„Az a célom, hogy a szakma gyakorlati élethelyzeteire készítsem fel a hallgatóimat”
Kérdezd a mentort! sorozatunk következő interjújában Dér Csaba Dezső válaszol Kiss Diána, a Kommunikáció és médiatudomány szak nagykövetének, kérdéseire. Az interjúból megtudhatod, hogy Dezsőt hogyan inspirálják a hallgatói és, hogyan válnak idővel baráttá, kollégává vagy éppen üzleti, szakmai partnerré.
Kiss Diána: Történelem szakon végeztél, hogyan kötöttél ki a marketing és kultúra világában?
Dér Cs. Dezső: Valójában nemcsak történelem szakon végeztem. Párhuzamos képzéses voltam (ami azt jelenti, egy időben két felsőoktatási intézményben tanultam nappalin): ELTE Bölcsészkarának Történelem szakja mellett az akkor Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Közigazgatástudományi Karán is tanultam. Szükséges volt, mert az egyik énem valóban bölcsész, szereti a humán dolgokat, a kritikai gondolkodást, az eredeti források megismerését, és szintetizálását, valami új alkotását. A másik énem viszont a menedzsment ismereteket igényelte, a matek és a pénzügyek gyakorlatát, (én pl. kifejezetten szerettem a könyvelési ismereteket), valamint a kommunikációt. Nagyjából egyidőben végeztem a két egyetemen, és utána a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában kötöttem ki, ahol az intézményben, illetve annak jogutódjában a nemzeti kulturális emlékéveket hazai és nemzetközi szinten koordináló és kommunikáló szervezeti egység vezetője lettem, és ezt a munkát 6 teljes éven át űztem főállásban.
K.D.: Hogyan kerültél a METU-ra? Ha jól tudom először nem is oktatóként kerültél kapcsolatba az egyetemmel, hogy történt ez, mi változott az évek alatt az egyetemen és benned (akár oktatási módszer, akár személyes fejlődés)?
D.Cs.D.: Major Szilvi, a KC vezetője keresett meg, és kért arra, hogy kommunikációs területre fogadjak gyakornokokat magam mellé. Emellett elhívott oktatni is a BKF-re, ami nagyon megtetszett nekem, és mivel ekkor már lassan befejeztem a PhD tanulmányaimat, ezért az oktatás, mint főállású tevékenység mellett döntöttem. Az oktatói munka mellett hoztam magammal az én eddigi gondolkodási irányomat, egyfajta humán marketinget, amit Arts & Business néven lehetne összefoglalni. Ezen a néven egyébként szakirányú továbbképzést is indítottunk a BKF-en.
Az évek alatt sok minden változott meg bennem, amit a METU-nak, a kollégáknak és a hallgatóimnak köszönhetek. Sokkal nyitottabbá váltam, rugalmasabbá, és érdeklődőbbé újszerű dolgok, gondolkodásmódok iránt.
Sokan azt mondják, hogy mindig nehezebb új tantárgyakat tanítanod azzal szemben, mint amiket már régen tanítasz. Abszolút logikusnak tartom ezt, ugyanakkor én képtelen vagyok mindig ugyanazt, sablonanyagokat oktatni a hallgatóknak. Minden félévben újragondolom a tematikákat, mindig újabb és újabb projekteket hozok be, újabb és újabb szakmai partnerekkel dolgozunk együtt az órán a MyBrand szellemében. Az aktuális trendeket igyekszem beépíteni a kurzusokba, és szimulálni az adott szakterület kihívásait: gyakorlatias tantárgyakat tanítok, az a célom, hogy a szakma gyakorlati élethelyzeteire készítsem fel a hallgatóimat.
K.D.: A Marketing Műhely vezetője is vagy, mit jelent ez számodra, hogyan indult a műhely, mit adott neked ez a közösség?
D.Cs.D.: Jó pár éve történt már, hogy Rekettye Gábor barátomtól és kollégámtól átvettem a Marketing Műhely vezetését. Valójában, egy olyan „csapatot” akartam faragni, amelyből tükröződik az egyetem szellemisége: a sokszínűség, a nyitottság, a gyakorlatban is hasznosítható tudás. Az évek alatt kiforrott egy komoly értékkel bíró közösség, akik számára a részvételhez való motivációt semmi más nem jelentette, mint maga a műhely neve és a tagjai. Ezért lettek többéves tagjaink, olyanok, akik a diploma után is bejártak, dolgoztak a feladatokon és – ami a legjobb – tanították tovább az újakat. Valójában nincs lemorzsolódásunk. Akik már nincsenek hivatalosan a műhely kötelékében, azok is tagjai a közösségnek.
Vannak örökös tagjaink, akik ott lehetnek a műhelytalálkozókon, vannak, akik oktatják a többieket. A műhely egy hierarchizált szervezet is, saját belső szabályzattal, amely tartalmazza a műhely alapvető értékeit és ehhez történő megfelelést vár el a tagjaitól. A Marketing Műhely ráadásul, olyan partnerekkel, illetve projekteken dolgozik, amelyek egy leendő munkáltatónál teljesen biztosan pluszpontot jelent. Erről folyamatosan kapom a megerősítést a volt műhelyesek által. Nekem a műhely a szűkebben vett METU közösségem, a csapatom, ahol minden csapattagra kiemelten figyelek. A műhely örökös tagjai pedig már barátaim, kollégáim vagy éppen szakmai, üzleti partnereim.
K.D.: Hogyan fejleszted magad és maradsz naprakész a munkádban? Mik a terveid a jövőre? Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet, mi változott az életedben, a munkádban?
D.Cs.D.: A változó világban a motiváció számít leginkább, legalábbis én így gondolom. Számomra a frissességet, a szakmai életerőt maguk a hallgatók, illetve a kollégák biztosítják. Minden órám egyfajta kihívás, vajon, hogy fog sikerülni, milyen pluszt kapok és mit tudok adni érte? Nem az ismeret, hanem a közeg számít, a hangulat, egy-egy viccelődés, a kamerák felkapcsolása, a beszólások, a hihetetlenül jól sikerült kiselőadások, mind-mind feltöltenek. Számomra sokkal jobb lenne a személyes oktatás, de így megtalálom azokat az apró mozzanatokat, amikből tudok töltekezni, és ha tudok, próbálok én is segíteni másokat a töltekezésben. Papp-Váry tanár úr jegyezte meg nemrég, hogy nálam még a mellékhelyiségekben is marketing könyveket lehet találni, és ez így van. J Ha tudok töltekezni, van bennem spiritusz, akkor tudok fejlődni, fejleszteni magamat. A METU könyvtárat eddig is gyakran használtam, és a pandémia ideje alatt is folyamatosan megkeresem a kollégákat mindennemű dologgal. Sok-sok könyvet olvasok – többségében digitális formátumban. Ugyanakkor nem csupán oktató vagyok. A Marketing Műhellyel, illetve azon kívül is számos projektben dolgozom, azóta is, hogy a METU főállású oktatója lettem. Ennek köszönhetően nem csupán a szakirodalom az, ami a szakmai naprakészségemet biztosítja, hanem a szakmai partnerségeim, együttműködéseim és munkáim. Nem bírok olyan témáról beszélni, olyat oktatni, amit én nem csinálok, vagy legalább csináltam. Tervem pedig a jövőre is, mint mindig: a végtelenbe és tovább. J
2021. 03. 12.Hírek

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között
Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …
MIÉRT SAJOG A LELKÜNK? Előadássorozat
Egzisztencia, társas lét és terápia a késő mo …
