ALUMNI HALLGATÓNK, GYARMATI LILI GONDOLATAI #METUALUMNISTORIES
Frissen indult sorozatunk, a #metuALUMNIstories a METU örökdiákjairól szól, akik értékes gondolataikat, emlékeiket osztják meg az egyetemmel és szakmai történetükkel kapcsolatban. Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanította őket? Hogyan definiálnák a sikert? Milyen kihívásokkal szembesülnek a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálják ezeket leküzdeni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a #metuALUMNIstories. Fogadjátok szeretettel Gyarmati Lili történetét!
Mikor és miért választottad a METU-t, mit tanultál?
2014-ben, az ELTE-n szerzett filmes alapdiplomám és egy fél éves dániai tartózkodás után jelentkeztem a METU-ra – ekkorra tisztázódott bennem, hogy a filmes történetmesélésen belül a vágás az, amely a legjobban vonz. Akkoriban a METU-ra járó volt csoporttársaim rengeteg jót meséltek a képzésről, ez inspirált főleg a választásomban.
Milyen szóval jellemeznéd a karrierutadat? Mesélj is róla! Hol helyezkedtél el, mi volt a feladatköröd?
A film egy egészen korai szerelem volt nálam, 14-15 éves korom óta koncentráltan erre a pályára készültem. A gimnázium alatt filmes önképzőkörökre jártam, részt vettem alkotóként egy video art kiállításon is 2008-ban a Millenárison, ezután az ELTE szabadbölcsészet szakán szereztem meg az alapdiplomámat filmművészet, filmtörténet szakirányon, majd fél évet töltöttem egy dániai képzésen, ahol szintén filmre és fotóra koncentráltam. Mindeközben már több kisfilmben közreműködtem, voltak ezek között vizsgafilmek és munkamegkeresések is. A TEVA Magyarországnak készített reklámfilm, amiben vágóként dolgoztam, 2012-ben International Best Practice-díjat is kapott, ezután kezdett egyértelmű lenni számomra, hogy a vágás az, ami igazán érdekel. A METU-ról rengeteg pozitív visszajelzést kaptam odajáró volt csoporttársaimtól, ezért egyértelmű volt, hogy ott szeretném folytatni a tanulást, és egyáltalán nem csalódtam. Remek, a szakmában aktívan dolgozó tanári gárda tanított minket Miklós Mari vezetésével. A diploma megszerzése után egy hazai filmes cégnél helyezkedtem el vágóként és vágóasszisztensként, ahol hamar bedobtak a mélyvízbe: lehetőségem volt nemzetközi ügyfelek reklámfilmjein – Coca-Cola, Telekom, Tesco Skoda – dolgozni, de nagyjátékfilmekben is asszisztáltam. A METU-n szerzett tudásom nagyon jó alapot adott, hogy megálljam a helyem ezekben a projektekben, illetve nagyon hálás vagyok Gothár Mártonnak, hogy friss diplomásként megbízott bennem és az akkori tudásomban. A mozgókép mellett ekkor már a fotózás is nagyon érdekelt, ezért 2019-ben a Londoni Művészeti Egyetemen elvégeztem egy egyéves, gyakorlatorientált fotós képzést is, ahol rengetegszer kiemelték, hogy a mozgóképes tudás ma már a fotósok piacán is hatalmas előnyt jelent, sőt. 2020-ban, a Covid-19 járvány miatt hazaköltöztem és jelenleg egy boutique kreatív ügynökségnél dolgozok média menedzser pozícióban, ahol nagyon jól tudom ötvözni a METU-n és a Londonban megszerzett mozgóképi, illetve fotós tudásomat.
Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálod leküzdeni?
Úgy gondolom, manapság hatalmas a verseny a kreatív piacon is, ezért fontos, hogy az ember minél átfogóbb technikai tudással is rendelkezzen a kreativitás mellett. Ezért is örültem nagyon, hogy mind a METU-n, mind külföldön a kreatív látásmód mellett a technikai fortélyokra is igen nagy hangsúly került, ezért magabiztosan tudom megvalósítani azt, amit elképzelek, amely elengedhetetlen a mai, hihetetlenül gyorsan változó és egyúttal egyre kiszámíthatatlanabb világban.
Meséld el egy meghatározó, METU-hoz fűződő emlékedet!
A METU-n a rengeteg tudás és izgalmas projekt mellett egy másik fontos esemény is történt velem: egyik csoporttársam személyében megtaláltam azt az embert, akivel azóta is közösen építjük a jövőnket, úgyhogy nemcsak a karrieremben, hanem a magánéletemben is mérföldkő volt az itt töltött két év.
Számodra mi a siker definíciója?
Amikor olyan dolgokon dolgozhatok, amelyek inspirálnak és örömöt okoznak, így a munka kényszer helyett egy kreatív alkotófolyamat.
Mit üzennél az alumni társaidnak?
Nagyon inspiráló embereket ismertem meg a METU-n töltött időszak alatt, remélem, hogy mindannyian megtalálták a saját helyüket és útjukat, amelynek hiszem, hogy fontos állomása volt az együtt töltött idő.
Mit jelent neked a “METU-s egykor, METU-s örökké” szlogen?
Nekem talán azt, hogy amilyen tudást megszerzünk, az mindig velünk marad. Nekem rengeteg tudást és élményt adott az itt töltött két év.
Egy elgondolkodtató kérdéssel is készültünk: milyen képzeletbeli világot vagy helyet látogatnál meg szívesen?
Egy olyat, ahol több idő van az embernek kreatív projektekre és ahol egy kicsit lassabban telik az idő, hiszen annyi mindent kellene megnézni, megfogni, megtapasztalni, hogy néha kevésnek tűnik, hogy csak 24 órából áll egy nap. :)
Hírek

KAOTIKUS (ÚJRA)TERVEZÉS
Vranek Hedvig Divat- és textiltervező mesterszakos hallgat&oacu …

IN MEMORIAM D UEDD UDD
Kondricz Ákos Levente fotográfus hallgatónk önálló kiállítása a PaperLab galériá …

Pro Arte Aranyérmes hallgatónk és Mestertanár Aranyérmes oktatónk az OTDK kitüntettek között
A két aranyérem óriási elismerése oktat&oacut …

Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai hallgatók körében
Nagy sikerrel zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia az &U …

Rangos nemzetközi elismeréseket hozott az ősz a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
QS Stars Minősítés és Reimagine Education Shortlist Sa …

Felhívás a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban történő részvételre
Tanulj Te is a METU egyik legfontosabb külhoni partneregyetemén, és „érd el önma …

Megjelent Dr. Mészáros Flóra könyve: Lantos monográfia
Egyetemünk oktatójának Dr. Mészáros Fl&oa …

myBRAND - A hallgató fejlődése a Budapesti Metropolitan Egyetemen HR képzésének középpontjában
Az oktatás világa folyamatosan változik, és az oktat …
