15. Média Építészeti Díja
Mátrai Péter oktatónk Perika-díjban részesült
15. alkalommal szavazott médiazsűri Magyarország építészeti csúcsteljesítményeiről az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immár 15 éves hagyománnyal rendelkező, megkerülhetetlen szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. 2019. november 8-án került sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Média Építészeti Díja gálájára, ahol az előzsűri által kiválasztott 5 terv és 5 épület alkotói mutathatták be projektjeiket.
A számos díj- és különdíj eső közepette egyik büszkeségünk, hogy oktatónknak, Mátrai Péter Ybl-díjas építész-zeneszerzőnek adták át a Perika-díjat.
Az immáron második alkalommal adományozott díj az Építészfórum társalapítója és két éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékét őrző szakmai elismerés, amely olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet mellett több tudományos vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtenek.
Erika kötődése egyetemünkhöz a kezdetekhez nyúlik vissza, hiszen jelent volt a művészeti képzések indulásakor, mint a Média design BA szak alapító szakvezetője még a BKF-idején, 2009-ben.
Mátrai Péter DLA habil. Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész, egyetemi tanár, professor emeritus. A METU-n 2013 szeptembere óta oktat építészeti ismereteket. Érdeklődési területei: építőművészet, elektroakusztikus zene. Építészként ipari- és középületek tervezője. Legismertebb műve a kecskeméti Katona József Könyvtár. Több szakmai kiállítás résztvevője, kurátora. Zeneszerzőként színpadi- és filmzenék, hangperformanszok fűződnek nevéhez.
A díj átadása során Pétert Őry Júlia méltatta, és idézett Péter Négy dolog (válaszféle Gerle János 5 kérdésére) írásából, amit Gerle János, az Országépítő c. lap egykori felelős szerkesztője felkérésére írt, és amely Az Ezredfordulós szimpozion - körkérdés a művészetről c. füzetben, a lap mellékleteként jelent meg.
Mátrai Péter építészeti munkássága mellett egy ponton a zenét helyezte élete középpontjába. Intenzíven él, figyel, megfigyel, "és a dolgok egyszercsak művé lesznek" benne, általa. Sajátos, szüntelen művészi alkotófolyamatban él, szinte minden megnyilvánulásával egyszemélyes életművét építi, gyarapítja. Az alkotói szabadság számára nem ismer határokat, mérhetetlen derű és kedvesség árad a lényéből, tevékenységeiben mindig megtalálják az alkotótársak. Szűntelen önreflexiója mellett fontos számára, hogy hogyan gondolkodik a partnere. Hosszú évek óta tartó oktatói tevékenységében számos diploma munka született vele, szerencsésnek mondhatják magukat a hallgatók, akik mellé szegődnek egy időre ebben az utazásban.
Z. Halmágyi Judit DLA Pro Architectura-díjas építész, designer, városfejlesztési szakember, Építőművész mesterszakunk vezetője magyar zsűritagként segítette a nemzetközi szakértők munkáját a 15. Média Építészeti Díja előzsűrijében.
Az elismeréshez szívből gratulálunk Péternek!
2019. 11. 10.Hírek
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2024
…
SUB SOLE kiállítás
A kultúra, ember és természet közötti kapcsolatot vizsgálja a METU Galéria legúj …
Új szakvezető a Budapesti Metropolitan Egyetem Média design területének élén
Forgács Kristóf személyében szeptembertől új médiaművész veszi át a Média design …
Gólyatábor - 2024
Az egyik legjobb gólyatáborunk volt a 2024-es! …
Új kutatás a divatról, mint modern lélektani jelenségről
A fenntartható divat és az önkifejezés kapcsolata …
A Budapesti Metropolitan Egyetem Első Nyári Programjának Sikeres Indítása
2024 augusztusában a Budapesti Metropolitan Egyetem büszkén rendezte meg első ny …
MEET US - A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
„A művészet a lélek üzenete a világnak” &n …