„Szeretem a legkülönbözőbb emberekkel körül venni magam, és csak megfigyelni, meríteni azokból a tulajdonságaikból és tapasztalataikból, amiket felhasználhatok a saját fejlődésemhez.”
Varga Mónika Televíziós műsorkészítő mesterszakunkon diplomázott. Folyamatos tanulás, fejlődés és komfortzóna elhagyás – ezek szükségesek számára ahhoz, hogy alkotásaival megvalósítsa mindazt, amiről valójában gyermekkora óta tudja: a mozgókép az igazi terepe.
Miért ezzel a területtel foglalkozol?
Érdekesen alakult ilyen szempontból az életem. Valahogy mindig visszatalál az ember ahhoz, amivel tényleg szeretne foglalkozni. Nekem ilyen a film és a média. Épp a múltkor találtam meg egy gyerekkori füzetem, amiben az első forgatókönyvem, illetve egy rajzfilm vázlata volt, kidolgozott szereplőkkel, alap sztorival. Rajzolni se tudtam jól, igazából írni sem, meg nem is emlékeztem rá, hogy ilyet csináltam valaha. Nagyot nevettem, amikor ezt megláttam. Alapvetően viszont mindig is meg voltam lőve, főleg gimnázium végén, hogy mit kezdjek magammal. Bár jóképességű diák voltam, nem voltam motivált. A média fakultáción kívül semmi sem érdekelt, így a sikertelen SZFE felvételi után média szakra mentem, de erről majd később. Sok kudarcba fulladt felvételi után kezdtem elhinni, hogy nem sok közöm lesz ehhez a szakmához, most viszont csak hagyom, hogy történjenek az események, és ha van rá mód, minél inkább részese lehessek ennek a zárt világnak. Azért foglalkozom ezzel a területtel, mert ebben érzem igazán azt, hogy egyszer ki tudok teljesedni, és ez az a terület, amibe szívesen fektetem bele minden energiám, remélve, hogy egyszer megtérül.
Miért ezt a szakot választottad?
Alapvetően Mozgóképművész mesterszakra szerettem volna jelentkezni, de mivel előző évben indult az utolsó osztály, így maradt a Televíziós műsorkészítő művész szak. Kicsit jobban utána jártam, hogy kínálhat-e olyat, amit szeretnék tanulni, és miután láttam, hogy ugyanúgy van dokumentumfilm és vágó specializáció is, adtam egy esélyt a felvételinek. Ami jó volt benne (és néha a hátránya is), hogy első, és úgymond kísérleti osztályként ezen a mesterszakon csak nyolcan voltunk, így nagyon családias volt a légkör. Volt lehetőségünk elmondani az igényeinket, hogy mi érdekel minket a leginkább, és miben szeretnénk fejlődni. Az oktatók ebben abszolút partnerek voltak, így ez alapján alakultak a gyakorlati óráink és azok tematikája is.
Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra?
Az ELTE BTK Kommunikáció és médiatudomány alapszakot végeztem el Filmelmélet és filmtörténet minorral. Az a három év egy angliai Erasmusszal kiegészülve úgy gondolom, kiváló alapot adott mind a filmelmélet és filmtörténet, mind a kommunikáció, szociológia és szociálpszichológia területén. Egy olyan elméleti tudást, kritikai gondolkodásra való készséget nyújtott, amivel számos irányba indulhatok a média és a kommunikáció területein és társterületein. Az alapszak végeztével még nem voltam tisztában azzal, hogy van lehetőségem a METU-n államilag támogatott képzésben tanulni tovább mesterszakon, így folytattam tanulmányaimat tovább az ELTE mesterképzésén, ahol már tudtam online videóval, portrékkal és tudósításokkal is foglalkozni, úgyhogy végre volt mit felmutatnom egy felvételin, így kerültem egy utolsó próbálkozásként a METU-ra, lesz, ami lesz alapon. Végül felvettek, így az egyre inkább elfojtott kis filmes ambícióimnak a legnagyobb örömömre újra teret adhattam.
Mi inspirál?
Számomra a leginspirálóbb egy jó beszélgetés olyan emberek társaságában, akik nem félnek elmondani az élményeiket és kudarcaikat, csak mennek mindig előre és azt csinálják, amit szeretnek. Ez engem is jó energiákkal tölt fel és motivál arra, hogy menni kell a lehetőségek után és – bár elég klisé – de igen is ki kell lépni a komfortzónánkból ahhoz, hogy minél több inger legyen ránk és a későbbi munkáinkra hatással. Szeretem a legkülönbözőbb emberekkel körül venni magam, és csak megfigyelni, meríteni azokból a tulajdonságaikból és tapasztalataikból, amiket felhasználhatok a saját fejlődésemhez. Szerintem ez mindennek az alapja: kilépni a saját nézeteimen és elképzeléseimen kívülre, megfigyelni és megérteni a körülöttem lévő embereket, eseményeket, világot, és ebben a nagy egészben megtalálni és elhelyezni saját magam.
Ami még különösen inspirálóan hat rám, az a zene (bár ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül). Szinte minden műfajt meghallgatok, és az évek alatt komoly kis gyűjteményre tettem szert, ami nélkül nem tudok nekiállni egy munkafolyamatnak sem. Alapvetően meghatározza az egész projekt vagy ötlet hangulatát, hogy milyen zenét választok magához az ötleteléshez. Általában ez alatt jönnek képek és történetek a fejembe, amik mentén el tudok indulni. Persze sokszor az is kiderül, hogy az adott zene nélkül már nem is olyan erős a sztori, és akkor kell még egy kicsit gyúrni rajta. Mindenesetre általában így állok neki egy-egy munkának, mert ilyenkor tudok teljesen kikapcsolni és befelé fordulni.
Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért?
Az egyik legérdekesebb feladat és projekt számomra az integrált művészeti gyakorlat volt, ahol csoportokban minden művészeti mesterszakról részt vett valaki. A Frazon Zsófi által vezetett No retro címet viselő csoportba kerültem, aminek a végén részprojektekből egy kiállítást szerveztünk a Hidegszoba stúdióba „Reflex rutin rítus ritmus” címmel. Itt Finta Simon Animáció szakos hallgatóval közösen készítettünk egy munkát, ami a Szintetikus hangrendszerek nevet kapta. A csoport témájának középpontjában lévő tárgyakat használtuk fel egy érdekes kis kísérletre. Először a tárgyak hangját különböző használatok, ütközések, érintések stb. közben örökítettük meg, amiből egy hangjátékot készítettem. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon ez alapján felismerhető-e, hogy milyen tárgynak a hangját halljuk épp. Ehhez társult végül a tárgyakról készült részletfotókból készült montázs, amivel szerintem egy egész jó kis munkát hoztunk össze.
Szintetikus hangrendszerek, részlet – Finta Simon, Varga Mónika
Másik nagy kedvencem az Origoban lévő műhelygyakorlatok voltak, ahol a technikai tudás javát gyűjtöttük, de mindenkinek volt alkalma a rendezésbe is belekóstolni. Itt elég jól működött a csapat, mindenkinek a projektjéből lehetett tanulni és különböző szerepekben kipróbálni magunkat. Jó volt látni, hogy a fejemben lévő képet meg tudtuk valósítani és viszont láthattam a képernyőn.
Origo műhelygyakorlat – operatőr: Geda Viktor, focus puller: Varga Mónika
Szereplők: Munkácsy Barbara, Szvetnyik Zsuzsa
Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad?
Régóta foglalkoztatott a vidék, valamint az elmaradott, hátrányos helyzetű falvak élete, és az ott élő közösségek. Több riportnak köszönhetően felfigyeltünk a pécsi Csorba Győző Könyvtárra, valamint annak egész Baranya megyére kiterjedő könyvtárbusz szolgáltatására, ami azonnal felkeltette az érdeklődésünket. A könyvtár két, erre a célra kialakított mozgó könyvtára ormánsági, valamint sárközi községekhez, zsákfalvakba viszi el a kultúrát és az irodalmat, ezzel kéthetente lehetőséget nyújtva az ott élők számára a kikapcsolódásra, internethasználatra, valamint könyvek kölcsönzésére. Ezen települések házaiban sokszor áram, vagy épp vezetékes víz sincs, így a busz az ormánsági területeken sokszor üresen áll, de egy-két állandó kölcsönző azért mindig akad. Azt tűztük ki célul, hogy a Baranya megyei Csorba Győző könyvtárbuszt kísérve 1-1 könyv és annak kölcsönzője útján keresztül megismerjünk embereket és sorsokat, valamint bemutassuk a faluközösséget és buszközösséget, illetve ennek a kettősségét alkotói provokációval megsegítve. Egyfajta szociográfiai leírásként szerettük volna bemutatni a vidék és a busz kapcsolatát, valamint a kölcsönzők életterében megismertetni a kultúrát, a kölcsönzők családját, életét, reményeit, siker-sikertelenségét és jövőképét.
Fotó: Tuza Péter
Egy hetet töltöttünk a buszt kísérve ezekben a falvakban, a bázisunk pedig Hegyszentmártonon volt, onnan indultunk minden reggel útnak. A filmünkben 3 fő szál van, két fantasztikus, idős hölgy Cúnból, akik rendkívül nyitottan és meleg szívvel fogadtak minket az otthonukban, illetve avattak be minket életük apró részleteibe. Megismertünk egy házaspárt Zengővárkonyban, valamint egy idős urat Piskón. Mindhárom állomásunk résztvevői teljesen különböző karakterek és emberek, így nagyon sok élménnyel és történettel gazdagodtunk a hét során, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik, illetve a könyvtár munkatársainak is, hogy ilyen készségesek és segítőkészek voltak.
Az Irodalom Útja
rendező: Varga Mónika, operatőr: Geda Viktor, segédoperatőr: Tuza Péter, vágó: Kun Sonja Genoveva
Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt?
A technikai felszereltségen és tudáson felül úgy gondolom, hogy a kurzusokon elhangzott beszélgetéseken nagyon sokat megtudhattunk a szakmáról és az oktatók mindennapjairól, illetve, hogy mire is számíthatunk éles környezetben, és mik az elvárások felénk a munkaerőpiacon.
Azokat az órákat is nagyon szerettem, amikor forgatókönyvírással foglalkoztunk, mert előtte ilyet nem csináltam. Bánszki Kristófnak és Rozgonyi Ádámnak köszönhetően sokat fejlődtem ezen a területen, és kiderült, hogy van egy kis affinitásom hozzá, amit magam sem gondoltam. Ezúton is köszönöm Kristófnak a rengeteg támogatást és lehetőséget, hogy megismerkedhettem és belekóstolhattam különböző egyetemen kívüli projekteken keresztül a szakma ezen részébe! :)
Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?
Bár én csak 2 évig, a mesterképzés által lehettem a METU diákja, mégis úgy gondolom, hogy ad egy olyan alapot és kapcsolatrendszert (ha az embernek szerencséje van, akkor barátokat is:) – én szerencsés voltam - ), amivel magabiztosan el lehet indulni ezen a pályán. Nem bántam meg, hogy adtam még egy esélyt annak, hogy azzal is foglalkozhassak, amivel valóban szeretnék.
Hogy érzed magad a friss(másod)diplomásként?
Tök jól vagyok, köszönöm. :) Picit persze keserédes, mert hat év és három diploma után aggódtam, hogy mekkora űr lesz bennem, miután már nem kell a sulit összeegyeztetnem a felnőtt léttel, de a tanulást ebben a szakmában azt hiszem, sosem lehet abbahagyni. Mindig van hova fejlődni és képezni magunkat, úgyhogy most, hogy az intézmény hivatalosan elengedi a kezünket, marad az önfejlesztés.
Milyen élmény volt a diplomavédésed?
Érdekes élmény volt egy teremnyi diplomázóval, és persze a bizottság tagjaival együtt visszanézni azt az alkotást, amin hetek óta éjjel-nappal dolgoztunk. Magamban végig mormoltam a szereplők mondatait, ami a diploma előtti hetekben már a szókincsünket tette ki, és szinte csak őket idézve kommunikáltunk. Elég hülyén hangzik, de sokat nevettünk ezen. Összességében azt gondolom, hogy a védés jó élmény volt. Itt is csak azt tudom mondani, hogy nagyon érdekes volt teljesen különböző emberek véleményütközése, hogy valaki épp azért imádta, amiért a másik utálta, mi pedig érzelmileg is kötődve szereplőinkhez hajthatatlanok voltunk a véleményünket tekintve. Azt gondolom, hogy a munkánk valóban lehetett volna jobb, vagy másabb, de mégis visszatekintve védést megelőző hetekre és hónapokra, megtettük azt, amit csak tudtunk, és büszkén tekintünk vissza erre az időszakra. Legalábbis én, de remélem a stáb többi tagja is.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Vannak jelenleg is ötleteim, futó projektek, illetve olyanok, amiket szeretnék elkezdeni. A jelenlegi, stabil munkám mellett bedolgozok vágóként is, illetve több esemény is van/lesz a nyáron, ahol számítanak rám, mint operatőr és vágó. Persze dilemmák mindig lesznek, úgyhogy megy az ilyenkor megszokott nagy keresgélés is, hogy megtaláljam azt a munkahelyet, ahol ki tudok teljesedni, és a kötelesség mellett szórakozásként is tudjak rá tekinteni.
