Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Bódog Krisztián / Kameraman alapszak | Budapesti Metropolitan Egyetem

Bódog Krisztián / Kameraman alapszak

„Úgy érzem az egyetem alatt … mindig megvolt az a lépcsőfok, ami kellett ahhoz, hogy jól érezzem magam ebben a világban, és szívből csináljam az egészet.”

Krisztián Kameraman alapszakunkon diplomázott. Maga a filmezés varázsolta el először egészében, aztán szűkítette a területet és végül az operatőrség mellett tette le voksát.

 


Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Talán már középiskola elején érdekeltek annyira a filmek, illetve videók, hogy kipróbáltam magam bennük. A környezetem visszajelzése pozitív volt így eléggé elterjedt az iskolában, hogy nekem van egy irányom, ami felé szeretnék megindulni. A középiskolám adott is rengeteg lehetőséget, hogy hasonló feladatokat készítsek az iskola számára, részt vettem egy két versenyen is, aztán jött a felvételi, felvettek, és hát…hát minden megváltozott.

Miért ezt a szakot választottad?
Három dolog volt ami érdekelt, az egyik a rendezés, a másik a vágás, illetve az operatőr szakma. Nem volt könnyű választani, de úgy éreztem talán hozzám jobban passzol a kameraman szak.

Mi inspirál?
Minden egyes vizsgamunkámmal próbálok egyre jobban teljesíteni, egyre komolyabb filmekben szeretnék operatőr lenni, és ez mindig ad egy fajta előrelépést. Úgy érzem az egyetem alatt ez nekem valahogy sikerült, mindig megvolt az a lépcsőfok, ami kellett ahhoz, hogy jól érezzem magam ebben a világban, és szívből csináljam az egészet.

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
A kedvenc munkám az 5. féléves, Ragu című vizsgafilmem. Én erre tekintek úgy, mintha a diplomafilmem lenne. Egyszerűen minden összejött. Ez volt az első munkám rendezővel, mert a korábbiaknak én voltam a rendezője, illetve operatőre is egyben a filmeknek. Már forgatás előtt 2-3 hónappal összeállt a 23 fős stáb, akik a januári hideget kiállva mindent megtettek a projekt érdekében. Hatalmas élmény volt az a forgatás, az Origo Film Studio egyik műtermi szobáját konkrétan vadászházzá alakítottuk, vagy inkább építettük.

   

 


Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
A diplomamunkám az utolsó két hétben nulláról felépített projekt volt, melynek címe Flidais. Sajnos a saját diplomafilm ötletem még forgatás előtt 3 hónappal megbukott, a nagy költségek és a stábhiány miatt, ezért előző vizsgafilmes rendezőm filmjéhez csatlakoztam, ami az utolsó 2 hétben csúszott el, a látványtervező és gyártásvezető hiányában. A megvalósított film jóval egyszerűbb lábakon áll, mint a tervezett filmek, de így is nagyon örülök, hogy ez a 2 hét olyan sebességben, illetve gyártásban pörgött, hogy sikerült megcsinálnunk a projektet. A jó hír, hogy terveink szerint mindkét elmaradt projekt megvalósításra kerül majd a közeljövőben, hiszen a forgatókönyvek készen állnak a forgatáshoz, már csak pénzt kell szereznünk.

 

Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Az, hogy a gyakorlataink az Origo Film Studio-ban készültek műtermi falak között, rengeteg lámpával, nagyon segítette az oktatást. Szinte minden héten 4 gyakorlat készült éveken keresztül, ahol egymást segítettük a projektek megvalósításában. Külön köszönet, hogy korábbi hallgatók még első évünkben önkéntesen minden gyakorlaton ott voltak, és segítettek nekünk megtanulni az alapokat.

Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Teljesen pozitív volt, a tanároknak tetszett a munkám, bár azt szinte mindenki megjegyezte, hogy ők nem ezt a filmet szerették volna látni, hanem amire heteket, hónapokat készültem és a végén elúszott, teljesen önhibán kívül. Átéreztem a helyzetüket, én is sokkal inkább azt valósítottam volna meg, és mutattam volna be, főleg, hogy az iskolától arra a projektre pénzt is kaptunk.

Milyen terveid vannak a jövőre?
Terveim között van, hogy az elmaradt két filmötletem megvalósítást nyerjen, illetve hogy elkezdjek dolgozni ebben a szakmában, mint segédoperatőr, aztán később operatőr.