Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Erasmus történet: jelentkezem Hollandiából! | Budapesti Metropolitan Egyetem

Erasmus történet: jelentkezem Hollandiából!

Megkerestük Szalai Ferencet, aki Gazdálkodási és menedzsment alapszakunk hallgatója és nagykövete. Megkértük, hogy meséljen nekünk arról, milyen is az élet most Eindhoven városában, ahol jelenleg az Erasmus program keretén belül, Campus Mundi ösztöndíjjal tanul. 

Olvassátok el beszámolóját, amiből megtudhatjátok milyen élményeket és tapasztalatokat szerzett Hollandiában, milyen nehézségekbe ütközött, valamint, hogy a járványhelyzet milyen hatással van a kinti életére! Köszönjük Fecó, hogy megosztottad velünk a mindennapjaidat! Vigyázz magadra! :)


"Hollandiából a modern Eindhoven városából írom ezt a beszámolót, de ne szaladjunk ennyire előre. Hogy is kezdődött ez az egész és hogyan kerültem én ide? Még csak az első évemet kezdtem, amikor már elhatároztam, hogy szeretnék részt venni ebben az élményben, ezért a harmadik félévben el is kezdtem a pályázási folyamatot. Azt tudni kell, hogy nem könnyű, sok papírmunka van vele és összeszedetten kell nekikezdeni, mert anélkül kicsúszik a kezedből az irányítás. Persze mindig van, akitől lehet kérdezni, de a munka része az csakis rajtad áll. Mikor megtudtam, hogy megkaptam a Campus Mundi ösztöndíjat nagyon boldog voltam, de még rengeteg dolgot el kellett intézni. Szeptemberben kezdtem a pályázási folyamatot és körülbelül december végére zárult le minden, februárban pedig kezdődött az iskola. Hihetetlen izgatottság töltött el az utolsó otthon töltött napokban. 


Amszterdam


Amikor a repülőtér felé mentünk, emlékszem, hogy néztem ki az autó ablakából és fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Majd landolt a gép és azon kaptam magam, hogy egy teljesen másik országban vagyok, mindenkitől távol, de nem igazán volt gondolkodási időm, mert el kellett intézni jó pár dolgot. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor a diáklakásba értem, lepakoltam a bőröndöket, táskát és hihetetlenül kétségbe estem. Mit fogok én itt csinálni, mi lesz velem, miért kellett nekem ebbe belevágni? Addig nem is gondolkodtam ilyen dolgokon, viszont akkor minden előtört belőlem. Azonban muszáj volt összeszednem magam, hisz másnap iskola volt. Reggel izgultam, de összepakoltam és indultam. Egy hatalmas épület az iskolánk, szóval kellett egy kis idő mire megtaláltam a termem. A lépcsőn felfelé haladva azon járt az agyam, hogy vajon milyenek lesznek a szaktársaim, menni fog a kommunikáció velük? Mikor messziről megláttam a termet, ahova menni kellett, még inkább ideges lettem. Beléptem és rengeteg külföldi arc nézett rám. Tudtam, hogy egy teljesen más közegbe kerültem, mint amit megszoktam. A világ minden tájáról érkeztek ide diákok, így tényleg egy nemzetközi csapat voltunk.


Készülődés a helyi karneválra

Hamarosan rengeteg barátra tettem szert. Mindenki nagyon nyitott és befogadó volt, érdeklődtek a kultúra és minden más iránt. Elképesztő volt látni, hogy pillanatok alatt az emberek nyitottak egymás felé és minden előítélet nélkül barátkoztak. Nem számított a bőrszín, a hovatartozás vagy az, hogy ki milyen szinten beszélt angolul. Az iskolát is hamar megszoktam. Itt kissé máshogy megy az oktatás, valamivel gyakorlatiasabb és nagyon interaktív, szóval minden órán ki kell hozni magunkból a maximumot, viszont a tanárok segítőkészek és arra törekednek, hogy mindent tudást át tudjanak adni. Az első hét végére már összejött egy kis csapat, akikkel Düsseldorfba kirándultunk. Szép hely volt és élveztük az utat. Egy napot töltöttünk ott és egy múzeumtól kezdve az óvároson át, megpróbáltunk mindent felfedezni. Nagyon különleges volt, hogy már egy hét ismertség után ilyen kirándulást magunktól meg tudtunk szervezni és ennyire mindenki menni akart. 


Düsseldorf


Viszont ez csak a kezdet volt, azóta már Antwerpenben és Amszterdamban is jártunk. Érdekességeken és történelmi helyeken át, kipróbáltunk a helyi specialitásokat. Megkóstoltuk a híres belga csokoládét, az ízletes holland sajtokat. Azon kívül rengeteget buliztunk, részt vettünk a helyi egy hétig tartó karneválon, vagy csak elmentünk meginni egy kávét és beszélgettünk. Számos élménnyel gazdagodtunk az elmúlt másfél hónap alatt. Sajnos számítanunk kellett rá, hogy előtt utóbb minket is el fog érni a Covid-19 vírus járványa és meg is történt. Jelenleg itt is vannak szabályok, amiket követni kell és számos diák már hazautazott a járvány végéig. Szerencsére még maradtunk jó páran, -szóval az otthonlét ellenére is- sokat beszélünk videóhívás keretében és várjuk, hogy elmúljon az egész és visszatérjen minden a régi kerékvágásba.


Antwerpen


Összességében az Erasmus egy hatalmas lehetőség. Nemcsak a tanulmányok vagy a nyelv szempontjából fejlődik az ember, hanem sokkal nyitottabb és közvetlenebb is lesz, valamint számos barátra tesz szert a Föld minden pontjáról. Rengeteg mindent tanultam az elmúlt másfél lassan két hónap alatt és őszinte izgatottsággal tölt el, hogy mi fog rám várni a hátramaradó 4 hónapban. Ajánlom mindenkinek, aki érez magában ambíciót és kihívássokkal teli vágyat, hogy próbálja meg, mert veszteni nem tud vele, viszont rengeteg mindent kaphat és gazdagodhat ezáltal."


További hírekért, kövess minket Facebook-on és Instagram-on!

2020. 05. 01.

Hírek

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Richárd személyében. Az új vezető célja, hogy a METU a régió legnagyobb és legelismertebb magánegyetemévé váljon.

METU Nagy Lajos

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki Wenczel Ri …

Művészet
METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COUTURE Kortárs magyar fotóművészeti kiállításon New Yorkban, a Liszt Ferenc Intézet szervezésében. ​

Ajkai Dávid

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Művészet
Művészet
Design for the common good

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája annak a nemzetközi kiállításnak, ami október 4-én nyílik az Artus Stúdióban.

hír csempe

Design for the common good

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari kara a házigazdája an …

Művészet
Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével

Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismertebb egyetemével írt alá együttműködési megállapodást Dr. Vasa László tudományos rektorhelyettes.

ada

Együttműködési megállapodás aláírása az ADA University-vel, Azerbajdzsán legnívósabb egyetemével

Azerbajdzsán egyik legfiatalabb, rendkívül innovatív és nemzetközileg legismerte …

KommunikációTurizmusÜzlet
Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem

Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak magáénak bank és pénzügyi területen.

metu

Közgazdász nagyágyút igazolt a Budapesti Metropolitan Egyetem

Richard A. Werner professzor jelentős nemzetközi tudományos karriert tudhatnak m …

KommunikációTurizmusÜzlet
A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével

Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a kazahsztáni Almatiban működő Kenzhegali Sagadiyev University of International Business (UIB) egyetemmel.

kazah

A Budapesti Metropolitan Egyetem együttműködési megállapodást kötött Kazahsztán vezető magánegyetemével

Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Budapesti Metropolitan Egyet …

Művészet
Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban

Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyetemek diplomatervezetei közül a legizgalmasabbakat.

Octogon megjelenések

Tervezőgrafika mesterdiplomák az Octogon magazinban

Az OCTOGON online az elkövetkezendő időszakban sorra bemutatja a különböző egyet …

Művészet
Művészet
A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra

Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot négy lelke című animációs filmjét jelöli a „legjobb nemzetközi film” kategóriában a 2024-es Oscar-díjra.

gauderaron

A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának animációs filmjét jelöli Magyarország az Oscar-díjra

Magyarország Gauder Áron, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatójának a Kojot n …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...