FinnAgora x METU együttműködés / Finn Filmnapok
Második alkalommal működött együtt a Finn Nagykövetség kulturális intézete, a FinnAgora és a METU egy mozgóképes projektben, amelynek eredményeként három METU-s alkotó rövidfilmje is debütált a 2022-es Finn Filmnapokon.
Az együttműködés keretei között finn és magyar művész hallgatók és frissdiplomások dolgoztak közösen filmes projektek megvalósításán, amelyek végeredményei a Finn Filmnapok alatt kerültek bemutatásra.
A filmek elkészítéséhez a Budapesti Metropolitan Egyetem biztosította a technikai feltételeket a fiatal alkotóknak, emellett Anna Blom svéd/finn rendező és Márton Balázs HCA magyar operatőr is segítette a munkájukat.
A METU szervezésének köszönhetően emellett a finn és magyar hallgatóknak lehetősége nyílt ellátogatni a Korda Filmparkba, ahol a csapat a FinnAgora vezetőségével közösen filmgyártás- élménytúrán vehetett részt. A látogatást követően egy esti mesterkurzuson is részt vettek a hallgatók, ahol Teemu Nikki rendezővel beszélgethettek.
A projekt koordinálásában Laky Dóra művész alumna hallgatónk is részt vett, akinek Magam módján című rövidfilmjét a 2019-es Finn Filmnapokon mutatták be. Dóra a METU Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakán kezdte tanulmányait, majd Televíziós műsorkészítő művész mesterképzésünkön diplomázott.
A finn és magyar hallgatók koprodukciójából született rövidfilmeket a 11. Finn Filmnapok eseménysorozatának kereteiben, február 20-án a Toldi Moziban, illetve a Toldi Mozi távmozi platformján keresztül vetítették le.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
A fotókat készítette: Farkas Vivien
Bódis Dániel - Nem egy orgia
A COVID első hulláma és egy hét fős baráti társaság kényszerű együttélése alatt néhányan eljátszanak a gondolattal, hogy orgiát tartsanak. Anna iszonyodik az ötlettől - azonban titkon gyengéd érzelmeket táplál Peti iránt, így ő sem akar kimaradni.
Kardos Eszter - Anaphora
Egy történet arról, hogyan küzdjünk azért, ami fontos, és hogyan engedjük el azt, ami nem – a kortárs tánc művészetén keresztül mesélve.
Kerekes Nóra Anna - Szabadnap
Tamás mindennapjait munkahelyén tölti, belemerülve munkájába. Egy nap elérkezik a várva várt szabadnap, ami eltér a megszokottól.
A részletes program, illetve jegyvásárlás a http://toldimozi.hu/programok/ oldalon lesz elérhető január 27-től.
A Finn Filmnapok Facebook eseményét ide kattintva éred el.
2022. 03. 10.Hírek

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között
Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …
MIÉRT SAJOG A LELKÜNK? Előadássorozat
Egzisztencia, társas lét és terápia a késő mo …
