Hallgatói portré - Szmutka Roland

Milyen út vezetett az OTDK-díjhoz? Mesélne arról, hogyan jutott el idáig, és milyen projektekben vesz részt jelenleg? 

Az érdeklődésem abból a tapasztalatból indult ki, hogy a test és az identitás kérdésköre mennyire szigorúan szabályozott a hétköznapi gondolkodásban. Hamar elkezdett foglalkoztatni, hogyan alakulnak ki azok a normák, amelyek alapján megítélünk egy testet – például hogy mi számít „elfogadhatónak”, „esztétikusnak” vagy „normálisnak”. Ezért kezdtem el olyan művészek munkáival foglalkozni, akik radikálisan új módon mutatják meg a testet: nem mint természetes, lezárt formát, hanem mint valami alakíthatót, széttörhetőt, újraépíthetőt. 

Jelenleg egy új kutatási projektben folytatom ezt a gondolkodást. Itt már nemcsak vizuális elemzéssel, hanem interdiszciplináris, performatív együttműködésekkel is dolgozom: performerekkel és egy (szintén METU-s) divattervezővel közösen hozunk létre egy performanszsorozatot, amelynek középpontjában a határátlépő, groteszk, sokszor zavarba ejtő test áll. A cél az, hogy ezek a testképek ne csupán elméleti síkon legyenek értelmezhetők, hanem mozgásban, hangban, jelenlétben is megtapasztalhatóvá váljanak. 

Hogyan találtad meg a kutatásod/alkotásod témáját? Bemutatnád nekünk ezt a projektedet? 

Mindig is érdekelt, mitől lesz egy test furcsa, zavaró vagy éppen „túl sok”. Hogy mit jelenthet az, ha valaki nem tud vagy nem akar beleilleszkedni a megszokott kategóriákba – legyen szó nemről, testről vagy identitásról. Ennek hatására kezdtem el foglalkozni olyan művészekkel, akik szándékosan másként mutatják meg a testüket: maszkot viselnek, torzítanak, túlzásba visznek, vagy digitálisan alakítják át magukat. 

Kutatásom abból a kérdésből indult ki, hogy mi történik, ha egy test nem akar megfelelni a megszokott normáknak – ha zavarba ejt, ha kilóg a kategóriákból. Ekkor kerültek a fókuszomba azok az alkotók, akik radikálisan másképp mutatják meg testüket: torzítják, hibriddé alakítják, digitálisan átírják. Ilyen például Salvia, Fecal Matter vagy Jenna Marvin, akiknél a test nem biológiai adottság, hanem alakítható felület – kritika, játék, átváltozás. 

Vizsgálódásom középpontjában az állt, hogyan válik ezekben az alkotásokban a test vizuális és társadalmi ellenállássá. Olyan elméletekre építkeztem, mint Haraway kiborg-koncepciója, Judith Butler gender performativitása, vagy Bahtyin groteszk testelmélete – ezek segítettek árnyaltabban megérteni, hogyan bomlanak le és íródnak újra a határok ember és nem-ember, természetes és mesterséges, férfi és nő között. 

Számomra ez nem pusztán elméleti munkát jelentett, hanem egy lehetőséget arra, hogy megkérdőjelezzem azokat az alapvetéseket, amelyek sokszor észrevétlenül működnek bennünk is – hogy mit látunk „valódinak”, „emberinek” vagy „normálisnak”. És hogy mi történik, ha ezek a kategóriák szétesnek – és valami egészen új születik belőlük. 

Részt vettél a művészeti diákkör munkájában, programjaiban (képzések, versenyek, tanulmányi kirándulások, szakmai bemutatók)? Hogyan fejlődtél? 

Rengeteget adott számomra a témavezetőmmel, Horváth Eszterrel folytatott szakmai konzultációk, valamint az általa vezetett Társművészeti gyakorlatok kurzus is. Ezek segítettek abban, hogy elmélyítsem a gondolkodásomat, és komplexebb kérdésfelvetésekkel kezdjek el dolgozni. 

A fejlődésem tere ugyanakkor sokkal inkább az alternatív közegekhez kötődik: a queer klubkultúra, az online glitch terek, valamint a drag és a performatív testek világa közvetlenebb módon hatott rám. Ezekben a közegekben találtam meg azt a szabadságot és kísérletező energiát, ami az egész kutatásomat is meghatározta. 

Mit jelent számodra, hogy sikeresen részt vettél az országos döntőn? 

 Az OTDK egy nagyon izgalmas lehetőség volt arra, hogy olyan kérdéseket és témákat helyezhessek a középpontba, amelyek (véleményem szerint) nem kapnak elég figyelmet a hagyományos tudományos vagy művészeti diskurzusban. Nagyon értékesnek tartom, hogy az országos döntőn is bemutathattam a munkámat, és megtapasztalhattam, hogy a témám másokat is érdekel és elgondolkodtat. Ez a siker megerősített abban, hogy érdemes tovább dolgozni ezen a területen, és hogy lehet helye a kutatásomnak a szakmai közegben. 

Milyen élményeket, benyomásokat szereztél az egri OTDK-n? 

Inspiráló volt látni, hogy mennyiféle nézőpont és megközelítés létezik a művészet és a tudomány területén. Számomra ez egy nagyon hasznos szakmai és közösségi élményt jelentett, emellett remek lehetőség volt a szakmai kapcsolatok bővítésére is. 

Mik a jövőbeli terveid? Van még olyan terület, amit szívesen felfedeznél? 

Azt érzem, hogy a jelenlegi témám annyira sűrű és összetett, hogy még sokáig lehet, és érdemes is vele foglalkozni. Mindenképp szeretném tovább bontani kisebb elemekre, ameddig csak lehet – akár új elméleti irányok felé indulva, akár interdiszciplináris alkotói együttműködések bevonásával létrehozni valamit.