Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Varga Anita / Divat- és textiltervezés mesterszak | Budapesti Metropolitan Egyetem

Varga Anita / Divat- és textiltervezés mesterszak

„Szeretem belevinni az egyéniségemet a munkáimba, már a készítés folyamata is egy terápiával ér fel.”

Varga Anita Kézműves tárgykultúra alapszakunk után idén Divat- és textiltervezés mesterszakunk textiltervezés specializációján diplomázott. Munkáit bemutatta a 2017-es Heimtextilen Frankfurtban, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület Fresh Fishes 10 kiállításán. A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által 2017-ben meghirdetett „Partium és Erdély, Délvidék, Felvidék, Burgenland, Kárpátalja Népi Textíliái”  című országos pályázaton kézi szövött táskakollekciójáért egyéni első díjban részesült. Textiljei rendhagyó módon a METU LOOK fashion edition kifutóján is megjelentek. Korábbi, alapszakos diplomainterjúnk Anitával.

  

Miért ezzel a területtel foglalkozol? 
Úgy gondolom, hogy akik művészi szakmával foglalkoznak, azoknak valamilyen szinten az önmegvalósítás a céljuk, hogy reprezentálják gondolataikat. Én is szeretem belevinni az egyéniségemet a munkáimba, már a készítés folyamata is egy terápiával ér fel.

Miért ezt a szakot választottad? 
A textilek mindenhol körülvesznek minket, a lakás- és öltözködési textileken át a műszaki textíliákig. Az újabb igények és a technológia fejlődésével egyre több innovációra van szükség, épp ezért sok lehetőséget rejt magában a textiltervezés. Mindig lehet újat alkotni, mivel mindenki máshogy közelíti meg az adott problémát, más dolgok érdeklik, aminek eredményeként a különböző anyaghasználattal és technikákkal olyan új dolgot hozhatunk létre, amire nem is gondolnánk. 

Milyen alapszakon végeztél és honnan érkeztél a METU-ra? 
A METU Kézműves alapszakának elvégzése után nem volt kérdés, hogy szeretném tovább fejleszteni a textiltervezéssel és mintázással kapcsolatos tudásomat, amire a mesterképzés alatt lehetőségem volt. 

Mi inspirál? 
A képzés alatt a taktilis érzékelésen, a városi oázison át a kardio edzés is inspirált a tervezésnél. Ami azonban a legjobban ihletett és elgondolkodtatott, hogy a tradicionális művészeteket hogyan tudjuk átfogalmazni, maivá tenni, úgy, hogy ne veszítsék el hitelességüket. Ez a gondolat vezetett el végül a diplomamunkám témaválasztásához is, ami a magyar pásztorkabátok motívumvilágának az újraértelmezése lett. 

Melyek voltak a kedvenc egyetemi munkáid és miért? 
Nehéz választani a munkák közül, mivel elég intenzív volt ez a két év és sok témát érintettünk. Ami mégis legközelebb állt hozzám, az a szövési technikával való szőrmefelület létrehozása volt. Ez a feladat a diplomamunkám úgymond prototípusa volt, ahol kitapasztaltam a kézi csomózás adta lehetőségeket nemcsak strukturális, hanem mintaképzés terén is.

   


Egy másik kiadott projektnél egy választott budapesti tömegközlekedési eszközre üléshuzatot terveztünk. Az inspirációm az emberek különbözőségén alapult, ahol azt is be akartam mutatni humoros szemszögből, hogy milyen szituációba kerülhetünk utazás közben.

 

 


Mi volt a diplomamunkád? Miért ezt a témát választottad? 
A diplomamunkámban az a kérdés foglalkoztatott, hogyan lehet a tradicionális forma- és mintavilágot adaptálni, újraértelmezni napjainkban. A három darabból álló kabátkollekciómat a magyar pásztorkabátok díszítményei inspirálták. Ezek a ruhadarabok napjainkra eltűntek a társadalom kulturális átalakulása miatt, viszont olyan értékeket képviselnek jelentéshordozó elemei, amiket érdemes újraértelmezni és továbbörökíteni. A díszítmények átiratát három különböző technikára ültettem át, ami a szőrmére való hímzés, a szőrmerátét, valamint a kézi csomózott technika, ahol szőrmeszerű felületet állítok elő a fonalak kártolásával. A technikák sajátosságainak köszönhetően a kabátok szín és fonákoldalát is érvényesítem, így egyfajta kétoldalú, kifordítható funkciójuk lett, ami utal a hagyományos használatukra.

  

Mivel járult hozzá a szakmai fejlődésedhez a METU az egyetemi évek alatt? 
Amellett, hogy jobban megismertem magam és a képességeimet, a METU oktatói mindig segítőkészek voltak, ha nem tudtunk továbblépni a gondolati vagy a megvalósítási fázisban. Sokat köszönhetek nekik, mivel tanácsaikkal és rálátásukkal a szakmára tovább tudtak lendíteni a mélyponton. 

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania? 
Véleményem szerint olyan kreatív személyiségeknek érdemes az egyetemet választania, akik szeretik az autonóm és az alkalmazott művészetet is, mivel itt lehetőségük van mind a két irányban alkotni. Folyamatosan fejlődik, új gépek és programok segítik a tervezési és kivitelezési folyamatot, hogy a nemzetközi színtereken is megállják helyüket a hallgatók.

  

Hogy érzed magad a friss(másod)diplomásként? 
Most, hogy már két diplomát is szereztem a textiltervezéssel kapcsolatban, így már nagyobb magabiztossággal vágok bele az elkövetkező szakmai kihívásokba, amik rám várnak. 

Milyen élmény volt a diplomavédésed? 
Megkönnyebbültem, hogy az elém kerülő nehézségek ellenére is sikerült megvalósítanom, amit elterveztem a diplomamunkámban. A védés előtt nagyon izgultam, hogy minden gondolatot át tudok-e adni a bizottságnak. Ahogy elkezdtem beszélni nyugodtság töltött el és végül minden eszembe jutott, amit el akartam mondani. 

Milyen terveid vannak a jövőre? 
Szeretnék továbbra is a szakmában tevékenykedni és pályázatokra munkákat készíteni. Megihletett a diplomamunkám témája, hogyan tudjuk a tradícióinkat újraéleszteni és szeretném ezt a gondolatmenetet továbbgondolni későbbi alkotásaimnál is.