Az Év Publikációja Díj
A Művészeti és Kreatívipari Kar oktatója, Tatai Erzsébet PhD művészettörténész A lehetetlen megkísértése – Alkotó nők – válogatott esszék, tanulmányok a kortárs magyar művészetről című könyve elnyerte a magyar nyelvű könyv kategóriában az 2019-ben meghirdetett Az év publikációja pályázat díját.
A díj kihirdetésére és ünnepélyes átadására az Oktatók Napján került sor 2020. január 12-én.
Rövid ismertető a kötetről:
A cím nincs igazán ellentmondásban a kötet tartalmával: az MTA BTK Művészettörténeti Intézet főmunkatársa arra a valóban nehéz feladatra vállalkozott, hogy áttekintse és értékelje a kortárs magyar művészet egyik megkerülhetetlen vonulatát, az utóbbi évtizedekben pályára lépett nőművészek tevékenységét. Tatai Erzsébet, a határozott ítéleteivel, empatikus hajlamaival és érzékeny elemzéseivel egyaránt jellemezhető művészettörténész összegyűjtött tanulmányaiban és kritikáiban többféle szempontot és módszert (a művészetszociológiai megközelítéstől az ikonográfiáig) felhasználva követi végig a történetet a röviddel a rendszerváltás előtt indulóktól a mindegyre jelentkező újabb generációkig. Könyve egy folyamat feltérképezése és krónikája, egyben lényeges hozzájárulás a női identitás társadalmi és művészeti szerepének jobb megértéséhez.
A könyvet Koronczi Endre tervezte.
A kötet az Új Művészet Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kiadásában jelent meg 2019-ben.
Dr. Tatai Erzsébet PhD művészettörténész, főiskolai docens, oktatónk, a Design Intézet munkatársa, 2012 óta tanít a METU-n, Művészetelmélet és Kortárs művészet tantárgyakat. Kutatási területei Kortárs és modern művészet és művészetelméletek. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének tudományos főmunkatársa, az Adattár vezetője. Érdeklődési területei: genderstudies, környezetkultúra, ikonográfia.
Hírek

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Ri …

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban
Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Design for the common good
A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája an …

Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével
Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismerte …

Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem
Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak m …

A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével
Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyet …

Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban
Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyet …

A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra
Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot n …
