Fotósaink Krapanjban
Fotográfia szakos hallgatóink közül tizenegyen vettek részt a horvátországi Krapanj szigeten megrendezett szakos alkotó táborban. Az idén már másodszor, május 19. és 26. között megrendezett workshopon már külföldi hallgatók is voltak a résztvevők között. Mindhárom évfolyamot, valamint a nappali és a levelezős képzést is képviselte legalább egy hallgató. Az alkotótábort oktatónk, Pettendi Szabó Péter szervezte és vezette.
Az alkotótábor programja jellemzően a féléves feladatokra épül, hiszen még a kiértékelés hetét megelőző időpontra időzítettük. Az inspiráló környezet, Krapanj a legkisebb lakott sziget az Adrián (mindössze 3 km a kerülete), autóút sincsen rajta, és a kiváló csapatmunkának köszönhetően nem csak a féléves feladatok befejezésére, hanem önálló projektek kidolgozására is volt, aki vállalkozott. A munkák a folyamatos konzultációs lehetőségnek köszönhetően váltak egyre komplexebbé. Mi több az idén végzősök közül többen a diplomamunkájukat készítették, illetve készültek a záróvizsga prezentációikra. Az esti órákban szabadon választott témájú előadások teremtettek apropót a szakmai beszélgetésekre. A természeti környezet, a tengerparti szállás a kikapcsolódásra és a feltöltődésre is remek lehetőséget biztosított.
Résztvevők:
Lázár Eszter, Koji Melinda, Huang Yuhan, Debomit Chakraborty (I. évfolyam)
Molnár Levente Gerhes Gábor (levelező, II. évfolyam)
Lázár Dóri, Matolcsi Fédra, Szabó Zsófi, Szabó Levente, Vida Szabolcs (III. évfolyam)
„Lehetőséget kaptam egy csodálatos alkotóközösségnek a részévé válni, mind a felsőbb évfolyam, mind a tanáraim által. A lokális körülmények is hihetetlenül inspiratívak, hálás vagyok, hogy ennek része lehettem! (Ez volt az első évem legszebb pillanata)”
Lázár Eszter
„A krapanji alkotótábor legnagyobb előnye, hogy ott a hétköznapokból lehetőségünk van kiszakadni, és csak az alkotásra koncentrálni. Szintén fontos Krapanjban maga a hely, ami egyértelműen energiával tölti fel az embert, és belefeledteti az embert az egész napos alkotásba/ felfedezésbe.”
Szabó Levente
„A krapanji alkotótábor több szempontból volt csodálatos. Nyugodt, erősen idilli környezetben lehetett mindenkinek a saját dolgára koncentrálni. Egy divatfotózás ugyanolyan sikeresen zajlott, mint a projektleírások elkészítése a portfóliódobozhoz diplomára. Teljesen elfért ez a sokféle munka egymás mellett. Sőt! Amint gyakorlati feladatra került a sor, többen is segítették egymás munkáját, szó nélkül, önkéntesen, a kölcsönösség jegyében. Az esti előadásokon nagyon értékeltem a közös beszélgetéseket, vitákat, gondolkozást. Mindenki azért dolgozott, hogy a lehető legjobb munkák szülessenek kipakolásra/diplomára. Együtt. A külföldi hallgatókkal megismerkedni pedig egy külön élmény, olyan történeteket hallhattam, amiket amúgy nem valószínű, hogy hallhattam volna. Csodás csapatmunka, tengericsiga-fogyasztás, és megnyugtató környezet. Úgy érzem ez az egy hét teljesen előkészített a diplomára!”
Lázár Dóri
„Az alkotótábor a tanév kiemelkedően hasznos és hatékony hete, hiszen az elvonulás, a hétköznapi rutin elhagyása koncentrált munkavégzést tesz lehetővé. Különösen fontosnak tartom, hogy állandó tanári segítség áll rendelkezésre, a diákok is az alkotás kedvéért vesznek részt az eseményen, így folyamatos eszmecsere, konzultáció alakul ki a résztvevők között. Mindenki abban kap segítséget, amiben épp a legnagyobb hiányt szenved, elméleti, gyakorlati kérdéseket lehet mélységében megvitatni, de arra is tökéletes az itt kialakult közösségi munkavégzés, hogy megvalósulhassanak nagyobb csapatot, több segítő kezet igénylő komplex projektek is.”
Vida Szabolcs
Hírek

MyBrand Centre for Excellence Kiválósági Mentorközpont látogatása a Budapesti Értéktőzsdére
Az MNB és a METU által közösen létrehozott M …

Határon túli magyarok is részt vesznek az év legjelentősebb protokoll versenyén
A Budapesti Metropolitan Egyetem nagyszabású nemzetközi protokoll versenyt rende …

A Budapesti Metropolitan Egyetem a Dubai GETEX-en
A Globális Oktatási és Képzési Kiáll&i …

METU-s alumni hallgatóink kiemelkedő eredményei a 10. Savaria Filmszemlén
10. Savaria FilmfesztiválA Savaria Filmakadémia Egyesület id& …

Célegyenesben a „Design a jövőért” projekt
A tavaszi félév végéig négy projektből készül gyártható termékterv a BME és a ME …

Szobrász és zeneszerző a BME Művészeti Rezidenciaprogram idei ösztöndíjasai között
Budapest, 2023. május 17. – Döntött a zsűri, kiválasztották azt a három tehetség …

Klímabarát divatügynökséget alapítottak a METU művész hallgatói
2023-as Európa NapA 2023-as Európa Napon a Pinkponilo &e …

„Sokszínű Bioműanyag” és Insomnia a Budapesti Metropolitan Egyetem Attól függ… című kiállításán
A Design Week Sepsiszentgyörgy felkérésére 2023-ban első alkalommal állított ki …
