Startupok és országmárkázás: METU delegáció Izraelben

Magyarország Tel-Avivi Nagykövetségének meghívására 2018. április 24-28. között háromtagú METU-s küldöttségünk ismerkedhetett meg közelebbről a Közel-Kelet és a világ egyik legjelentősebb high-tech ökoszisztémájával. A külképviselet tudományos és technológiai ügyekért felelős szakdiplomatája, Szolnoki Szabolcs ötnapos szakmai programot szervezett a delegáció számára.

Papp-Váry Árpádot, Kiss Ferencet és Király Zsoltot olyan neves kiválósági központok képviselői fogadták, mint az Albert Einstein által alapított, több Nobel-díjast adó Jeruzsálemi Héber Egyetem, a 670 senior kutatóval rendelkező Bar-Ilan Egyetem, vagy az ország legnagyobb magán felsőoktatási intézménye, az IDC Herzliya Kommunikációs Kara. Az egyetemek mellett lehetőségük volt olyan releváns szereplőkkel is találkozni, mint az Izraeli Innovációs Hatóság és a Felsőoktatási Tanács képviselői, akik áttekintő képet adtak a felsőoktatás és a startup világ kapcsolatáról, fejlesztési programjaikról és legjobb gyakorlataikról.

A tanulmányút témája az innovációs ökoszisztéma és az országmárkázás összefüggései voltak, utóbbi kapcsán a Külügyminisztérium Innovációs és Országmárka, Média és Közdiplomácia Osztályának vezetőjével folytattunk szakmai megbeszélést. Találkoztunk továbbá a hazánkban is széleskörben ismert Dan Senor és Saul Singer által írt „Startra kész nemzet - Izrael gazdasági csodájának története” c. nemzetközi bestseller sikere alapján létrehozott Startup Nation Central innovációs hub menedzserével is.

A látogatást értékelve három területen rajzolódtak ki kapcsolódási lehetőségek:

  • közös pályázatok beadása izraeli egyetemekkel,
  • egyetemünk most nyíló startup inkubátorának, a METU Garage-nek kapcsolatok, jó gyakorlatok,
  • publikációk az országmárkázás témakörében.

A szakmai program megvalósulását a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának projektkerete és a Budapesti Metropolitan Egyetem tette lehetővé.

2018. 05. 09.

Hírek

KommunikációTurizmusÜzlet
Mesterszakos Heritage Management hallgatóink előadása a veszprémi Pannonia Egyetem nemzetközi konferenciáján

A 2020. tavaszi félév Heritage Management tantárgyának 4 mesterszakos hallgatója közös előadást készített Dr...

hirkep

Mesterszakos Heritage Management hallgatóink előadása a veszprémi Pannonia Egyetem nemzetközi konferenciáján

A 2020. tavaszi félév Heritage Management tantárgyán …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Gyere el szakirányú továbbképzéseink nyílt napjára Szeptember 3-án!

Érdekelnek a Szakirányú Továbbképzéseink? Gyere el online nyílt napunkra és tudj meg többet róluk!

nyilt-nap-csempe-20200903

Gyere el szakirányú továbbképzéseink nyílt napjára Szeptember 3-án!

Érdekelnek a Szakirányú Továbbképzéseink? Gyere el online nyílt napunkra és tudj …

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Üzlet
A lean, mint ikigai

Lehet a lean az élet értelme?

lean_hir_csempe

A lean, mint ikigai

Lehet a lean az élet értelme? …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzlet
Partnerségre lépett a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Tricky Communications

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Tricky reklámügynökség.

metu_tricky

Partnerségre lépett a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Tricky Communications

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Tricky …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
Veszprém-Balaton Filmpiknik

METU-s vonatkozású filmek a programban

Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprém-Balaton Filmpiknik

METU-s vonatkozású filmek a programban …

Művészet
Művészet
Amikor a tánc házasságot köt az animációval…

Mától megnézhető online Csánki Zsófia Danse Macabre című diplomafilmje

Csánki Zsófia Danse Macabre hircsempe

Amikor a tánc házasságot köt az animációval…

Mától megnézhető online Csánki Zsófia Danse Macabre című diplomafilmje …

Művészet
Művészet
We are SuperHeroes International Poster Competition 2020

METU-sok a díjazottak és a kiállítók között

We are SuperHeroes International Poster Competition 2020

We are SuperHeroes International Poster Competition 2020

METU-sok a díjazottak és a kiállítók között …

Művészet
Üzlet
METU Index 2020 kutatás - Így éltünk a karantén idején

Többet foglalkozunk a szüleinkkel, sokkal megfontoltabban költjük a pénzt, és új hobbikat keresünk, vagy a régieket elevenítjük fel, ha otthon kell maradnunk – derül ki a METU Marketing Műhelyének évente kiadott METU Indexéből...

mmuhely_20200709

METU Index 2020 kutatás - Így éltünk a karantén idején

Többet foglalkozunk a szüleinkkel, sokkal megfontoltabban költj&u …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...