Aniráma
Animációsok a kortárs magyar animációról
A PIXELFOGÓK sorozat keretében 2016. május 17-én 18:00 órakor M Tóth Éva oktatónk, animációs filmrendező szubjektív animációtörténeti körképének aktuális továbbgondolására invitál a Műcsarnok Előadótermében, ahol fiatal mesterek és még fiatalabb kollégák, tanítványok alkotásai és gondolatai teljesítik ki a Képek és pixelek kiállítási installációban látható művek élményét.
A vetített filmek legtöbbje Animáció szakos egyetemi hallgatók alkotása. Kopasz Milán - aki a kiállítótérben Beyond című alkotásával van jelen - a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) készítette alkotásait.
Hertelendi Amanda, Mészáros Bori, Rádóczy Zsuzsi, Németh Balázs, Orosz Tina, Pataki Szandra filmjei egyetemünkön készültek, ahogy Ottlik Anna művei is, aki Animáció alapszakunkon diplomázott, jelenleg a MOME mesterszakos hallgatója.
Csáki László oktatónk, Balázs Béla-díjas filmrendező a dokumentum- és az animációsfilm iránt egyaránt elkötelezett, sokszoros fesztiváldíjnyertes alkotó. A kiállításon futó artisztikus krétaanimációs filmje egyike sokoldalú mozgóképes felkészültségéről, egyedi szemléletéről tanúskodó műveinek. A vetítésen ízelítő látható Csáki László készülő filmjéből és animációs klipjeiből.
Gauder Áron oktatónk, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező Nyócker! című 2004-es animációs filmjének sokak szerint a műfaj paradigmaváltása köszönhető. A világ legjelentősebb animációsfilm-fesztiváljainak nagydíjait nyerte el ez az egész estés mozi, amely friss humorral és kendőzetlen őszinteséggel közvetít valós társadalmi és emberi problémákat. Zavarbaejtő vizuális és dramaturgiai megoldásai Magyarországon is utat nyitottak a műfajban a korábban szokatlan, provokatív, erőteljes gesztusoknak. Különösen érdekes lehet ezért megismerni Gauder Áron jelenkori alkotásait, amelyek már a tapasztalt mester bölcs, rezignált humorú meséi – nem csak gyerekeknek.
Moderátor: M Tóth Éva
Beszélgetőtársak:
Csáki László Balázs Béla-díjas filmrendező
Gauder Áron Balázs Béla-díjas filmrendező
Kopasz Milán animációs filmrendező (MOME)
Pataki Szandra animációs filmrendező, e.h. (METU)
Temple Réka producer (Cinemon Animációs Stúdió)
Vetített filmek többek között:
Csáki László: Amorf Lovagok/Napséta
Csáki László: Kék Pelikán-trailer
Gauder Áron: Kojot és a wasicsu
Hertelendi Amanda: Bánom azt
Kopasz Milán: Bassement
Kopasz Milán: Frusztráció
Kopasz Milán: Hunimation
Mészáros Bori-Rádóczy Zsuzsi: Black Out
Németh Balázs: Momentum
Orosz Tina: A 13. királylány
Ottlik Anna: Art
Ottlik Anna: Kiút
Pataki Szandra: Let’s Play!
+ Meglepetés film!
Belépő: 300 Ft
Az esemény facebook oldala ITT megtekinthető.
A fotókat készítette: Kővári György Márió
Hírek

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …

BC4LS - Fenntarthatósági Design Verseny
Update: Kihirdették a BC4LS Fenntarthatósági Design P& …

METU-s díjazottak és kiállító a Magyar Formatervezési és a Design Menedzsment Díj 2023-as elismertjei között
Tavirózsából inspirálódott okosbója, f …
