Eseménynaptár.  

MOTÍVUM

„MOTÍVUM – Minőségi oktatási, tanulási környezet az integrált, versenyképes universitas megteremtésével a Budapesti Metropolitan Egyetemen”

2010 nyarán vette kezdetét, a MOTÍVUM projekt, melynek célja a komplex hallgatói szolgáltatásfejlesztés, tehetséggondozás és intézményirányítás fejlesztése. Egyetemünk közel 212 millió forint uniós támogatással valósítja meg a pályázatot.

motivum.JPG 

Egyetemünk hallgatói nap mint nap találkozhatnak a MOTÍVUM projekt „testvérének” számító VALID pályázat hirdetéseivel, legyen szó kérdőíves felmérésről, tehetségműhelyek felvételi eljárásairól, vagy a pályázat keretében bevezetett tanácsadó szolgáltatásokról. A VALID pályázatot 2009-ben adta be intézményünk az Általános Vállalkozási Főiskolával konzorciumban, s az elnyert támogatás révén a két magánintézmény közösen valósítja meg a hallgatói szolgáltatásfejlesztésre, és tehetséggondozásra irányuló projektet. A Társadalmi Megújulás Operatív Programjának 4.1.1-es pályázati felhívása azonban 2010 elején ismét lehetőséget adott a felsőoktatási intézmények számára, hogy jelentős támogatási összegeket nyerjenek, és ezáltal kiterjesszék a korábbi fejlesztéseket.

Így született meg a MOTÍVUM projekt, s a sikeres pályázat eredményeként Egyetemünk a nyáron meg tudta kezdeni a fejlesztések megvalósítását is, melyek az alábbi területekre irányulnak:

-    Az Egressy úton kialakításra kerül egy tankonyha, ahol elsősorban a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók számára valósíthatóak meg gyakorlatorientált foglalkozások.
-    Az ősz folyamán beszerzésre kerül a Hallgatói Információs Iroda működését segítő ügyfélhívó rendszer
-    A VALID projekt keretében elkezdett diplomás pályakövetést kiterjesztjük a felsőfokú szakképzésben résztvevő, illetve a szakirányú továbbképzés hallgatóira is.
-    Az egyetemen olyan vezetői információs rendszert alakítunk ki, mely működésünket teszi hatékonyabbá és gyorsabbá.
- A projekt része egy jelentős munkaerő-piaci kutatás is, mely a hallgatóink elhelyezkedési esélyeivel, feltételeivel foglalkozik.

Projekt címe: „MOTÍVUM – Minőségi oktatási, tanulási környezet az integrált, versenyképes universitas megteremtésével a Budapesti Metropolitan Egyetemen”
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/2/KMR-2010-0004 pályázat
Kedvezményezett neve:
Budapesti Metropolitan Egyetem
1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9.
Támogatás összege: 211 731 031 Ft
Projekt futamideje: 2010.06.01-2012.05.31.
Közreműködő szervezet neve: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Közreműködő Szervezet elérhetősége: 1143 Budapest, Váci út 45., www.esza.hu
Támogató szervezet: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, www.nfu.gov.hu   
 
 
szocialis alap.JPG
magyarorszag megujul.JPG ujszechenyiterv.JPG