Erasmus+ események a METU-n
Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzetközi Koordinációs Iroda, hogy a METU minél több hallgatója és munkatársa értesüljön változatos mobilitási lehetőségeinkről.
Szeptember elején az újonnan belépő hallgatóknak két ízben tartottunk információs előadást, ahol megismerkedhettek az Erasmus+ hallgatói és szakmai gyakorlati pályázási rendszerével, a legfontosabb tudnivalókkal, a jelentkezés technikai információival. Az Erasmus+ programok keretében már tapasztalatot szerzett hallgatóinkkal, a METU-n aktuálisan mobilitásukat teljesítő külföldi hallgatónkkal és tapasztalt munkatársainkkal közösen pedig szeptember 20-án invitáltuk meg a METU közösségét a METU Mobility Day-re, amelynek a Nagy Lajos campus adott otthont. Ezen a rendezvényen az érdeklődők a NKI munkatársai mellett a már tapasztalatot szerzett hallgatóktól és munkatársaktól érdeklődhettek személyesen.
Az esemény célja az volt, hogy az érdeklődők feltehessék kérdéseiket, mielőtt pályázatot nyújtanak be a 2023/2024-es őszi pótpályázat keretében. 2023 szeptember 15-24. között tudták beadni pályázatukat munkatársaink Európán kívüli mobilitások megvalósítására, valamint a tavaszi szemeszterre szóló hallgatói és szakmai gyakorlati pályázatok is ebben az időszakban fogadta be a METU. Fokozódó érdeklődést mutatva, idén is jelentős számú pályázat érkezett be, amelyek elbírálása folyamatban van. Az Európán belüli személyzeti mobilitásra továbbra is, folyamatosan lehet pályázni munkatársainknak.
Az Erasmus+ program és Európán kívüli bilaterális kapcsolatokon alapján a METU-ra érkező külföldi hallgatókat szeptember 22-én láttuk vendégül az Infoparkban, ahol egy kisebb állófogadást követően interaktív játékokkal kaptak ízelítőt a METU közösségi szelleméből.
„A hallgatóink és munkatársaink, különösen oktatóink mobilitásának növelése kiemelt célja az egyetemünknek, és a Nemzetközi Koordinációs Iroda nevünkből fakadóan is minden támogatást igyekszik biztosítani ahhoz, hogy a METU nemzetközi kapcsolatai ezen mobilitások mentén is erősödjenek” – emelte ki Rada Péter nemzetközi rektorhelyettes köszöntőjében.
A Nemzetközi Koordinációs Iroda törekszik, hogy a jövőben látványos programokkal ösztönözzön mindenkit a rövid és hosszú távú külföldi pályázat beadására – legközelebb október 12-én, a hivatalos a #ERASMUSDAYS nemzetközi programsorozathoz csatlakozva invitálunk minden kedves munkatársat és hallgatót, hogy ünnepeljük együtt az Erasmus+ programot és Európát!
2023. 10. 04.Hírek
![analogcsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/analogcsempe.jpg)
Analóg hagyománytól a TikTokig: METUFOTO a Művészetek Völgyében
A 2024-es Művészetek Völgye Fesztiválon június 22-26. között a METUFOTO számos i …
![üdvametuncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/udvametuncsemp.png)
Rektori köszöntő
Szívből gratulálok a sikeres felvételihez, mától Ön is a METU értékes közösségén …
![METUALUMNIMOBCSEMP](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/metualumnimobcsemp.png)
A METU Alumni Club közössége átlépte a 10,000 regisztrációt! Köszönjük!
Örömünkre szolgál bejelenteni a hírt, hogy a 2023 n …
![3ddiplomacsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/3ddiplomacsempe.jpg)
3D technológiát és kreatív divatot ötvöz a METU frissdiplomásának díjnyertes startupja
A Média design szakos hallgató által alapított Mixony már elnyerte a Fashion Awa …
![pagksélgmléasmgéla112](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/pagkselgmleasmgela112.png)
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt …
![rekoncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)