Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Együttműködés a Korda Filmparkkal | Budapesti Metropolitan Egyetem

Együttműködés a Korda Filmparkkal

A közelmúltban Egyetemünk és a Korda Filmpark szerződésben rögzítette szakmai együttműködését.

A Korda Filmpark a Korda Filmstúdió leányvállalata, - mely a nagyközönség számára megnyitott -, a nemzetközi filmprodukciók elkészülését bemutató kiállításért és rendezvényekért felel. 

A Korda Filmpark missziójának tekinti, hogy egyrészt olyan élményt nyújtson a látogatói számára, mely által bevezetést nyernek a hazai és nemzetközi filmkészítés világába, másrészt a hiteles szakmaiság szellemében oktatási funkciót is ellásson a mozgóképkészítéssel foglalkozó oktatási intézmények számára. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és az etyeki Korda Filmpark egyaránt elkötelezettek az egyetemi hallgatók szakmai képzésének elősegítése iránt, ezért e célok elősegítésére közösen törekszenek.


   


A METU elkötelezett amellett, hogy életrevaló tudást adjon hallgatóinak, így az Egyetem falain túl a való élet, a valós szakmai területek, szereplők mielőbbi megismerését és megismertetését is feladatának érzi. A Művészeti és Kreatívipari Kar mozgóképművészeti területének oktatói azt tűzték ki célul, hogy a változó művészeti-technikai-gazdasági környezetben biztos alapokon nyugvó, a nemzetközi piacon is értékesíthető, gyakorlati mozgóképes szakmai ismereteket adjanak át hallgatóinknak, és segítsék őket kreatív képességeik kibontakoztatásában.


   


A METU oktatási céljának megfelelően a Korda Filmpark lehetőséget biztosít a Művészeti és Kreatívipari Kar hallgatói számára a Korda Filmpark kínálta filmszakmai információs programokon való részvételre.

A METU és a Korda Filmpark kész arra, hogy a későbbiekben tovább mélyítse a mindkét fél számára előnyös konkrét szakmai együttműködést.


   

2020. 07. 09.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...