Németország egyik legelismertebb innovációs szakértője tartott előadást a METU-n
A Stuttgarti Média Egyetem (Hochschule dem Medien, HdM) rektora, Németország egyik legelismertebb innovációs szakértője, Prof. Alexander Roos látogatott el múlt héten a METU-ra. Prof. Alexander Ross Dr. Kiss Ferenc innovációs rektorhelyettes meghívására érkezett egyetemünkre. Kíséretében a HdM Generator Startup Center, Németország legjobbnak tartott egyetemi startup központjának vezetője, Dr. Hartmut Rösch is ellátogatott hozzánk, aki nemrég kapta meg a METU-tól a tiszteletbeli egyetemi docensi címet. A látogatás célja a két intézmény között 2012 óta fennálló együttműködés kiszélesítési lehetőségeinek feltárása volt. A vendégek meglátogatták mindkét kar campusait, találkoztak szakvezetőkkel, oktatókkal, tanszék- és intézetvezetőkkel, valamint a METU vezetőivel.
Prof. Roos előadást is tartott Az egyetemi és vállalati tudástranszfer címmel, melyben stuttgarti példákról mesélt a hallgatóságnak. Utána Dr. Hartmut Rösch számolt be a hallgatók vállalkozóvá válását támogató tevékenységükről, valamint a nemzetközi együttműködéseikről. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követte a résztvevőkkel.
A látogatás eredményeként több kezdeményezés is körvonalazódott, melyek között hallgatói tanulmányi csereprogram, oktatói együttműködések, valamint közös képzések kialakítása is szerepel.
Galéria
Hírek

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzet …

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön& …

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát …

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén
A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky Györg …

MNB Kiválósági Fesztivál
A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Ki …

A jövő a felelős és regeneratív turizmusé
A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rende …

METU a Budapest Design Week-en
Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programm …

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban
Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …
