BOROS BOTOND, A GOOGLE MAGYARORSZÁGI MARKETINGVEZETŐJÉNEK TÖRTÉNETE #METUALUMNISTORIES
Frissen indult sorozatunk, a #metuALUMNIstories a METU örökdiákjairól szól, akik értékes gondolataikat, emlékeiket osztják meg az egyetemmel és szakmai történetükkel kapcsolatban. Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanította őket? Hogyan definiálnák a sikert? Milyen kihívásokkal szembesülnek a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálják ezeket leküzdeni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a #metuALUMNIstories. Fogadjátok szeretettel Boros Botond történetét, aki Google Magyarország marketingjét vezeti.
Miért választottad a METU-t?
A kommunikáció és a reklám világa érdekelt, és 2001-ben úgy éreztem, hogy az akkori BKF-en (jelenlegi METU-n) találom meg a számításomat. Állami helyre sikerült bekerülnöm, így nem volt kérdés, hogy elkezdem az első félévet halasztás nélkül. Ebben az időszakban egy kisebb épületben, főiskolai keret között, alacsony létszámmal indult a képzés, ezért szinte mindenki ismert mindenkit.
A METU alatt/után hol helyezkedtél el, mi volt a feladatköröd?
Digitális reklámügynökségi oldalon töltöttem hat évet, ahol főként nemzetközi kampányokon dolgoztam: Coca-Cola, Nestlé Purina, Erste Bank voltak a legnagyobb ügyfeleim. Ezt követően ügyféloldalon helyezkedtem el. 2013-ban Varsóban, a PayPal központban kaptam állást és a CEE piacok új digitális partnerhálózatát építettem. Innen költöztem haza és 2015 óta a Google Magyarország marketingjét vezetem.
Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálod leküzdeni?
Az időhiány. Az önfejlesztést nagyon fontosnak tartom, de az embernek jól végig kell gondolnia, hogy milyen irányba induljon el, mert manapság a rendelkezésre álló idő a legnagyobb értékünk. Igyekszem minél több időt tanulással tölteni, technikai készségeket elsajátítani. Szerintem vezetőként is fontos, hogy az ember “hands-on” legyen.
Milyen szupererőt köszönhetsz az egyetemnek? Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanított?
Viszonylag gyorsan megláttam a hazai marketingpiac korlátait, és azt is eldöntöttem, hogy mi az, ami nem érdekel. Így sokkal könnyebb volt abba az irányba haladnom, ami valóban foglalkoztat. A METU annak idején együtt tanult és fejlődött a piaccal és nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatra.
Mi az, ami motivál a nehezebb napokon?
Néha érdemes visszanézni és számot vetni arról, hogy mit értél el az életben.
Számodra mi a siker definíciója?
Önmagamat és másokat fejleszteni. A nap végén csak az számít, hogy mennyire segítettél hozzá embereket a saját potenciáljuk eléréséhez, és mindeközben neked mennyire sikerült ugyanez.
Mit üzennél az alumni társaidnak?
Remélem, hogy mindenki egészséges és szakmailag elérte a céljait.
Mi a kedvenc idézeted?
Be Brave Enough To Suck At Something New (Ismeretlen szerző.)
2021. 09. 24.Hírek
![analogcsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/analogcsempe.jpg)
Analóg hagyománytól a TikTokig: METUFOTO a Művészetek Völgyében
A 2024-es Művészetek Völgye Fesztiválon június 22-26. között a METUFOTO számos i …
![üdvametuncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/udvametuncsemp.png)
Rektori köszöntő
Szívből gratulálok a sikeres felvételihez, mától Ön is a METU értékes közösségén …
![METUALUMNIMOBCSEMP](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/metualumnimobcsemp.png)
A METU Alumni Club közössége átlépte a 10,000 regisztrációt! Köszönjük!
Örömünkre szolgál bejelenteni a hírt, hogy a 2023 n …
![3ddiplomacsempe](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/3ddiplomacsempe.jpg)
3D technológiát és kreatív divatot ötvöz a METU frissdiplomásának díjnyertes startupja
A Média design szakos hallgató által alapított Mixony már elnyerte a Fashion Awa …
![pagksélgmléasmgéla112](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/pagkselgmleasmgela112.png)
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt
Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt …
![rekoncsemp](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/rekoncsemp.jpg)
A METU oktatójának alkotása a SEE Film Festival legjobb animációs filmje
Ulrich Gábor oktatónk rövidfilmje lett a SEE Film Festival 2024 legjobb animáció …
![kicsicsempintegr.](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/kicsicsempintegr.jpg)
Integrált társművészeti gyakorlat kiállítás: Dehát, ki emlékszik már erre?
A METU integrált társművészeti gyakorlat hallgatóinak kiállítása a 2000’-es évek …
![csempikehir firstcut](https://www.metropolitan.hu/media/cache/frontpage_news/image/content/csempikehir-firstcut.jpg)
METU hallgatói munkák a Sapientia EMTE rendezvényén.
METU hallgatói mozgóképes és média design alkotások is bemutatásra kerültek a Sa …
![METU hírek logó](/assets/img/metu-logo-news.jpg)