Az építészeti tervrajz is műalkotás!

Hallgatóink munkái a FUGÁ-ban

A FUGA 10. születésnapját októberben nagyszabású programsorozattal ünnepli. Ennek első eseményeként július 18-án rendhagyó kiállítás nyílt, ahol a ház összes termében építészeti tervrajzok és makettek láthatók, köztük hallgatóink munkái is bemutatásra kerültek.

Kiállító hallgatóink: Soltész Edit, Mezei Flóra, Huszár Emese

A kiállítás megtekinthető: Fuga - Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5., 2019. augusztus 26-ig, hétfőtől vasárnapig, 11:00 és 19:00 óra között. Kedden és ünnepnapokon zárva.

További információ
Facebook esemény


   


A kiállítás nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy az építészeti tevékenység „munkaközi” produktumai is lehetnek önálló, a műtárgypiacon is helyet érdemlő műalkotások a skiccektől a tervrajzokon és modelleken át az animációkig. A 19-20. századi mesterek – például Alpár Ignác, Lechner Ödön, Janáky István, Makovecz Imre, Reimholz Péter – műveit együtt állítják ki olyan kortárs tervezőkkel, mint Bán Ferenc, Csomay Zsófia, Rajk László vagy Zalotay Elemér, valamint fiatal irodákkal és egyetemi hallgatókkal. Külön szekcióban szerepelnek a közgyűjteményekből és oktatási intézményekből válogatott rajzok. (Forrás)




Soltész Edit Környezetkultúra alapképzésünkön diplomázott idén, őt kérdeztük a kiállításról, jelenlegi munkáiról, jövőbeni terveiről.




Milyen munkával szerepelsz a kiállításon?
A kiállításon két munkámmal szerepelek: az egyik a diplomamunkámat mutatja be makett, render képek, és kézi rajzok segítségével, ahol a Manooi design kristálycsillárokat tervező és gyártó magyar cég telephelyét terveztem meg. Valós probléma, hogy a cég létszámnövekedés, illetve a funkciói egy épületbe helyezése miatt új székhelyét keresi. Az épület, ahova őket költöztetem a Révész utca és a Népfürdő utca sarkán található 111 éves fűtőmű 3500 négyzetméteres épülete.
A másik munkám egy kisbútor tervem, ami egy sámli újragondolva: a klasszikus sámli arányait használtam fel, és fából dolgoztam; a különbség viszont, hogy behoztam egy új anyagot, illetve hogy a fa nem a hagyományos csapolással van elkészítve: két fa hasábot átível egy heggesztett zártszelvény - ez alkotja a kis ülőbútort.



 


Mit jelent számodra, hogy felkértek a részvételre?
Nagyon megtisztelő számomra, hogy pályakezdőként egy ilyen színvonalú kiállításon részt vehetek számos neves építész munkái között. Egy egyértelmű pozitív visszajelzésnek élem meg az építész szakma felől a befogadást, nagyon örülök ennek.


 


Min dolgozol jelenleg, mik a jövőbeni terveid?
Diploma után rögtön a METU Nagy Lajos király úti épületében terveztem meg három tantermet, ami az idei tanévkezdésre el is készül. A sikeres együttműködés eredményeképpen pedig ismét felkért az egyetem a lift előtti területek megtervezésére. Sokat jelent nekem, hogy a tervrajzom megvalósul. Jelenleg még egy budapesti 70 négyzetméteres lakás tervezését vállaltam el, a tervezéstől a kivitelezésig.

 

2019. 08. 07.

Hírek

Turizmus
Országmárkázásról és tanításról is mesélt Papp-Váry Árpád a Kreatív Magazinnak

Országmárkázás címmel jelent meg a közelmúltban Papp-Váry Árpád szakkönyve, erről is beszél a Kreatív interjújában.

orszagmarkazas

Országmárkázásról és tanításról is mesélt Papp-Váry Árpád a Kreatív Magazinnak

Országmárkázás címmel jelent meg a közelmúltban Papp-Váry Árpád szakkönyve, errő …

Turizmus
Művészet
25. Szarajevói Filmfesztivál

Moldovai Katalin diplomafilmje is versenyben

25. Szarajevói Filmfesztivál new

25. Szarajevói Filmfesztivál

Moldovai Katalin diplomafilmje is versenyben …

Művészet
Művészet
Bauhaus PERFORMANCE version 2.0

hallgatóink munkái a Ludwig Múzeumban

Bauhaus PERFORMANCE version 2.0 new

Bauhaus PERFORMANCE version 2.0

hallgatóink munkái a Ludwig Múzeumban …

Művészet
Művészet
Chandigarh University Nemzetközi Hét 2019

Tanszékvezetőnk, Kiss Melinda képviselte a METU-t

Chandigarh University Nemzetközi Hét 2019

Chandigarh University Nemzetközi Hét 2019

Tanszékvezetőnk, Kiss Melinda képviselte a METU-t …

Művészet
Művészet
Petri György versadaptációk

Animáció mesterszakosaink alkotásai

Petri György versadaptációk

Petri György versadaptációk

Animáció mesterszakosaink alkotásai …

Művészet
Művészet
Identity and Tolerance Workshops

grafikai kurzus Agnieszka Ziemiszewska vezetésével

Identity and Tolerance Workshops

Identity and Tolerance Workshops

grafikai kurzus Agnieszka Ziemiszewska vezetésével …

Művészet
Művészet
Az építészeti tervrajz is műalkotás!

Hallgatóink munkái is megtekinthetők a FUGÁ-ban

fuga hírcsempe

Az építészeti tervrajz is műalkotás!

Hallgatóink munkái is megtekinthetők a FUGÁ-ban …

Művészet
Művészet
Puskás Marcell Red Dot díjas

Tervezőgrafika alap- majd mesterszakunk hallgatója rangos elismerést kapott

Puskás Marcell Red Dot díjas

Puskás Marcell Red Dot díjas

Tervezőgrafika alap- majd mesterszakunk hallgatója rangos elismerést kapott …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...