Heimtextil 2017
Hallgatóink bemutatkozása a nemzetközi vásáron
A frankfurti Heimtextil a világ legfontosabb, lakás- és közületi textíliák témában megrendezett szakvására. Az idei seregszemlére január 10-13. között került sor, ahol a kiállító gyártók mellett oktatási intézmények is képviseltetik magukat, így egyetemünk is - immáron harmadik alkalommal - önálló standdal vett részt az eseményen. Hallgatóink számára ez nem csak kiállítási lehetőség, hiszen terveik értékesítése mellett szakmai kapcsolataikat is építhetik, valamit gyakornoki programokról, gyakorlati helyekről is információkat szerezhetnek.
A textilipar összes jelentős alapanyag gyártója részt vesz ezen a vásáron, az oktatási intézményeknek kialakítottak egy külön részt (Campus), ahol bemutathatják képzéseiket és hallgatóinkat. A gyártók itt választják ki a következő szezonra a gyakornokaikat, tervezőiket, itt vásárolják meg a gyártandó textilmintákat is. Egyetemünk célja, hogy hozzásegítse a diákokat ahhoz, hogy ezen a fórumon meggyőző portfólióval közvetlenül felkereshessék a cégeket, tárgyalásokat folytathassanak. Ennek érdekében ebben az évben két szaktanárunk - László Edina és T. Doromby Mária textiltervezők - célirányosan a gyakornoki programokról egyeztettek a potenciális gyártókkal, mintatervező stúdiókkal.
A METU standjának kiállítói Kézműves alapszakunk textilművesség specializációjának hallgatói:
Juhász Dea Corinna, Varga Anita, Devecsei Mónika, Varjassy Orsolya, Luwan Melake, Gulacsi Orsolya, Nagy Renáta, Takács Kata, Tóth Dominika, Kocsán Zsanett, Varnyú Dorina, Szamosi Luca
Korábbi megjelenéseinkről itt olvashatsz:
2013
2014
2015
2016
Hírek

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

BC4LS - Fenntarthatósági Design Verseny
Update: Kihirdették a BC4LS Fenntarthatósági Design P& …

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között
Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …
