Gesztus, véletlen és jel – François Fiedler életművének rétegei az Art Stories sorozatban

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Művészeti Kara és a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria közös szervezésében folytatódott az Art Stories – Kép vendégség című rendezvénysorozat, amely új megközelítésben vizsgálja a magyar származású, nemzetközi szinten kiteljesedett művészek életművét. Az új koncepció középpontjában minden alkalommal egyetlen kiemelt műalkotás áll, amelynek elemzésén keresztül a meghívott szakértő tárja fel az alkotó művészetének összefüggéseit, inspirációit és jelentőségét.

A sorozat április 21-i eseményének előadója Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese volt, aki François Fiedler (Fiedler Ferenc, 1921–2001) munkásságát mutatta be egy, a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria jóvoltából érkezett festményen keresztül. Az előadás fókuszában három kulcsfogalom állt: a gesztus, a véletlen és a jel, amelyek a második világháború utáni absztrakt művészet meghatározó kérdései voltak.

Egyetlen műből kiindulva

Petrányi Zsolt az előadást magának a kiállított műnek a vizsgálatával kezdte. A festmény különleges felülete, vastag, rétegzett anyagszerűsége és a fény hatására kirajzolódó faktúrái arra hívták fel a figyelmet, hogy az absztrakt művek befogadása sokkal összetettebb folyamat annál, mint amit egy első pillantás sugallhat. A kép nem csupán színek és formák együttese, hanem festői döntések, véletlen folyamatok és tudatos beavatkozások eredménye.

A művészettörténész rámutatott arra is, hogy Fiedler festészetének egyik legfontosabb sajátossága a felületek gazdagsága. A festékrétegek egymásra épülése, a csurgatott, visszakapart és újra felvitt anyagok olyan összetett képi világot hoznak létre, amely hosszabb szemlélődés során folyamatosan új részleteket tár fel a néző előtt.

A gesztus felszabadítása

Az előadás első nagy témája a gesztus szerepe volt az absztrakt festészetben. Petrányi Zsolt Fiedler művészetét olyan nemzetközi összefüggésbe helyezte, amelyben meghatározó szerepet kapott Jackson Pollock és Georges Mathieu munkássága. A második világháború utáni művészet egyik legfontosabb fordulata az volt, hogy a festmény többé nem kizárólag előre megtervezett kompozícióként jelent meg, hanem egy alkotói cselekvés, egy esemény lenyomatává vált.

Pollock csurgatásos technikája, illetve Mathieu performatív festészeti gyakorlata egyaránt azt a kérdést vetette fel, hogy meddig terjedhet a művész kontrollja, és milyen szerepet kaphatnak a spontán, intuitív folyamatok az alkotásban. Fiedler ehhez a nemzetközi tendenciához kapcsolódott, ugyanakkor saját, könnyen felismerhető festői nyelvet alakított ki. Műveiben a gesztus nem öncélú mozdulatként jelenik meg, hanem egy összetett, sokrétegű felületképzés részeként.

A párizsi évek és a nemzetközi áttörés

Fiedler Ferenc rendkívüli tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott. A Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa volt, majd 1948-ban elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le. Az emigráció meghatározó fordulatot jelentett pályáján: rövid időn belül a francia művészeti élet egyik legfontosabb galériájának, a Galerie Maeght-nak a közelébe került, és kapcsolatba lépett a korszak meghatározó alkotóival.

Az előadás során Petrányi Zsolt külön hangsúlyozta Joan Miró szerepét, aki felfigyelt Fiedler munkáira, és segítette bekapcsolódását a párizsi művészeti közegbe. Ennek köszönhetően olyan alkotók társaságába került, mint Marc Chagall vagy Alexander Calder, és néhány éven belül a francia absztrakt festészet meghatározó szereplőjévé vált.

A véletlen, mint alkotótárs

Az est második központi témája a véletlen szerepe volt. Fiedler festészetében a kontrollált és a kontrollálhatatlan folyamatok sajátos egyensúlyban működnek. A festék megfolyásai, a különböző irányokból kialakuló csurgások vagy a rétegek közötti váratlan találkozások mind olyan elemek, amelyek részben a véletlennek köszönhetők, ugyanakkor a művész tudatosan építette be őket alkotói módszerébe.

Petrányi Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy Fiedler gyakran forgatta a festményeit munka közben, így a festék több irányból is megfolyhatott a vásznon. Egyes művein még ma sem egyértelmű, melyik az „eredeti” állás, ami tovább erősíti azt az elképzelést, hogy a festmény nem egyetlen nézőpontból értelmezhető objektum, hanem nyitott vizuális rendszer.

A jel és a keleti inspirációk

Az előadás harmadik kulcsfogalma a jel volt. A hatvanas években Fiedler művein egyre gyakrabban jelentek meg redukált, kalligrafikus formák, körök, ívszerű ecsetvonások és egyszerű jelek. Ezek a motívumok szoros kapcsolatot mutatnak a kelet-ázsiai kalligráfia és a zen buddhista vizuális kultúra hagyományaival.

Petrányi Zsolt bemutatta, hogy a nyugati absztrakt művészek számára a japán kalligráfia különösen inspiráló volt, mert a szabad ecsetkezelés, a gyors gesztusok és a minimális formák révén új lehetőségeket kínált a festői kifejezés számára. Fiedler művészetében ezek a hatások sajátos módon jelentek meg: a sűrű, texturált felületek mellett egyre hangsúlyosabbá váltak az egyszerű, szinte jelként működő formák, amelyek nem konkrét jelentést hordoznak, hanem a néző asszociációira építenek.

Újra felfedezett életmű

Az előadás végén szó esett arról is, hogy Fiedler életműve Magyarországon hosszú időn keresztül kevéssé volt ismert, miközben nemzetközi szinten jelentős elismerés övezte. Az Art Stories sorozat egyik legfontosabb célja éppen az, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a magyar származású alkotókra, akik külföldön értek el kiemelkedő sikereket, és életművük új értelmezési lehetőségeket kínál a hazai művészettörténet számára.

A rendezvénysorozat a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria és a METU együttműködésében valósul meg. A bemutatott alkotások a galéria nemzetközi jelentőségű magángyűjteményéből érkeznek, amely kiemelt figyelmet fordít a magyar származású, nemzetközi hírű háború utáni absztrakt és kortárs művészek örökségének kutatására, gondozására és bemutatására.