22. Faludi Nemzetközi Filmszemle
Almási Zsolt Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakunkon diplomázott 2018-ban, Figyelj már oda! című alkotását ismét itthon díjazták, a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlén a zsűri a Legjobb elsőfilmes rendező díját ítélte oda Zsoltnak.
A Faludi Ferenc Akadémia által meghirdetett tematikus nemzetközi filmszemle és a hozzá kapcsolódó fotópályázat idei hívószava a „HÍVÁS” volt. Az 1996 óta szervezett fesztivál célja, hogy tematizáljon és ezáltal párbeszédet teremtsen, minden évben egy aktuális társadalmi vagy spirituális igényre, problémára hívja fel a figyelmet. A filmes kategóriák győzteseiről döntő Almási Tamás, Lázár Kovács Ákos, Karl Markovics, Kassay Réka és Ujj Mészáros Károly alkotta zsűri 23 kisjáték-, 19 dokumentum-, valamint 10 animációs/kísérleti film közül választotta ki a díjazottakat.
A Figyelj már oda! nem először nyer díjat, májusban a 6. Savaria Filmszemlén I. helyezést ért el Diákfilm kategóriában, a BUSHO-n pedig a Magyar Panoráma programban vetítették a közönségnek. A filmet bemutattunk a Cinemascope3-on is.
A film egy apa és fia kapcsolatáról szól. Egy toalett tükröt cipelnek az ötödikre. Ahhoz, hogy sikerrel járjanak, muszáj csapatként működniük. Közben bepillantást nyerünk családjuk múltjába és jövőjébe is.
Miniinterjúnk Zsolttal
Mit jelent számodra ez a díj?
Ez egy szakmai elismerés. Arra biztat, hogy jó úton haladok, maradjak ennél a szakmánál. Dolgozzak új dolgokon és merjem megvalósítani a történeteket, amik a fejembe vannak.
Mennyiben más ez a díj, mint a korábbiak?
A 6. Savaria és a XV. Göcsej Filmszemlén elnyert díjak magát a filmet illették. Ezt a díjat kicsit személyesebbnek érzem.
Min dolgozol épp?
Jelenleg egy rövid játékfilm forgatókönyvén dolgozom, de erről egyelőre még nem szeretnék beszélni.
A METU-s hallgatók épp a vizsgákhoz közelednek, hogy emlékszel vissza erre az időszakra, egy évvel ezelőttre?
Élveztem amikor művészeti szakon ilyen tájt voltak a kipakolások, a filmjeink vetítése. Általában mindenki az utolsó napokban volt a legproduktívabb. Személy szerint vártam, hogy melyik osztálytársam milyen filmet készített az adott félévben vagy a félév közben bemutatott filmjén miben változtatott.
Hírek

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Ri …

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban
Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Design for the common good
A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája an …

Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével
Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismerte …

Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem
Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak m …

A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével
Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyet …

Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban
Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyet …

A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra
Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot n …
