györg …

Üzlet
MNB Kiválósági Fesztivál

A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Kiválósági Fesztiváljára.

success_fest

MNB Kiválósági Fesztivál

A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Ki …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzlet
A jövő a felelős és regeneratív turizmusé

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rendezett a turizmus világnapja alkalmából

meturizmus

A jövő a felelős és regeneratív turizmusé

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rende …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU a Budapest Design Week-en

Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programmal.

BDW-csemp

METU a Budapest Design Week-en

Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programm …

Művészet
A 100-nál több országból hallgatót fogadó Budapesti Metropolitan Egyetem, a 100-nál több országból látogatót fogadó SZIGET Fesztiválon!

A 2023-as SZIGET Fesztivál EU Meeting Point programjában a METU két oktatója, Rada Péter nemzetközi-rektorhelyettes és Kovács Attila, az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai kar dékánja tartottak előadást az EU jövőjéről és a visegrádi együttműködésről.

sziget

A 100-nál több országból hallgatót fogadó Budapesti Metropolitan Egyetem, a 100-nál több országból látogatót fogadó SZIGET Fesztiválon!

A 2023-as SZIGET Fesztivál EU Meeting Point programjában a METU két oktatója, Ra …

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...