Turizmus

A vallásturizmus jelene és jövője – a METU oktatója is előad a Sapientia konferenciáján

2026-11-06

A vallásturizmus jelene és jövője – a METU oktatója is előad a Sapientia konferenciáján

A vallásturizmus jövőjéről, a zarándoklatok új szerepéről és a turizmus átalakuló szemléletéről tanácskoznak a szakemberek 2026. november 7-én, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A „Hitből útra kelve – A vallásturizmus jelene és jövője” című konferencián Dr. Bódis Gábor, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Turizmus Intézetének egyetemi docense előadóként és egy kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként is képviseli egyetemünket.

A konferencia célja, hogy szakmai párbeszédet teremtsen a vallásturizmus kutatói, az egyházi és turisztikai szakemberek, valamint a gyakorlati megvalósítók között. A rendezvény előadásai a vallásturizmus hazai és nemzetközi perspektíváit, aktuális kihívásait és lehetőségeit járják körül, miközben olyan jó gyakorlatokat is bemutatnak, amelyek a hit, a kulturális örökség és a vendégfogadás találkozásából születtek.

Dr. Bódis Gábor „Nem oda érkezünk, ahová elindultunk – A zarándoklat mint az újturizmus jövőmodellje” című előadását a konferencia „A vallásturizmus perspektívái – Elméletek, trendek, kihívások” című délelőtti szekciójában tartja.

Előadásában arra keresi a választ, hogyan válhat a zarándoklat a jövő turizmusának egyik meghatározó mintájává. A zarándoklat ugyanis természetes módon hordozza az újturizmus legfontosabb értékeit: a lassúságot, a személyességet, az értékalapúságot és az elmélyülést. Az újturizmus olyan, a hagyományos tömegturizmuson túlmutató utazási szemlélet, amely a látnivalók gyors felfedezése helyett a személyes élményeket, az elmélyülést, a helyi közösségekkel való kapcsolódást és a fenntarthatóságot helyezi előtérbe. Az utazás ebben a megközelítésben nem pusztán a célba jutásról, hanem a megtapasztalásról, az önismeretről és a belső változásról is szól.

A zarándoklat egyszerre személyes és közösségi élmény, amely új kapcsolatokat teremthet az utazó, a helyi közösségek és az úti cél között. Az előadás azt vizsgálja, hogyan válhat a látogató passzív szemlélőből aktív résztvevővé, az úti cél pedig jelentéssel bíró találkozások színterévé. Ebben az értelmezésben a zarándoklat túlmutat a hagyományos vallásturizmus keretein, és a turizmus jövőjének egyik inspiráló modelljévé válhat.

A METU oktatója a konferencia délutáni, a vallási turizmus jövőjét vizsgáló kerekasztal-beszélgetésén is részt vesz. A szakmai eszmecserén Dr. Bódis Gábor mellett Treer Éva, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye turisztikai vezetője, Katona Ilona, a Tiszántúli Református Egyházkerület turisztikai vezetője, valamint Róna Iván, a Mazsihisz turisztikai igazgatója osztja meg gondolatait és tapasztalatait.

A konferencia időpontja: 2026. november 7., szombat, 10:00–17:00

Helyszín: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Auditorium Maximum (1052 Budapest, Piarista köz 1.)

A konferencia részletes programja és a regisztrációs lehetőség a Sapientia honlapján érhető el.