„A média design egy igazi játszótér.”
Bach Viktória Média design alapszakunkon diplomázott. Részt vett az 2019-es OMDK-n, a 13. Verzió fesztivál diákzsűrijének tagja volt.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Ebben találtam meg a boldogságot, nem hiszem, hogy más terület igazán elégedetté tudna tenni.
Miért ezt a szakot választottad?
A szabadsága miatt. Nem akartam csak és kizárólag egy területtel foglalkozni, a média design meg – ahogy mondani szokták – egy igazi játszótér. Szerencsére volt lehetőségünk különböző médiumokban kipróbálni magunkat.
Mi inspirál?
Akárki, akármi. Nem hiszem, hogy az inspirációm köthető lehetne konkrét dolgokhoz, kicsit molylepke vagyok ilyen szempontból, bármi le tudja kötni a figyelmemet.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért? (képillusztrációt vagy linkeket is kérnénk)
A culture jamming órára (amit Laczkó Juli tartott) készített munkámra nagyon büszke vagyok, mert bejutottam vele az ARC Plakátkiállításra. Nagyon szeretem a SONO projektünket is, ami egy meditációt segítő audio-vizuális installáció (Antal Ágotával és Kitai Danival dolgoztunk rajta Sztojánovits Andi segítő kezei alatt). Továbbá még első félévben Eperjes Ágitól kaptunk egy olyan feladatot kreatív vizuális stúdiumok órára, hogy szövegtranszformációt kellett létrehozni. Én ehhez hímeztem, és az a munkám még most is nagy kedvencem.
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Egy interaktív installációt készítettem Ködös emlékek címmel. Az installációt a nagymamám régi DV felvételei hívták életre: a gyermekkorom elevenedik meg ezeken a home videókon, amelyek számomra - és a családom számára - felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Ám amennyire személyesek ezek a felvételek, olyannyira univerzálisak is. Rengeteg kortársam rendelkezik hasonló élményeket megörökítő videókkal. Éppen ezért munkám során pontosan ezzel az „univerzális” gyermekkorral szerettem volna foglalkozni, és létrehozni egy olyan installációt, amely lehetőséget nyújt a nézőnek a gyermekkori emlékek feltérképezésére. Az installáció egy olyan videómunkából áll, amelyben a nagymamám által rögzített képsorokból kimaszkoltam saját magamat, természeti képekkel hívva életre egy, mindannyiunk gyerekkori énjét szimbolizálni hivatott szellemalakot. Továbbá interaktívvá tettem az elkészült filmet, hogy az emlékképekben való elmélyülés létrejöhessen. A videó lejátszási sebessége egy szenzor segítségével módosítható – így az attól függ, hogy a néző milyen közel, illetve távol áll a televíziótól.
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
Elég sokfajta feladatot kaptunk az évek során, az átjárhatóság az, amit igazán megtanultam. Mit, mikor és miért használok, és egy adott program például hogyan fog segíteni egy olyan projektben, amihez látszólag semmi köze.
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Sztojánovits Andit és Laczkó Julit emelném ki a tanáraim közül, úgy érzem miattuk érte meg igazán a METU-ra járni. Mind emberileg, mind szakmailag nagyon sokat tanultam tőlük, amit ezúton is köszönök. Úgyhogy összefoglalva a tanárok miatt, és mert életre szóló barátságokat kötöttem.
Hogy érzed magad a frissdiplomásként?
Nekem ez már a második diplomám, korábban az ELTE filmelmélet, filmtörténet szakán végeztem. Azt hiszem, most már kicsit lazábban veszem a dolgokat, mert persze óriási váltás, hogy „ott kell hagyni” a sulit. Most új kihívások elé kell majd néznem, de eddig mindig sikerült, remélem, ezután is szerencsém lesz.
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Én a védésre már egészen nyugodt voltam, sikerült mindennel idő előtt végeznem, tudtam mit, miért csináltam, nagy meglepetések a védés alatt se értek. Persze jó volt visszajelzést kapni a munkámról.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Úgy néz ki, külföldre költözöm. Mindig is benne volt a pakliban, érettségi óta minden nyarat Norvégiában dolgozva töltöttem. Most megint nekivágok, hiányoznak a hegyek nagyon.
SONO projekt
At ARC plakátkiállításra bekerült projekt