Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Az egyetemisták harmada már átélte a kapunyitási pánikot | Budapesti Metropolitan Egyetem

Az egyetemisták harmada már átélte a kapunyitási pánikot

Sokszor beszélünk a kapuzárási pánikról, de a kapunyitásról annál kevesebb szó esik, pedig a felsőoktatásban tanulók félnek a jövőtől, az önállóságtól, amely sokukból szorongást és bizonytalanságot vált ki - derült ki a 2018-as TEDx konferenciánkra készített felmérésből. 

A résztvevők közel 80 százaléka tisztában van a kapunyitási pánik jelentésével, sőt, a fiatalok harmada már magán is tapasztalta a tüneteket. A megkérdezettek szerint ismerőseik nagy többségét is érinti ez a jelenség. A fiatalok elsősorban a családjuktól várnának segítséget ebben a helyzetben, de úgy gondolják, hogy iskolai felkészítéssel akár megelőzhető is lehetne ez az állapot.

Megfelelni az elvárásoknak

A hallgatók negyede leginkább a szülőknek szeretne megfelelni, az iskola csak ez után következik. 17-17 százalékuk néz szembe nap mint nap különféle társadalmi és párkapcsolati elvárásokkal. A válaszadóknak magukkal szemben is komoly követelményeik vannak: a legfontosabbak közé tartozik a boldogságra való törekvés, a saját karriercélok megvalósítása és a hivatás megtalálása, de a saját megítélésük szerinti siker is.

„A huszonévesek azért is hihetik, hogy valami nincs rendjén velük, mert a társadalmi vélekedés szerint ez az az áhított időszak, amikor mindenki jól érzi magát. Ők azonban nem tudják eldönteni, hogy a média, a közvetlen környezetük vagy a saját elvárásaiknak kell-e megfelelniük” - mondta el Simon Orsolya, az őszi TEDx konferenciánk előadója.


Fotó: Benkő M. Fanni


Mi a megoldás?

A megkérdezettek alig több mint egytizede gondolja határozottan, hogy kiút lenne a kapunyitási pánikból a környezet vagy más életkörülmény megváltozása. A kitöltők többsége inkább önállóan, egyedül találna megoldást, a fiatalok harmada azonban nehezen bízik saját magában.

A válaszadóknak megoszlik a véleményük arról, hogy a kapunyitási pánik megelőzhető-e: 40 százalékuk szerint nem elkerülhető ez az állapot, de ugyanennyien gondolják úgy, hogy a megfelelő iskolai felkészítés lenne a legjobb megoldás, de az is segítene a helyzeten, ha a szülők jobban odafigyelnének pályakezdéssel kapcsolatos kérdéseikre és problémáikra.

Itt van például egy alap kérdés, amivel mindannyian találkoznak az első állásinterjún: „Miért ön a legalkalmasabb a pozícióra?”. A javarészt munkatapasztalat nélküli, de már diplomás fiatalok megtorpannak egy ilyen kérdéstől. Az egyre több felelősség megrémiszti a pályakezdőket, hiszen sokuk nincs tisztában saját képességeivel.

Egyedülálló, portfólió alapú képzési rendszerünk, a MyBrand az elsajátított szakmai tudás mellett éppen ezért az egyéni kompetenciákra is fókuszál. A képzés alatt kialakított portfólió segítségével a hallgatók folyamatosan figyelemmel kísérhetik, milyen készségeket és attitűdöket sajátítottak el az elvégzett kurzusok során. Az egyetemi évek végére reális képet kapnak saját erősségeikről, amelyekre építve kiemelkedhetnek a versenyből.

A témában kiadott sajtóközleményünk ITT olvasható.

2019. 03. 29.

Hírek

categories.hallgatoink

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzetközi Koordinációs Iroda, hogy a METU minél több hallgatója és munkatársa értesüljön változatos mobilitási lehetőségeinkről.

erahír

Az Erasmus+ mobilitási programot népszerűsítő rendezvényeket szervezett a Nemzet …

categories.hallgatoink
Művészet

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön arculatuk megújításához grafikai pályázatot hirdetett...

sajtihírcsempike

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete egyetemünkön& …

Művészet
Művészet
Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát

design

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

Innovatív kiállítás mutatja be a közérdekű design világát …

Művészet
Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky György tölti be a rektori pozíciót.

kinevezés_

Jelentős tudományos kapcsolatrendszerrel rendelkező rektor a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky Györg …

Üzlet
MNB Kiválósági Fesztivál

A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Kiválósági Fesztiváljára.

success_fest

MNB Kiválósági Fesztivál

A Magyar Nemzeti Bank meghívja a gazdasági képzési területen tanulókat az MNB Ki …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzlet
A jövő a felelős és regeneratív turizmusé

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rendezett a turizmus világnapja alkalmából

meturizmus

A jövő a felelős és regeneratív turizmusé

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Intézete nemzetközi konferenciát rende …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU a Budapest Design Week-en

Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programmal.

BDW-csemp

METU a Budapest Design Week-en

Idén ősszel ismét csatlakozik a METU a Budapest Design Week-hez 4 saját programm …

Művészet
Művészet
METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COUTURE Kortárs magyar fotóművészeti kiállításon New Yorkban, a Liszt Ferenc Intézet szervezésében. ​

Ajkai Dávid

METU-s oktatónk alkotásait is kiállították New Yorkban ​

Ajkai Dávid, a METU Fotográfia szak oktatójának munkája is szerepelt a PHOTO COU …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...